Czapáry László

(1899–1977) Állami-díjas agrármérnök
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. január 5.

Czapáry László, születési nevén Martincsevics László Ferenc (Nova, 1899. július 18.Budapest, 1977. június 23.) állami díjas agrármérnök.

Czapáry László
Született1899. július 18.[1]
Nova
Elhunyt1977. június 23. (77 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaagrármérnök
IskoláiKeszthelyi Gazdasági Akadémia (–1922)
Kitüntetéseia Magyar Népköztársaság Állami Díja (1965)
SírhelyeFarkasréti temető (EE-682. fülke)[2][3]
SablonWikidataSegítség

Martincsevics Ferenc tanító és Petanovics Paula fiaként született. Középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, 1917-ben érettségizett. Oklevelet a Keszthelyi Gazdasági Akadémián szerzett 1922-ben. 1922–1945 között a Szigetközben a Khuen-Héderváry-birtokon volt a gazdaság vezetője. 1945 után kisbirtokán gazdálkodott, majd az 1949-ben megalakult Mezőgazdasági Tudományos Központban lett szakfelügyelő. 1951-től az Állattenyésztési Kutató Intézethez csatolt öt gazdaság közül az Alsótengelici Kísérleti Gazdaság vezetője volt 1969-ig, nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként a Zagyvarékasi Béke Termelőszövetkezet állattenyésztési szaktanácsadója volt.

Munkássága

szerkesztés

Jelentős eredményeket ért el a talajerőgazdálkodásban, a tömegtakarmányok termelése terén. Kidolgozta a szarvasmarha takarmányozásában nélkülözhetetlen ún. tengelici zöld futószalag tömegtakarmány-rendszerét. Nevéhez fűződik, hogy a magyar tarka szarvasmarha törzstenyésztésén belül megkezdte a bonyhádi tájfajta regenerálását. Felfejlesztette az Alsótengelici Kísérleti Gazdaság tehenészetét, és működése alatt a gazdaság az ország egyik legfontosabb tenyészbikanevelő tenyészete lett. Számos szakközleménye jelent meg.

Főbb művei

szerkesztés
  • Silózási tapasztalatok az Alsótengelici Kísérleti Gazdaságban. Magyar Mezőgazdaság, 1956
  • Mennyit vessünk zöldtakarmánynak? Magyar Mezőgazdaság, 1957
  • Hogyan állítsuk be a zöld futószalagot? Magyar Mezőgazdaság, 1959

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • Munka Érdemrend bronz fokozata (1952)
  • Munka Érdemérem (1958)
  • Állami-díj III. fokozata (1965) – A vezetése alatt álló gazdaság 1956 óta elért kiváló gazdasági eredményeiért.
  • Munka Érdemrend arany fokozata (1968)