Collectanea Athanasiana

könyvsorozat

A Collectanea Athanasiana a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola gondozásában megjelenő tudományos könyvsorozat.

A sorozatról szerkesztés

A sorozatot 2008-ban alapította a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola két tanára, Szabó Péter kánonjogász és Véghseő Tamás egyháztörténész azzal a céllal, hogy az intézmény publikációs eszköztárát kibővítsék és a keleti szent tudományok egyes területein jelentkező, különböző műfajú publikációknak egységes formai kereteket biztosítsanak.[1] 2018-tól kezdődően a sorozatban jelennek meg a MTA-SzAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport kutatási eredményei is.

A Collectanea Athanasiana öt alsorozatból áll:

  • I. Studia: Gyűjteményes kötetek, konferencia-kiadványok és monográfiák publikálására
  • II. Textus/Fontes: A keleti katolikus egyházak történetére vonatkozó levéltári források kiadására és a keleti szent tudományok területén releváns forrásszövegek közreadására
  • III. Manualia: A keleti szent tudományok egy-egy szakterületére vonatkozó kézikönyvek megjelentetésére
  • IV. Institutiones: A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatási tevékenységéhez kapcsolódó tankönyvek és jegyzetek kiadására
  • V. Varia: A fenti kategóriába nem illeszkedő kiadványok közreadására.
  • VI. Ars Sacra byzantino-carpathiensis

A sorozat első kötete 2008-ban jelent meg, s a 2006-ban a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán De Camillis János József munkácsi püspök halálának 300. évfordulóján megrendezett nemzetközi konferencia anyagát tartalmazza.

A sorozat eddig megjelent kötetei[2] szerkesztés

A Studia, a Textus/Fontes, az Institutiones, a Manualia és az Ars Sacra byzantino-carpathiensis alsorozatokban 2022 decemberéig összesen 48 kötet jelent meg.

A Studia alsorozatban szerkesztés

  1. Véghseő Tamás (szerk.): Rómából Hungáriába. A De Camillis János József munkácsi püspök halálának 300. évfordulóján rendezett konferencia tanulmányai, Nyíregyháza, 2008. 354 o. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 1.
  2. Véghseő, Tamás (a cura di): Da Roma in Hungaria. Atti del convegno nel terzo centenario della morte di Giovanni Giuseppe De Camillis, vescovo di Munkács/Mukačevo (1689–1706), Nyíregyháza 2009, 331 o. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 2.
  3. Véghseő Tamás (ed.): Symbolae. Ways of Greek Catholic heritage research. Papers of the conference held on the 100th anniversary of the death of Nikolaus Nilles, Nyíregyháza 2010, Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 3.
  4. Véghseő Tamás: "...mint igaz egyházi ember..." A történelmi Munkácsi Egyházmegye görög katolikus egyházának létrejötte és 17. századi fejlődése, Nyíregyháza 2011, 189 o. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 4.
  5. Terdik Szilveszter: „…a mostani világnak ízlésse, és a rítusnak módja szerint” Adatok a magyarországi görög katolikusok művészetéhez, Nyíregyháza 2011, 191 o. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 5.
  6. Véghseő Tamás (szerk.): Bacsinszky András munkácsi püspök. A Bacsinszky András munkácsi püspök halálának 200. évfordulóján rendezett konferencia tanulmányai, Nyíregyháza 2014, 288 o. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 6.
  7. Molnár Ferenc: A Munkácsi Egyházmegye 1848/49-ben. Tanulmányok és kronológia, Nyíregyháza 2014, 220 o. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 7.
  8. Marosi István (szerk.): „…a Munkácsi Egyházmegye fejedelme…” Tanulmányok és források Firczák Gyula munkácsi püspök munkásságának megismeréséhez, Nyíregyháza-Beregszász 2019, 400 o., Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 8.
  9. Baán Izsák - Görföl Tibor - Nacsinák Gergely András - Ötvös Csaba: A Jézus-ima és a keleti szerzetesség. Imaélet a monostorban és azon kívül, Nyíregyháza 2018, 186 o. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 9
  10. Véghseő Tamás (szerk.): Hajdúdorog, 1868-2018. Tanulmányok és források a magyar görögkatolikusok történetéhez, Nyíregyháza 2019, 182 o. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 10
  11. Marosi István - Suslik Ádám (szerk.): Az első világháború és a görögkatolikusok. Tanulmánykötet, Nyíregyháza – Beregszász 2020, 186. o. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 11
  12. Nagy Kornél: Lembergben kezdődött. Az örménykatolikus egyház születése. Nyíregyháza 2020, Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 12.
  13. Véghseő Tamás: Unió, integráció, modernizáció. Tanulmányok a görögkatolikus egyház történetéhez. Nyíregyháza 2022. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 13.

