Csernai Mihály

(1997–) magyar író, drámaíró, publicista

Csernai Mihály (Budapest, 1997. május 12. –) magyar író, drámaíró, publicista.

Csernai Mihály
Született1997. május 12. (27 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiMarosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Színház- és Filmművészeti Egyetem

SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Budapesten született, de Kaposváron nőtt fel. 2008-ban beválogatták a kaposvári Csiky Gergely Színház Olivér! című előadásába gyerekszereplőként, azóta fordult a színház felé. 2016-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakára, majd innen másfél év után távozott. Később, 2021-ben végzett drámainstruktor - drámajátékos szakirányon. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2019 októberétől töltötte be a Hallgatói Önkormányzat elnöki posztját, így az Egyetem 2020-ban bekövetkezett modellváltásakor is a kirobbanó hallgatói ellenállás (egyetemfoglalás) egyik arca lett, ilyen minőségében többször szerepelt a médiában is. A posztról végül 2021 januárjában lemondott. Később, 2021 áprilisában szerepelt a Partizán egyetemfoglalásról készült dokumentumfilmjében, mely a Hülye fiatalság címet viselte.[1] A film megjelenése nagy vitát váltott ki az egyetemfoglalók által alapított Freeszfe Egyesület és a Partizán stábja között, a konfliktus személyiségi jogi kérdéseken robbant ki; Csernai egy nyilvános Facebook-posztban vállalta magára a konfliktust és ismerte el hibáját.[2] Lemondása és ez utóbbi nyilatkozat óta ritkábban nyilvánul meg publikusan.

2021 októberétől a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaíró mesterszakán folytatja tanulmányait.

2022 elejétől üzemel szerzői oldala, ahol korábban megjelent írásait és egyéb közreműködéseit gyűjtötte össze.[3]

Filmes szerepei

szerkesztés
  • 2023 - Tündérkert (Börtönőr); rendezte: Madarász Isti
  • 2021 - Anyám macskája (Félix); rendezte: Schnabel Annabella[4]
  • 2021 - KYTARO - Browser History (Videoklip); rendezte: Szombath Máté[5]
  • 2020 - Mónika nem akar a Földön járni (Pszichiátriai ápolt); rendezte: Korom Anna[6]
  • 2019 - KYTARO - Kryptogyros (Videoklip); rendezte: Damokos Attila[7]

Színházi munkái

szerkesztés
  • 2021 - Stereo Akt: Ex Katedra (drámainstruktor-gyakornok); rendezte: Boross Martin (Stereo Akt - Jurányi Ház, Budapest)
  • 2019 - Balázs Ágnes: Petőfi-játék (rendezőasszisztens); rendezte: Gáspár András (Szentendrei Teátrum)
  • 2008 - Lionel Bart: Olivér! (Dologházi árva, Kölyök Faginnél); rendezte: Réthly Attila (Csiky Gergely Színház, Kaposvár)
  • Boríték (dráma) - a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem DrámaPálya drámapályázatának győztese
  • Császár (dráma) - az Okuláré Műhely 2022. márciusi fordulójának II. helyezettje

További információk

szerkesztés