Claudio Saracini

olasz zeneszerző

Claudio Saracini, „Il Palusi”[1] (Siena, 1586. július 1. – ?, 1630. szeptember 20.) (újabb kutatások valószínűsítik, hogy 1649-ben még élt), a korai barokk olasz zeneszerzője, lantosa és énekese.[2] Sigismondo d’Indiával együtt a monódia stílus legjelesebb képviselője.[1]

Claudio Saracini
Életrajzi adatok
Született 1586. július 1.
Siena
Elhunyt 1630. szeptember 20. (44 évesen)

Művei ajánlásai alapján feltehető, hogy Claudio Monteverdivel személyes ismeretségben állt,[2] Monteverdinek nagy hatása is volt Saracini zenéjére.[1]

Madrigáljaiban különösen szívesen zenésítette meg Marino erotikus verseit.

Köteteiben nemesi család sarjaként mutatkozik be, műveinek ajánlásában hercegek és érsekek szerepelnek.[1] Társadalmi állása az alapja annak a feltételezésnek, hogy akármilyen tehetséges is, de amatőr lehetett. Ugyanerre utal, hogy a zenetörténészek nem találják annak semmi nyomát, hogy énekesként vagy zenészként foglalkoztatták volna.[2] Amatőrsége dacára kitűnően uralta a deklamációt, a szófestést, a harmóniákat és a disszonanciákat.[1]

Öt kötet maradt fenn tőle nyomtatásban, kiadásuk Velencében történt. Számozásuk 1., 2., 3., 5. és 6., a negyedikként számozott kötet elkallódott, – már ha egyáltalán megjelent valaha is.[3]

A kötetekben kiadott darabok száma egyes források szerint 129,[1] mások szerint 133.[2] Szólók, duettek és triók énekhangra illetve tiorbára.[1]

Dalai monódiák. A darabok (egy kivételével) egy, két vagy három énekes számára írott szekuláris művek, madrigálok. Ezeket erősen díszített módon volt szokás előadni, hangszeres kísérettel. Nyelvük a Stabat Mater kivételével olasz, témaválasztásuk a komolytól kezdve a humoroson keresztül az erotikusig terjed.

Saracini kompozíciónak egyedi jelleget ad, hogy műveiben népzenei hatás is mutatkozik, még balkáni befolyás is, ami a korai barokk olasz zenében rendkívül szokatlan. Feltehetően utazásai hozták magukkal a találkozást a balkán népzenével, utazásaira a művek ajánlásaiból is következtetni lehet. Többstrófás dalaiban mutatható ki leginkább a balkán hatás, ezek egyike 5/4-es ritmusú - még ha páros metrikával jegyezte is le. A páratlan, aszimmetrikus ritmusok a balkáni népzenének jellemző elemei, hiányoznak azonban az olasz zenéből.[3]

Nyomtatott műveiSzerkesztés

  • Le Musiche... nelle quali sono Madrigali a 1 voce e continuo (1614)
  • Le seconde musiche per cantar et sonar nel chitarrone arpicordo et altri stromenti. Et nel fine il Lamento della Madonna in stile recitativo (Venezia) (1620)
  • Le terze musiche...Et nel fine il pianto della Beata Maria Vergine in stile recitativo (1620)
  • Le quinte musiche...da cantar (1624)
  • Le seste musiche... da cantar (1624)

FordításSzerkesztés

  • Ez a szakasz részben vagy egészben a Claudio Saracini című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f g Sadie, Julie Anne. Companion to Baroque Music. University of California Press (1998. december 4.). ISBN 978-0-520-21414-9 
  2. a b c d Claudio Saracini | Biography & History | AllMusic. AllMusic. (Hozzáférés: 2017. február 10.)
  3. a b Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) enwiki nevű lábjegyzeteknek

További információkSzerkesztés

  • Pintér Éva, Claudio Saracini: Claudio Saracini: Leben und Werk. Frankfurt am Main; New York: Lang. 1992. ISBN 978-3-631-45440-4  
  • Szabolcsi Bence: Benedetti und Saracini: Beiträge zur Geschichte der Monodie. 1923.  
  • Laura Buch, Claudio Saracini: Claudio Saracini's Le seconde musiche: a transcription and commentary. 1983.