City pop
A City pop (シティーポップ; Hepburn: shitī poppu) egy lazán meghatározott alműfaja a popzenének, ami az 1970-es évekbeli Japánból ered.
| City pop | |
| Stíluseredet | Pop,[1] New Music,[2] Soft rock,[3] Felnőtt kortárs rock,[3] R&B,[2] disco,[4] funk,[3] fúziós jazz,[1] boogie,[3] Latin zene,[1] Karib zene,[1] Polinéz zene[1] |
| Kulturális eredet | 1970-es évek közepe, Japán |
| Hangszerek | Énekhang, fúvós hangszerek, Dobgép, szintetizátor |
| Alműfajok | |
| Sibuja-kei, vaporwave, future funk | |
Eredetileg Japánnak a Nyugat által ihletett "new music" alműfajának tekintették, de később az ország kezdődő gazdasági fellendülésével kapcsolatos stílusoknak széles választékát tartalmazta, mint az AOR, soft rock, R&B, funk, boogie, fúziós jazz, Hawaii és Okinavai zene. A műfaj kimagasló népszerűsége az 1980-as években volt, mielőtt elveszett volna a mainstream tetszetőssége. Viszont a 2010-es évek óta, a city pop világszerte ismertté vált, és sokan követik, és a sample-ken alapuló mikro-műfajoknak mint a vaporwave és future funk alapkövévé vált.
Definiciók szerkesztés
A "City pop" definíciói változtak, és sok a műfajjal megcímkézett művész olyan stílusokkal játszik, amelyek jelentősen különböznek egymástól. Aoki Rjótaró, a The Japan Times írója szerint:
„A kifejezést eredetileg a 70-es és 80-as években felmerülő Nyugat által ihletett „New music” utódjának leírására használták. A „City pop” a Sugar Babe és Ótaki Eiicsihez hasonló művészekre utal, akik elődeik jellegzetes japános stílusát lecserélték a jazz és az R&B stílusára, hogy amolyan "városias" stílusa legyen a daljaiknak... A kifejezés azóta kikopott a zenei lexikonból. ... Olyan homályos és átfogó kifejezés mellett, mint a City pop, természetes, hogy senki sem ért egyet abban, hogy a címke valójában mit jelent.”
A Japán Archívum sorozat vezetője, Kitazava Jószuke szerint „a stílusra vagy egy adott műfajra nem vonatkoztak korlátozások, amelyeket közölni akartunk. Csak azt, hogy a városi emberek által készített zene volt, a városi emberek számára.”[1] Kitazava két különálló stílust azonosított, amelyek példázták a városi pop-ot: A trópusi, kényelmes, és a dübörgő szőnyegvágó.[1]
A Wax Poetics Ed Mottája szerint a City Pop valóban AOR és soft rock, de némi funk és boogie is. Mert amikor a funkosabb City Pop dallamokat hallod, nemcsak az ihletést hallod, hanem bizonyos részeket egyenesen másik csoportoktól másoltak, mint a Skyy, a BB&Q Band, valamint azoktól a tipikus amerikai boogie és funk csoportoktól.[3] Az Electronic Beats írója a City pop-ot Japánnak „a szintetikus popra és diszkóra adott válaszaként” jellemezte.
