Dánia szigetei

Dánia szigeteinek listája

Dánia szigetei az ország területének nagy részét adják. A szigetek száma – természetesen annak függvényében, hogy mit tekintünk szigetnek – 10 000 körül van. Ebbe nem számítanak bele Dánia külbirtokai, Feröer és Grönland szigetvilága.[1]

Meghatározásuk szerkesztés

A dán kormány hivatalos meghatározása szerint szigetnek az a földterület számít, amit minden oldalról legalább fél méter mély természetes víz vesz körül és amin növényzet él.[2] A dániai szigetek közül mintegy 70-nek van lakossága. A jelenleg lakatlan szigetek egy részén korábban éltek emberek, de aztán gazdasági okokból elköltöztek onnan.

A dán szigetek száma nem állandó, új szigetek keletkeznek és régiek tűnnek el az üledékképződés és az időjárás következtében. Új sziget például Æbelø, Fyntől északra. Az 1990-es években, sőt 2008-ban is regisztráltak új, egyelőre névtelen szigetet. Más szigeteket mesterségesen hoznak létre építkezési célokból, mint Peberholm, amit az Øresund híd építésekor alakítottak ki.

Az eltűnő szigetek jellegzetes példája Jordsand, ami a Watt-tenger dániai részén helyezkedett el. 1231-es feljegyzések szerint 2000 hektáros területe volt. Az Északi-tenger heves viharai fokozatosan rombolták, 1763-ra már csak 18 hektáros területe maradt. 1999 decemberében az Anatolnak elnevezett európai ciklon vihara végképp elsöpörte, és a sziget megszűnt létezni.[3] A szigetek megszűnésének másik útja, amikor természetes vagy mesterséges feltöltődéssel más szárazulathoz csatlakoznak.

Sajátos a helyzete a Jylland félsziget északi részénél található Nørrejyske Ø nevű területnek, ami ma technikailag sziget, méghozzá Dánia második legnagyobb területű szigete, de csak 1825-ben választotta le egy nagy vihar, egy csatorna létrehozásával, magától a félszigettől. Korábban, a 12. század előtt a terület szintén sziget volt, aztán természetes folyamatok csatlakoztatták Jyllandhoz.

A 100 legnagyobb területű dániai sziget név, terület és lakosság szerint rendezhető listája szerkesztés