A Textus/Fontes alsorozatban szerkesztés

  • 8/1. Véghseő Tamás - Terdik Szilveszter - Majchrics Tiborné - Földvári Katalin - Varga Anett - Lágler Éva: Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. Munkácsi és nagyváradi egyházmegyés parókiák összeírása 1774–1782 között. 1. Szabolcs, Bereg, Szatmár, Ugocsa vármegyék és a hajdúvárosok, Nyíregyháza, 2016. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 8/1.
  • 8/2. Véghseő Tamás – Terdik Szilveszter – Majchrics Tiborné – Földvári Katalin – Varga Anett – Lágler Éva: Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. Munkácsi és nagyváradi egyházmegyés parókiák összeírása 1774–1782 között. 2. Abaúj, Zemplén, Szepes, Máramaros vármegyék, Nyíregyháza, 2016. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 8/2.
  • 8/3. Véghseő Tamás – Terdik Szilveszter – Majchrics Tiborné – Földvári Katalin – Lágler Éva: Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. Munkácsi és nagyváradi egyházmegyés parókiák összeírása 1774–1782 között. 3. A Nagyváradi Egyházmegye, Nyíregyháza, 2016. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 8/3.
  • 9/1. Véghseő Tamás – Terdik Szilveszter – Majchrics Tiborné – Földvári Katalin – Varga Anett: Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. A munkácsi egyházmegye parókiarendezési iratai 1782–1787. 1. Hajdúvárosok, Szabolcs és Szatmár vármegyék, Nyíregyháza, 2017. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 9/1
  • 9/2. Véghseő Tamás – Terdik Szilveszter – Majchrics Tiborné – Földvári Katalin – Varga Anett – Lágler Éva: Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. A munkácsi egyházmegye parókiarendezési iratai 1782–1787. 2. Abaúj, Torna, Borsod és Gömör vármegyék, Nyíregyháza, 2017. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 9/2
  • 9/3. Véghseő Tamás – Terdik Szilveszter – Majchrics Tiborné – Földvári Katalin – Varga Anett – Lágler Éva: Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. A munkácsi egyházmegye parókiarendezési iratai 1782–1787. 3. Sáros és Ugocsa vármegyék, Nyíregyháza, 2017. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 9/3
  • 9/4. Véghseő Tamás – Terdik Szilveszter – Majchrics Tiborné – Földvári Katalin – Csorba Noémi: Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. A munkácsi egyházmegye parókiarendezési iratai 1782–1787. 4. Ung vármegye, Nyíregyháza, 2017. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 9/4
  • 9/5. Véghseő Tamás – Terdik Szilveszter – Majchrics Tiborné – Földvári Katalin – Ternovácz Adél – Faragó Dávid – Bachusz Dóra: Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. A munkácsi egyházmegye parókiarendezési iratai 1782–1787. 5. Bereg vármegye, Nyíregyháza, 2017. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 9/5
  • 9/6/A Véghseő Tamás – Terdik Szilveszter – Majchrics Tiborné – Földvári Katalin – Varga Anett – Lágler Éva – Rácz Balázs Viktor – Kis Iván – Borbás Benjámin: Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. A munkácsi egyházmegye parókiarendezési iratai 1782–1787. 6. Zemplén vármegye (első alkötet), Nyíregyháza, 2017. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 9/6/A
  • 9/6/B Véghseő Tamás – Terdik Szilveszter – Majchrics Tiborné – Földvári Katalin – Varga Anett – Lágler Éva – Rácz Balázs Viktor – Kis Iván – Borbás Benjámin: Források a magyarországi görögkatolikus parókiák történetéhez. A munkácsi egyházmegye parókiarendezési iratai 1782–1787. 6. Zemplén vármegye (második alkötet), Nyíregyháza, 2017. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 9/6/B
  • 10. Vavrinec Žeňuch: A Munkácsi Eparchia 1775-ben készített sematizmusa - Schematizmus Mukačevskej diecézy z roku 1775. Nyíregyháza, 2022. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 10.
  • 13. Baán István: Giovanni Giuseppe De Camillis görög misszionárius, és munkácsi püspök (1689-1706) levelei – Letters of Giovanni Giuseppe De Camillis, Greek Missionary, and Bishop of Munkács (1689-1706), Nyíregyháza, 2017. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 13.
  • 14/1. Palamasz Szent Gergely: A szent hészükhaszták védelmében. Fordította és jegyzetekkel ellátta: Baán István, Nyíregyháza, 2016. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 14/1.
  • 14/2. Palamasz Szent Gergely: A lelki életről és az átistenülésről Görög nyelvből fordította, jegyzetekkel ellátta, a bevezetést írta Baán István, Nyíregyháza, 2021. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 14/2.
  • 15. Anafórák. A keleti egyházak eucharisztikus imádságai. Baán István (szerk.), Nyíregyháza, 2022. Collectanea Athanasiana, II. Textus/Fontes, vol. 15.

