Disputatio philosophica de mente humana

Apáczai Csere János filozófiai munkája (1658)

A Disputatio philosophica de mente humana, magyarul Filozófiai értekezés az emberi értelemről Apáczai Csere János (1625–1659) erdélyi pedagógus, filozófus, református teológus 1658-ban Váradon kiadott filozófiai munkája, karteziánus metafizikai vitairat.

Disputatio philosophica
de mente humana
Disputatio philosophica de mente humana.pdf

Szerző Apáczai Csere János
Megírásának időpontja 1658
Első kiadásának időpontja 1658
Nyelv latin
Témakör filozófia
Külső hivatkozás Online

KeletkezéseSzerkesztés

A könyv címlapja szerint az Apáczai által írt vitairatot akkor írta, amikor a kolozsvári református iskola vezetője volt, és téziseit tanítványainak egyike, Fogarasi Mátyás védte meg egy nyilvános disputáció során.[1] A negyedrét alakú füzet nyolc számozatlan lapból áll, ennek tizennégy oldalán olvashatóak a tételek.

TartalmaSzerkesztés

Apáczai értekezése fontos betekintést nyújt karteziánus ismeretelméleti eszmeiségébe, annak fejlődésébe. A vitairatban egykori utrechti tanára, Henricus Regius 1654-ben publikált elméletével száll szembe, mely szerint a lélek (és a gondolkodás) a testtől el nem különíthető, annak csupán módusza (járulékos része), a gondolkodás pusztán mechanikai értelemben is megragadható mozgás. Úgy vélte, hogy maga az ember a szubsztancia, amelynek megvannak a különféle attribútumai: a test, a lélek, az életerő, az értelem stb. Bár maga Regius szintén karteziánus, Descartes egyik legkedvesebb tanítványa volt, ez a tétele a test–lélek probléma Descartes-féle dualista megoldását vitatta, amely szerint a „kiterjedt dolog” (res extensa, a test) és a „gondolkodó dolog” (res cogitans, a lélek) egymástól élesen elkülönítendő és független szubsztanciák. Regius elmélete teológiai szempontból sem volt veszélytelen, hiszen természetszerűleg magában hordozta azt a materialista következtetést, hogy amennyiben a lélek, az elme a test módusza, úgy a test halálával maga is elenyészik. A Disputatio philosophica de mente humana lapjain Apáczai Regiusszal vitázva Descartes dualista szemléletét veszi védelmébe. Okfejtése elsősorban azon a descartes-i tételen alapul, hogy az emberi elme, a gondolkodás tisztán és világosan („clare et distincte”) létezőként felismerhető „dolog”, vagyis elkülönülő szubsztancia. További indoklásában amellett érvelt, hogy a test romlandó és idővel részeire hullik, az elme ellenben nem bontható részekre, és idővel – újabb és újabb észrevételekkel, ítéletekkel stb. gazdagodva – ereje növekedik. A test és a lélek nem lehetnek ugyanazon regiusi szubsztancia, az ember attribútumai, hiszen az egyik attribútum, az értelem független a másik attribútum, a test milyenségétől, az Isten és az angyalok lelke teljességgel testetlen, az állatok testében pedig nem lakozik lélek és értelem. Ha test és lélek ugyanazon szubsztancia móduszai lennének, ugyanazokkal a minőségekkel rendelkeznének, márpedig az értelem nem lehet magas vagy gömbölyű, ahogy a test sem szemlélő vagy tagadó. Az ember tehát, szögezte le Apáczai, két elkülönítendő szubsztancia, a test és a lélek egyesülésének eredménye. Ezt az is igazolja, tette hozzá, hogy bár a lélek, az értelem mozgásra bírja a testet, a testnek semminemű hatása nincs az értelemre. Utóbbi megjegyzése azért is különös, mert Regius, saját álláspontját támogatandó, írásában megemlítette tagadhatatlanul helytálló élettani megfigyeléseit: az elaggott vagy megbetegedett ember szellemi hanyatlását.[2]

Összességében a Disputatio philosophica de mente humana igazolja Apáczai elmélyülését a karteziánus tanokban, egyszersmind jelzi gondolkodásának kettősségét és korlátait is: a descartes-i szellemiséget üdvözítő és befogadó, de formális elemeinek továbbgondolásától elzárkózó, a skolasztikus teológiától elszakadni nem képes gondolkodót.[3]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Bán 1958 :478., 541–542.; Orosz 2003 :81. (32. sz. jegyzet).
  2. Bán 1958 :119., 478–483.
  3. Bán 1958 :485.

ForrásokSzerkesztés

  • Bán 1958: Bán Imre: Apáczai Csere János. Bibliogr. V. Molnár László, kísérő tanulmány Bitskey István. Budapest: Akadémiai. 1958. = Irodalomtörténeti Könyvtár, 2.