Sorszám A sziget neve Terület
km²
Lakosság[4]
(1 January 2013)
Hely
1 Sjælland 7.031 2.208.348 Balti-tenger / Kattegat / Øresund / Nagy-Bælt
2 Észak-Jylland szigete 4.685 297 886 Északi-tenger / Kattegat / Skagerrak / Limfjord
3 Fyn 2.985 456.128 Nagy-Bælt / Kis-Bælt / Kattegat / South Funen Archipelago
4 Lolland 1.243 62.578 Balti-tenger / Smålandsfarvandet / Storstrømmen
5 Bornholm 588 40.715 Balti-tenger
6 Falster 514 42.544 Balti-tenger / Storstrømmen
7 Mors 368 21.163 Limfjord
8 Als 312 50.682 Kis-Bælt
9 Langeland 284 12.644 Nagy-Bælt
10 Møn 218 9.580 Balti-tenger
11 Rømø 129 618 Watt-tenger, Északi-tenger
12 Samsø 112 3.806 Kattegat
13 Læsø 101 1.839 Kattegat
14 Amager 95,3 180.657 Øresund
15 Ærø 88 6.516 South Funen Archipelago
16 Tåsinge 70 6.174 South Funen Archipelago
17 Fanø 56 3.237 Watt-tenger, Északi-tenger
18 Fur 22 826 Limfjorden
19 Anholt 22 169 Kattegat
20 Fejø 16 464 Smålandsfarvandet
21 Saltholm 16 1 Øresund
22 Orø 15 846 Isefjorden
23 Endelave 13,1 176 Kattegat
24 Bogø 13,0 1,108 Storstrømmen
25 Sejerø 12,4 348 Kattegat
26 Femø 11,0 123 Smålandsfarvandet
27 Jegindø 7,9 464 Limfjord
28 Mandø 7,6 41 Watt-tenger, Északi-tenger
29 Thurø 7,5 3,595 South Funen Archipelago
30 Alrø 7,5 147 Horsens Fjord
31 Agersø 7,0 181 Nagy-Bælt
32 Venø 6,5 190 Limfjord
33 Bågø 6,2 27 Kis-Bælt
34 Lyø 6,0 101 South Funen Archipelago
35 Egholm 6 48 Limfjord
36 Avernakø 5,9 114 South Funen Archipelago
37 Årø 5.7 157 Kis-Bælt
38 Glænø 5,6 51 Smålandsfarvandet
39 Gavnø 5,5 31 Nagy-Bælt
40 Strynø 4,9 202 South Funen Archipelago
41 Nyord 4,8 41 Balti-tenger
42 Omø 4,5 154 Nagy-Bælt
43 Drejø 4,3 64 South Funen Archipelago
44 Fænø 3,9 2 Kis-Bælt
45 Agerø 3,8 26 Limfjord
46 Tunø 3,5 109 Kattegat
47 Enø 3,4 332 Smålandsfarvandet
48 Livø 3,3 9 Limfjord
49 Hjarnø 3,2 104 Kattegat
50 Askø 2,82 37 Smålandsfarvandet
51 Æbelø 2,50 - Kattegat
52 Barsø 2,50 22 Kis-Bælt
53 Nekselø 2,20 18 Kattegat (Sejerøbugten)
54 Brandsø 2,00 - Kis-Bælt
55 Skarø 1,97 33 South Funen Archipelago
56 Tærø 1,73 1 Storstrømmen
57 Masnedø 1,68 129 Storstrømmen
58 Vejrø 1,57 5 Storstrømmen
59 Bjørnø 1,50 32 South Funen Archipelago
60 Sprogø 1,50 - Nagy-Bælt
61 Eskilsø 1,39 6 Roskilde Fjord
62 Dybsø 1,34 1 Smålandsfarvandet
63 Vigelsø 1,32 - Odense Fjord
64 Siø 1,31 15 South Funen Archipelago
65 Langø 1,30 2 Storstrømmen
66 Peberholm 1,3 - Øresund
67 Romsø 1,09 - Nagy-Bælt
68 Skalø 1,06 - Smålandsfarvandet
69 Enehøje 1,04 - Nakskov Fjord
70 Langli 1,00 - Watt-tenger, Északi-tenger
71 Hjortø 0,90 8 South Funen Archipelago
72 Farø 0,93 5 Storstrømmen
73 Birkholm 0,92 11 South Funen Archipelago
74 Illumø 0,90 - South Funen Archipelago (Helnæsbugten)
75 Lilleø 0,86 7 Storstrømmen
76 Rågø 0,80 - Smålandsfarvandet
77 Hesselø 0,71 - Kattegat
78 Store Egholm 0.70 - South Funen Archipelago
79 Hjelm 0.63 - Kattegat
80 Vorsø 0,6 1 Horsens Fjord
81 Halmø 0,50 - South Funen Archipelago
82 Strynø Kalv 0,50 - South Funen Archipelago (Helnæsbugten )
83 Fjendø 0,40 - Nissum Fjord
84 Vejlø 0.37 - Nakskov Fjord
85 Mejlø 0,34 - Kattegat / Nagy-Bælt
86 Draget 0,28 - Kattegat (off Bogense)
87 Store Svelmø 0,27 - South Funen Archipelago
88 Christiansø 0,25 92 Balti-tenger
89 Kalvø, Guldborgsund 0,22 - Balti-tenger (Guldborgsund)
90 Slotsholmen 0,21 14 Øresund
91 Tornø 0,21 4 Odense Fjord
92 Græsholm, Hirsholmene 0,21 3 Kattegat
93 Vigø 0,20 - South Funen Archipelago (Helnæsbugten)
94 Slotø 0,20 - Nakskov Fjord
95 Hjælmshoved 0,20 - South Funen Archipelago
96 Kalvø, Germer Bugt 0,17 13 Kis-Bælt
97 Hirsholm 0.17 3 Kattegat
98 Ejlinge 0,16 - Kattegat
99 Møgelø 0,14 - Julsø

Jegyzetek szerkesztés

  1. "Facts and Figures Archiválva 2010. június 30-i dátummal a Wayback Machine-ben.", Danish Defence, Defence Command Denmark. Retrieved 11 June 2010.
  2. Hov - den der ø har jeg ikke set før. Politiken. (Hozzáférés: 2010. július 30.)
  3. . "Danmarksnationalparker.dk". Øer der kom og gik. Archiválva 2013. június 24-i dátummal az Archive.is-en Retrieved 20 June 2013
  4. "Danmarks Statistik." Retrieved 11 June 2010.

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a List of islands of Denmark című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.