Zenei eredetek szerkesztés
Zenei szempontból a City pop viszonylag fejlett dalszerzési és rendezési technikákat alkalmaz – például a nagy szeptim és csökkentett akkordok -, amelyek közvetlenül a korszak amerikai soft rockból származnak (olyan zenekarok, mint Steely Dan és a Doobie Brothers).[5] Ed Motta az 1970-es évek közepére teszi a városi pop-ot Hoszono Haruomi és Jamasita Tacuró munkájával.[3] A Vice Rob Arcandja ugyanúgy jóváhagyta Hoszonót, mint „kulcsfontosságú befolyást” a City pop-ra.[6] Az 1970-es évek közepén Hoszono megalapította a Tin Pan Alley együttest, amely ötvözi a déli R&B-t, az északi soul és a jazz fúziót a hawaii és az okinavai trópusi kultúrával. Márpedig a Fact magazin Mikey IQ Jones-a szerint, ez vezetett a zenei stílushoz, ami City popnak lett nevezve.[7]
A műfaj szorosan kapcsolódott az 1970-es és 1980-as évek japán technológiai újításaihoz. A City popot befolyásoló japán technológiák egyike a Walkman, a beépített kazettalejátszóval és FM-rádióval felszerelt autók, valamint különféle elektronikus hangszerek, például a Casio CZ–101 és a Yamaha CS–80 szintetizátorok és a Roland TR–808 dobgép. Blistein szerint az elektronikus eszközök és kütyük „megengedték a zenészeknek hogy a fejükben aktualizálják a hangokat”, és kazettás magnók „lehetővé tették, hogy a rajongók kazettákra rögzítsenek albumokat”.[1] Blistein szerint: "A pop, disco, funk, R&B, boogie, fúziós jazz, a latin, a karibi és a polinéz zene műfajának erőteljes összeolvadása a műfajat elválaszthatatlanul összekapcsolta egy tech-alapú gazdasági buborékkal és az általa létrehozott gazdag új szabadidő-osztályjal." [1]
Népszerűség szerkesztés
A City pop különálló regionális műfajjá vált, amelynek népszerűsége az 1980-as években tetőzött. A Vice magazin szerint a műfaj legnépszerűbb szereplői olyan zeneszerzők és producerek, aki önmaguktól tehetségesek voltak, mint Jamasita Tacuró és Kadomacu Tosiki, akik összetett hangszereket és dalszerzési technikákat építettek be slágereikbe, és a virágzó gazdaság szintén megkönnyítette számukra a finanszírozás megszerzését.[5] A műfaj kezdeti népszerűsége csökkent, amikor a japán gazdasági buborék 1990-ben kipukkadt. Zenejellemzőit (kivéve a "kulturális hátterét") az 1990-es évek Sibuja-kei zenészei örökölték, mint például a Pizzicato Five és a Flipper’s Guitar.[8]
A 2010-es években, A City pop újból népszerű lett, a veterán művészekkel, mint Jamasita Tacuró és Takeucsi Marija világszerte ismertté vált, és sokan követik, és a sample-ken alapuló mikro-műfajoknak mint a vaporwave és future funk alapkövévé vált.[9]
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a City pop című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források szerkesztés
- ↑ a b c d e f g h i Blistein: City Pop: Why Does the Soundtrack to Tokyo's Tech Boom Still Resonate?. Rolling Stone, 2019. május 2. [2019. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 9.)
- ↑ a b „City pop revival is literally a trend in name only”, The Japan Times. [2019. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. február 2.)
- ↑ a b c d e f „Ed Motta drops exclusive City Pop Vol. 2 mixtape of smooth and funky Japanese AOR - Wax Poetics”, Wax Poetics, 2016. április 28.. [2019. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. február 2.)
- ↑ „City Pop: A Guide To Japan's Overlooked '80s Disco In 10 Tracks”, Electronic Beats, 2016. november 1.. [2019. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. február 2.)
- ↑ a b Arcand: The Guide to Getting Into City Pop, Tokyo’s Lush 80s Nightlife Soundtrack. vice.com. Vice. [2020. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 22.)
- ↑ Arcand. „Haruomi Hosono Is the Japanese Experimenter Who Changed Pop Music Forever”, Noisey, 2018. október 10.. [2019. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. február 2.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ Jones. „The Essential... Yellow Magic Orchestra”, FACT Magazine, 2015. január 22.. [2019. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. február 2.)
- ↑ 第14回 ─ シティー・ポップ (japanese nyelven). bounce.com, 2003. május 29. [2007. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 17.)
- ↑ Markowitz. „5 Vaporwave and Future Funk Tracks to Get You Ready for YUNG BAE”, Phoenix New Times, 2018. október 10.. [2018. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. február 2.)
További információk szerkesztés
- St. Michel: City pop revival helps Suchmos at just the right time, 2016. február 28.
- Winkie: City Pop, the optimistic disco of 1980s Japan, finds a new young crowd in the West. chicagoreader.com. Chicago Reader. (Hozzáférés: 2019. október 22.)