A Manualia alsorozatban szerkesztés

  1. Szabó Péter: A keleti egyházak szentségi joga. Összehasonlító bemutatás. Nyíregyháza 2012, Collectanea Athanasiana, III. Manualia vol. 1.

Az Institutiones alsorozatban szerkesztés

  1. Görögkatolikus Szent Liturgia – Kottás tankönyv. Nyíregyháza 2013, Collectanea Athanasiana, IV. Institutiones vol. 1.

A Varia alsorozatban szerkesztés

  1. Véghseő Tamás: Görögkatolikus papok történeti névtára. 1. kötet: A Hajdúdorogi Egyházmegyében és a Miskolci Apostoli Exarchátusban szolgált, 1850-1950 között szentel papok, Nyíregyháza 2015, Collectanea Athanasiana, V. Varia, vol. 1/1
  2. Ivancsó István: A magyar görögkatolikus papság szentelési emlékképeinek gyűjteménye (1914-2007), Nyíregyháza, 2016. Collectanea Athanasiana, V. Varia, vol. 2. ISBN 978-615-5073-36-6

Az Ars Sacra byzantino-carpathiensis alsorozatban szerkesztés

  1. Terdik Szilveszter: Görögkatolikus püspöki központok Magyarországon a 18. században. Művészet és reprezentáció, Nyíregyháza 2014. 320 p. Collectanea Athanasiana, VI. Ars Sacra byzantino-carpathiensis, vol. 1.
  2. Terdik Szilveszter: A Munkácsi Egyházmegye festészete a XIX. században. Nyíregyháza 2020. Collectanea Athanasiana VI. Ars Sacra Byzantino-Carpathiensis vol. 2.
  3. Terdik Szilveszter:  Roskovics Ignác festőművész. Egy elfeledett életmű. Nyíregyháza 2022. Collectanea Athanasiana, VI. Ars Sacra byzantino-carpathiensis, vol. 3.
  4. Terdik Szilveszter: Petrasovszky Manó. Egy görögkatolikus festősors a 20. században. Nyíregyháza 2022. Collectanea Athanasiana. VI. Ars Sacra byzantino-carpathiensis, vol. 4.

Könyvészeti jellemzői szerkesztés

A sorozat kötetei B/5-ös méretűek, keménytáblás borítóval, Holmen Book papírra nyomott cérnakötéses belívvel. A sorozat borítóját Pamuk Lóránt tervezte. A borítón szereplő Szent Atanáz-ikon Kisléghi Nagy Ádám műve, mely a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Szent Atanáz-termében (díszterem) található.

2014 augusztusától a sorozat új borítóval jelenik meg, melyet Gál Edina tervezett. 2022-ben a sorozat borítója ismét megújult: a Studia alsorozat 13. kötetétől kezdve az új kötetek az ifj. Janka György által megtervezett borítóval jelennek meg. A 2014-ben induló Ars Sacra byzantino-carpathiensis alsorozat formátuma változó.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Vö. A sorozatszerkesztők "Beköszöntője" az első kötetben: Véghseő Tamás (szerk.): Rómából Hungariába. A De Camillis János József munkácsi püspök halálának 300. évfordulóján rendezett konferencia tanulmányai, Nyíregyháza 2008. Collectanea Athanasiana - I. Studia vol. 1. 5-6. o.
  2. A sorozatról és egyes köteteiről részletes leírás letölthető tartalomjegyzékekkel a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola honlapján: [1] Archiválva 2014. november 8-i dátummal a Wayback Machine-ben