Darvas László (újságíró)

(1941) újságíró, tipográfus, költő

Darvas László (Budapest, 1941. december 6.) magyar újságíró, tipográfus, költő.

Darvas László
Született1941. december 6. (82 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
SzüleiDarvas Szilárd
Foglalkozásaújságíró,
tipográfus,
költő
SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Magyar-német szakos bölcsész, újságíró, 1979 és 1992 között a HiFi Magazin szerkesztője, szakírója, az utolsó évfolyamoknak már tördelője is.

A High Fidelityvel kapcsolatos nézeteit később Az elektroakusztika néhány hiányzó fejezetéről c. dolgozatban foglalta össze. [3]

A lap megszűnése után elsősorban nyomdai előkészítéssel foglalkozott (tördelőkiegészítő programját az Iparművészeti Egyetemen tanóra keretében mutatta be), de az írogatással sem hagyott fel.

Édesapja, Darvas Szilárd a háború utáni másfél évtized egyik legsokoldalúbb, legnépszerűbb művésze. Öccsével, Darvas Ferenccel együtt, a papa számos írásának ihletői, szereplői

Két humoros verseskötete jelent meg, mindkettő illusztrátora Felvidéki András:

Nyomtatásban nem jelent meg, de a Magyar Elektronikus Könyvtárból PDF-en szintén letölthető:

Hivatkozások

szerkesztés