Koordináták: é. sz. 48° 08′ 41″, k. h. 17° 06′ 18″ A Diákhálózat a Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon tanuló szlovákiai magyar egyetemisták kulturális és érdekvédelmi szervezete. 1990-ben alakult két diákszervezet egyesülésével. 2016-ban összesen kilenc egyetemi városban működik tagszervezete.

A tagszervezetektől eltérően nem helyi rendezvényekkel foglalkozik, hanem mint ernyőszervezet, országos szinten tevékenykedik. A Diákhálózat politikailag független szervezet, tevékenységeit különböző alapítványi és állami támogatásokból, valamint szponzorok adományaiból finanszírozza. A szervezet központi irodája Pozsonyban a Klarisszák utca 7. házszám alatt található. Céljai közé tartozik a magyar nemzeti hagyományok és kultúra ápolása, a fiatal magyar értelmiség bekapcsolása a nemzeti és nemzetközi tudományos és szakmai életbe, valamint a fiatal magyar értelmiség kivándorlásának csökkentése.

TevékenységeSzerkesztés

ÉrdekvédelemSzerkesztés

A Diákhálózat érdekvédelmi tevékenysége alatt az oktatásban, fiatalokat érintő problémákban való állásfoglalást és érdekérvényesítést kell érteni. Ezen feladat ellátása érdekében a Diákhálózat tagja több érdekegyeztető fórumnak:

  • Szlovák Ifjúsági Tanács (Rada Mládeže Slovenska)
  • Magyar Ifjúsági Konferencia Összhang
  • Ifjúsági Civil Fórum
  • Szlovákiai Magyarok Kerekasztala

OktatásSzerkesztés

A Diákhálózat fontosabb oktatási programjai:

  • Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia
  • Szakmai gyakorlatok
  • Alma Mater egyetemi lap kiadása
  • Felsőoktatási Tájékoztató Körút - célja, hogy megismertesse és népszerűsítse a szlovákiai magyar középiskolások körében a szlovákiai és csehországi felsőoktatási képzést, információt nyújtson az egyes egyetemi városokról és tájékoztasson az ott működő magyar diákklubok tevékenységéről.
  • DiNaMit - a középiskolákban működő diákönkormányzatok működtetését elősegítő képzéssorozat (2005 óta).

Szakmai vonalon általános felsőoktatási tanácsadással, részképzések és ösztöndíjak közvetítésével, valamint különböző készségfejlesztő képzések szervezésével is foglalkozik a szervezet. A szakmai programok közös célja többek között, hogy elősegítse a szlovák, illetve cseh nyelven tanuló diákok számára a magyar szakterminológia elsajátítását.

KultúraSzerkesztés

A Diákhálózat egyik legfontosabb kulturális tevékenysége a nagy hagyományokra visszatekintő, egész Csehország és Szlovákia magyar egyetemistáit egyesítő Gombaszögi Nyári Művelődési Tábor megrendezése (1980 óta).

VezetőségSzerkesztés

A Diákhálózat élén az elnök (2015-től Kotiers Róza) áll, a vezetőség további 6 alelnökből (Sólymos Karin, Bilás Zsuzsanna, Dobai Szabolcs, Czímer Gábor, Lukács Eszter, Rigó Orsolya, Gyenge Veronika) tevődik össze. A legmagasabb döntéshozószerve a Hallgatói Parlament, ami kétszer ül össze évente, tavasszal és ősszel. Minden második őszi ülés egyben tisztújítás is. A Hallgatói Parlamentben minden tagszervezetnek 5 küldötte és 1 szavazati joga van. Ők választják az elnököt és az elnökséget.

TagszervezeteiSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés