Cserpes Laura

magyar énekesnő

Cserpes Laura (Debrecen, 1988. július 13. –) magyar énekesnő.

Cserpes Laura
Életrajzi adatok
Született1988július 13. (35 éves)
Debrecen
HázastársaFekete Dávid (2010–2012)
Pályafutás
Aktív évek2009
Hangszerénekhang
Tevékenységénekes
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

1988-ban született Debrecenben, gyermekkorát azonban már Kapuváron töltötte. 1999-2007 között a helyi Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium tanulója volt. Először a Megasztárban tűnt fel, de leginkább az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogató műsorában ismerhette meg a közönség 2013-ban, ahová az Élj pont úgy! című dalával nevezett és a döntőig jutott el. 2013. december 10-én, a JOY Magazin terjesztésében megjelent első nagylemeze. 2014-ben ismét bekerült a nemzeti dalválasztó show-ba, de ezúttal az elődöntőben kiesett Úgy szállj! című dalával. Szerepelt a TV2 Nagy Duett című műsorában, ahol Gesztesi Máté volt a partnere és az 5. helyet szerezték meg. Ebben az évben Laura még egy VIVA-COMET jelölést is megnyert.

A véletlenül szándékos című filmben kapta első jelentősebb filmszerepét, melyben a főszereplőt alakította, valamint ő énekelte a főcímdalt is.

Magánélete szerkesztés

2010 nyarán összeházasodott Fekete Dáviddal, akitől két év után elvált. Rövid ideig együtt élt Berki Krisztiánnal, később Gyurta Dániellel.[1][2]

Édesapja Cserpes István, a kapuvári Cserpes Sajtműhely tulajdonosa.

Sorozat és filmszerepei szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Ennyi Volt! Vége Cserpes és Berki románcának (magyar nyelven). Blikk, 2015. október 14. (Hozzáférés: 2022. október 29.)
  2. vesilta.hu: Vége! Kiderült, miért szakított Gyurta Dani és Cserpes Laura! (magyar nyelven). TWN.hu, 2018. január 23. (Hozzáférés: 2022. október 29.)

Források szerkesztés