Csillag születik (második évad)

(Csillag születik 2. szócikkből átirányítva)

A Csillag születik 2. az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató műsorának második évada. 2009. július 20-ig a következő hat kategóriában lehetett jelentkezni a műsorba: ének, zene, tánc, próza, humor és egyéb. A válogatások 2007-hez képest csak Budapesten folytak, ám más országból is lehetett jelentkezni. A résztvevőknek szeptember közepén élő adásban kellett bemutatniuk produkciójukat.

Csillag születik
2. évad
Ország Magyarország
Sugárzás2009. október 10. –
2009. december 19.
Magyar adóRTL Klub
Kronológia
← Előző
Következő →
Első évad
Harmadik évad

A Csillag születik 2. nyertese 2009. december 19-én Tabáni István lett.

Műsorvezetők szerkesztés

Zsűri szerkesztés

Válogatás szerkesztés

A válogatást a budapesti Thália Színházban vették fel, ahol kizárólag a zsűri döntése alapján juthattak tovább, vagy eshettek ki a jelentkezők. 30 versenyző juthatott tovább az elődöntőkbe.

Első szerkesztés

Időpontja: 2009. október 10.

Továbbjutottak:

Második szerkesztés

Időpontja: 2009. október 17.

Továbbjutottak:

Harmadik szerkesztés

Időpontja: 2009. október 24.

Továbbjutottak:

Elődöntők szerkesztés

Három adás mindegyikében 10 versenyző mutatta be produkcióját, közülük mindig 4 juthatott tovább a középdöntőkbe.

Első szerkesztés

Időpontja: 2009. október 31.

Továbbjutottak:

  • Strokes
  • Horváth Tamás
  • Veres Robi
  • Csikó Szabolcs

Második szerkesztés

Időpontja: 2009. november 7.

Továbbjutottak:

  • Bad Boyz
  • Tabáni István
  • Kutyakölykök
  • Brasch Bence

Harmadik szerkesztés

Időpontja: 2009. november 14.

Továbbjutottak:

  • Varga Viktor
  • Vásáry André
  • Szatmár Kamara táncegyüttes
  • Végvári Eszter

Középdöntők szerkesztés

Mindig 2 versenyző esik ki.

Első szerkesztés

Időpontja: 2009. november 21.

Továbbjutottak:

  • Horváth Tamás
  • Kutyakölykök
  • Bad Boyz
  • Vásáry André
  • Strokes
  • Szatmár Kamara táncegyüttes
  • Veress Robi MC DC
  • Tabáni István
  • Brasch Bence
  • Csikó Szabolcs

Kiestek:

  • Végvári Eszter
  • Varga Viktor

Második szerkesztés

Időpontja: 2009. november 28.

Továbbjutottak:

  • Horváth Tamás
  • Kutyakölykök
  • Bad Boyz
  • Vásáry André
  • Veress Robi MC DC
  • Tabáni István
  • Brasch Bence
  • Csikó Szabolcs

Kiestek:

  • Strokes
  • Szatmár Kamara táncegyüttes

Harmadik szerkesztés

Időpontja: 2009. december 5.

Továbbjutottak:

  • Bad Boyz
  • Vásáry André
  • Veres Robi MC DC
  • Kutyakölykök
  • Tabáni István
  • Csikó Szabolcs

Kiestek:

  • Horváth Tamás
  • Brasch Bence

Negyedik szerkesztés

Időpontja: 2009. december 12.

Az utolsó középdöntőben mindenki készül egy páros produkcióval is.

  • Tabáni István és Vásáry André
  • Veres Robi MC DC és Kutyakölykök
  • Csikó Szabolcs és Bad Boyz

Továbbjutottak a döntőbe:

Kiestek:

  • Bad Boyz
  • Kutyakölykök

Döntő szerkesztés

A döntőben már csak a nézők szavazatain múlik az eredmény, a zsűri csak szóban értékel. A döntőben jelentették be, hogy 2010 őszén elindul a Simon Cowell által kitalált brit zenei tehetségkutató műsor, a The X Factor magyar változata, az X-Faktor.

Időpontja: 2009. december 19.

A nyertes: Tabáni István 40 ponttal

Nézettség szerkesztés

A +4-es adatok a teljes lakosságra, a 18-49-es adatok a célközönségre vonatkoznak.

Epizód Vetítés +4 Arány (%) Heti helyezés 18-49 Arány (%) Heti helyezés Forrás
1. válogató 2009. október 10. 1 855 748 38,5 2. 774 105 41,3 3. [1]
2. válogató 2009. október 17. 2 195 067 46,5 1. 890 768 51,9 1. [2]
3. válogató 2009. október 24. 2 401 908 48,2 1. 944 759 49,3 1. [3]
1. elődöntő 2009. október 31. 2 489 174 50,3 1. 995 306 51,4 1. [4]
2. elődöntő 2009. november 7. 2 542 052 49,7 1. 1 023 089 50,2 1. [5]
3. elődöntő 2009. november 14. 2 389 129 47,6 1. 943 399 48,3 2. [6]
1. középdöntő 2009. november 21. 2 675 583 52,6 1. 1 011 872 49,7 1. [7]
2. középdöntő 2009. november 28. 2 582 167 52,1 1. 931 786 49,2 1. [8]
3. középdöntő 2009. december 5. 2 617 427 53,0 1. 977 148 50,2 1. [9]
4. középdöntő 2009. december 12. 2 709 765 53,4 1. 988 189 50,0 1. [10]
Döntő 2009. december 19. 3 003 842 59,8 1. 1 115 037 56,1 1. [11]

Díjak szerkesztés

Források szerkesztés

http://www.origo.hu/teve/20090731-csillag-szuletik-casting-az-rtl-klubnal.html

További információk szerkesztés