Csizmadia Ervin

magyar politológus

Csizmadia Ervin (Szőny, 1958. március 30. –) magyar politológus, egyetemi docens.

Csizmadia Ervin
Született1958. március 30. (66 éves)
Szőny
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Az ELTE bölcsészkarán 1987-ig magyart és történelmet hallgatott, majd 1991-ig politikaelméleti tanulmányokat folytatott. 1997 óta a politikatudomány doktora (PhD). Az MTA Politikai Tudományok Intézetének főmunkatársa, emellett politikaelmélet szakos tanárként és előadóként oktat a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Politikatudományi Tanszékén. Nős, egy lánya van (Nóra).

Középfokon beszél angolul, alapfokon németül.

Szakmai-közéleti tevékenysége szerkesztés

2001 óta szerkesztője, 2004 óta főszerkesztője a Politikatudományi Szemle című szakfolyóiratnak, 2007 májusa óta vezetője a Méltányosság Politikaelemző Központnak. Rendszeresen vendége különféle televíziós politikai elemző műsoroknak, publikál politikai szaklapokban, valamint más napi- és hetilapokban. Az SZDSZ tagja volt a párt megszünéséig.

Főbb művei szerkesztés

  • A magyar demokratikus ellenzék I-II-III. (T-Twins Kiadó, 1995)
  • A bizalmi deficit Magyarországon. Magyarázatok és hipotézisek; MTA PTI, Bp., 1997 (Politikatudományi füzetek)
  • Két liberalizmus Magyarországon. Századvég Kiadó, 1999
  • Diskurzus és diktatúra. A magyar értelmiség vitái Nyugat-Európáról a késő Kádár-rendszerben. (Századvég Kiadó, 2001)
  • Ösztön és politika. Makkai János és a reformjobboldal a két háború között. (Új Mandátum Kiadó, 2001)
  • A politika és az értelmiség. Pártok, agytrösztök, hálózatok. (Századvég Kiadó, 2003)
  • A politika mint titok. A szenvedélyes politikamegértés alapvonalai; Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2004 (Európai iskola)
  • A Medgyessy-talány. A nemzeti középtől (a) végig; Századvég, Bp., 2004
  • "Elképzeltek maguknak egy miniszterelnököt". Interjú Medgyessy Péterrel; Századvég, Bp., 2004
  • Politikai változáselmélet. Miért változnak pártok, kormányok, politikusok?; MTA Politikai Tudományok Intézete, Bp., 2007
  • Politikatudomány és politikai elemzés. Elmélet, történet, tudósközösség, műfaj és gyakorlat; Századvég, Bp., 2008
  • A körbezárt politika. Elemzések a jelenkor Magyarországáról; szerk. Csizmadia Ervin, Novák Zoltán, Szentpéteri Nagy Richard; Méltányosság Politikaelemző Központ–L'Harmattan, Bp., 2008 (Méltányosság-könyvek)
  • Miért "alaptalan" a magyar demokrácia? Pártok, konfliktusok, társadalmi kohézió és állampolgári nevelés; Gondolat, Bp., 2014
  • A magyar politikai fejlődés logikája. Összehasonlítható-e a jelen a múlttal, s ha igen, hogyan?; Gondolat, Bp., 2017
  • A történelem fortélya. A magyar demokrácia az átmenettől napjainkig; szerk. Csizmadia Ervin, Koroncai András; Méltányosság Politikaelemző Központ–L'Harmattan, Bp., 2017

További információk szerkesztés