Dienes Szabolcs

magyar építészmérnök

Dienes Szabolcs DLA okleveles építészmérnök, a szabad művészetek doktora.

Dienes Szabolcs
Dienes Szabolcs DLA
Dienes Szabolcs DLA
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaépítész
Építészi pályafutása
Jelentős épületeiDebreceni Vásárcsarnok és Irodaház
Kormányzati negyed
Városháza Fórum
DíjaiÉv családi háza mestermű díj (2007)
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Dienes Szabolcs DLA középiskolai tanulmányait Debrecenben, a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában végezte, ahol 1990-ben technikusi oklevelet szerzett. Felsőfokú építészeti tanulmányait a budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi karán folytatta és 1994-ben szerezte építészmérnöki diplomáját Dr. Kapy Jenő DLA csoportjában. Posztgraduális képzés keretében, 1998-ban elvégezte a tervezői szakmérnöki iskolát, majd felvételt nyert a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem építészmérnöki karára.

Ekkor már a jelentős középületek tervezésével foglalkozó Iványi László műtermében dolgozott. Az Iványi által vezetett Planart műteremben – az ő közreműködésével – készültek a Közép-európai Egyetem, az O.T.C. Irodaház és a Budapest Bank központi épületének tervei.

A műegyetemi diploma megszerzése után Dr. Finta József DLA műtermében folytatta tervezői tevékenységét, ahol több középület tervezésével és sikeres pályázati munkákkal értek el közös sikereket. Többek között a „Kormányzati Negyed” és a „Városháza Fórum”[1] pályázat színesíti tevékenységüket. De itt készül a debreceni Vásárcsarnok[2] és Irodaház, a Westend II, a Millennium Városközpont, a zágrábi, a budapesti Kongresszusi Központ illetve a K&H Irodaház[3] tervei is, melyekben fontos alkotói szerepet vállalt.

1999-ben földalatti bemutatótermet készített a Postamúzeum balatonszemesi szállítástörténeti gyűjteményének.[4]

2007-ben elnyerte balatonlellei épületével az „Év családi háza” mestermű díjat.[5][6]

2008-tól teljeskörű tervezői jogosultsággal rendelkező, építész vezető tervező.

A több mint 20 éves szakmai pályafutása után 2014-ben az építőművészet területén doktori, tudományos fokozatot szerzett.

Tanulmányai szerkesztés

  • Pécsi Tudományegyetem, Breuer Marcell Doktori Iskola DLA (Doctor of Liberal Arts), a szabad művészetek doktora, tudományos fokozat 2011-2014
  • Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem, Építészmérnöki kar, okleveles építészmérnök (MSc) 1999-2003
  • Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi kar, építész tervező szakmérnök (BSc)1994-1998
  • Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi kar, építészmérnök (BSc) 1990-1994

Díjak és elismerések szerkesztés

  • Év lakóháza díj 2007
  • Kormányzati Negyed pályázat, Budapest – II. díj
  • Budapest szíve pályázat, Budapest – kiemelt megvétel
  • Békásmegyeri Tűzoltólaktanya pályázat, Budapest –megvétel
  • Környezetvédelmi Minisztérium, Budapest - I. díj

Civil pályafutás szerkesztés

Számos fotográfiai kurzus (fotografus.hu - kurzusvezető: Gulyás Miklós illetve Martin Szipál magántanítványa) elvégzése után a MÜPA országos fotópályázatán díjazásban részesül izgalmas, absztrakt épületábrázolással foglalkozó képsorozata.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Kiemelt megvétel: az 13. számú terv : Finta és Társai Építész Stúdió Kft., vezető tervező Finta József, Szabó Tamás János, Dienes Szabolcs[halott link]. Budapest folyóirat. 2009. 1. különlenyomatszám. 33-35 p.
  2. Tóth Tímea: Piacképes vásárcsarnok - A Debreceni Nagypiac új épülete - Szabó Tamás János, Dienes Szabolcs, Szabó Zsolt: Finta és Társai Építész Stúdió Kft.[halott link]. Octogon : architecture, design. 2008. 2. sz. 63-66. p.
  3. Építészet XXI - 7. adás (2013). Dunatv. 2013. 21:12-től 25:18-ig.
  4. Kovács Gergelyné: Postatörténeti emlékhely Balatonszemesen Archiválva 2016. február 7-i dátummal a Wayback Machine-ben. Magyar Múzeumok. 2005. 2. sz. 22. p.
  5. Kovács Péter: 3 fokos láz : gondolatok egy balatonlellei ház kapcsán, építészet:Dienes Szabolcs[halott link]. Atrium. 2008. 2. sz.
  6. Dienes Szabolcs. Epiteszforum.hu

További információk szerkesztés

  • Fekete Antal: Kő, kubus, archetípus : családi ház, Budai-hegység : [építész Dienes Szabolcs]. Metszet. 2010. 2. sz. 62-65. p.