Dobos Dániel (zeneszerző)

(1994-) magyar zeneszerző

Dobos Dániel (Debrecen, 1994. november 22. –) Junior Prima díjas magyar zeneszerző.

Dobos Dániel
Született1994 (30 éves)[1]
Debrecen[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásazeneszerző
IskoláiLiszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (2014–2019)
KitüntetéseiArtisjus-díj (2019)

SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

Zenei tanulmányait a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolában kezdte cselló szakon. A hangszeres zene mellett ekkor ismerkedett meg a kórusénekléssel is: a Bányai Júlia Általános Iskola és AMI (2012. szeptember 1-je óta Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI) több együttesében, valamint az édesapja vezette Szent László Kórusban is énekelt. 2010-ben megnyerte a IV. Debreceni Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál Nagydíját. Ugyanebben az évben felvételt nyert a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába zeneszerzés szakra, ahol kezdetben Szigeti Máté, majd Barabás Árpád volt a tanára. Középiskolai évei alatt már több versenyen is eredményesen szerepelt.

2014-ben sikeres felvételi vizsgát tett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakára, Fekete Gyula, majd Bella Máté osztályába. 2016-ban a Nemzeti Énekkar bemutatta The Taste of Poison c. kórusművét, melyet a William Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából rendezett koncertre komponált a szerző.[2] Fontos állomás volt számára a 2017-es Kodály Zoltán 135 Zeneszerzés Pályázat, ahol a kiírásnak megfelelően népi ihletésű művekkel lehetett pályázni, s a szerző II. helyezét ért el.[3] I2018-ban, a Szent Lászlóról elnevezett egyházi emlékév alkalmából a debreceni Szent László Kórus mutatta be Égi Király Híve c. vegyeskarra és orgonára írt kompozícióját.[4] Ugyanebben az évben megnyerte a Bartók Világverseny és Fesztivál Zeneszerzés Versenyét Drumul Dracului (Az ördög útja) c. zongoradarabjával.[5] Ezt követően a Magyar Zeneszerzők Egyesülete Artisjus Junior díjjal tüntette ki,[6] Aurumque-nyitány c. a 61. Év Sportolója Gálára írt művét az M4 élő adásban közvetítette.[7]

2019-ben diplomázott, Sylvanus c. hegedűversenyével.[8] A kompozíció érdekessége, hogy konkrét népi dallamok helyett elsősorban a mezőségi prímások figurációit, technikai repertoárját használja fel a klasszikus hegedű lehetőségei mellett. 2019-ben a Kodály Zoltán születésnapja alkalmából megrendezett koncerten mutatták be Regős ének című kórusművét. A koncertsorozat keretein belül így egyedülálló módon először hangozhatott el kortárs mű.[9] 2020-ban zeneszerzés-zeneelmélet tanári diplomát szerzett, majd még ugyanebben az évben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának Zeneszerzés szakára. 2021-től tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesületének.

Közel 20 év tapasztalattal rendelkezik a kóruséneklés területén. Gondolkodásmódját a tradícióhoz való progresszív hozzáállás jellemezi. Zenéjében egyaránt meghatározóak a folklór, a régi zene és az skandináv-angol zeneszerzők munkásságának elemei. Alkotói repertoárjában különleges helyet foglalnak el a vokális művek, de szóló, kamara, ensemble és zenekari kompozíciók is színesítik munkásságát.

2020-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorandusz hallgatója, valamint a zeneszerzés tanszak demonstrátora.

2021-től a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium zeneszerzés tanára.

Művek szerkesztés

Szóló művek szerkesztés

  • Virágok (szóló zongora) – 2013
  • Apocrypha (szóló zongora) – 2015
  • Drumul Dracului (szóló zongora) – 2018

Kamaraművek szerkesztés

  • Magyar Szvit (hegedű zongora) – 2012
  • Trio (hegedő, cselló, zongora) – 2014
  • Exit (hegedű, marimba) – 2016
  • Rhapsynopsos (fuvola,cselló,zongora) – 2016
  • Istenhozzád/Vale (4 népi énekes, 1 nagybőgő) – 2018
  • Oblivion's Dust (cselló, zongora) – 2019
  • Skald (3 gitár) – 2021
  • Wakefyre (3 gitár) – 2021
  • Zennor's Ballad (2 gitár, 1 contragitár) – 2021

Ensemble szerkesztés

  • Visions (szóló brácsa, ensemble) – 2015
  • Squama (szóló szaxofon, ütőensemble) – 2021

Zenekar szerkesztés

  • Sylvanus (szóló hegedű, zenekar) – 2019

Kórus szerkesztés

  • The Taste of Poison (vegyeskar) – 2016
  • Égi király híve (vegyeskar, orgona) – 2017
  • Regős ének (vegyeskar) – 2019
  • Callis Stellarum (ifjúsági vegyeskar) – 2020
  • It is the Hour (vegyeskar) – 2020
  • Szeressétek egymást! (vegyeskar) – 2021
  • Nagypéntek (vegyeskar) – 2021
  • A mustármag (vegyeskar) – 2021

Alkalmazott zene szerkesztés

  • Koizé (énekegyüttes) – 2018
  • Aurumque-nyitány (3 zongora) – 2019

Díjak, elismerések szerkesztés

  • Junior Prima díj (2021)[10]
  • I. díj – Hangkeltő Ifjúsági Zeneszerzőverseny – Ifjúsági Vegyeskar kategória – 2021
  • A MÜPA Alkotói Pályázat Díjazottja – Kórusmű kategória – 2020
  • Neszlényi Andor Díj – 2019
  • II. díj (megosztott) – LFZE Zeneszerzőverseny – 2019
  • Junior Artisjus Alkotói díj – 2019
  • EMB különdíj a legmagasabb helyezést elérő magyar versenyzőnek – Bartók Világverseny és Fesztivál – 2018
  • I. díj – Bartók Világverseny és Fesztivál – 2018
  • II. díj – Kodály 135 Zeneszerző pályázat – 2017
  • I. díj (megosztott) – LFZE Zeneszerzőverseny – 2016
  • Különdíj – GENERACE Nemzetközi Zeneszerzőverseny 1. kategória – 2016
  • Különdíj – GENERACE Nemzetközi Zeneszerzőverseny 2. kategória – 2015
  • II. díj – Anton Matasovsky Nemzetközi Zeneszerzőverseny – 2014
  • II. díj – VI. Bartók Béla Országos Zeneszerzőverseny – 2014
  • I. díj – Sugár Rezső Zeneszerzésverseny – 2013
  • I. díj – II. P.art.itura Zeneszerzőpályázat – 2012
  • Nagydíj – IV. Debreceni Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál – 2010

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Rangos zenei díjat nyert a debreceni tehetség. (Hozzáférés: 2020. június 30.)
  2. Jegy.hu - SHAKESPEARE 400 - Somos Csaba bemutatkozó koncertje a Nemzeti Énekkar élén (magyar nyelven). Jegy.hu. (Hozzáférés: 2021. augusztus 20.)
  3. Vizeli Máté nyerte a Magyar Zeneszerzők Egyesületének zeneszerzőversenyét (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2021. augusztus 20.)
  4. Lelki ház épült – Huszonöt éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye (magyar nyelven). Magyar Kurír. (Hozzáférés: 2021. augusztus 20.)
  5. Magyar zeneszerző nyerte az idei Bartók Világversenyt (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2021. augusztus 20.)
  6. „A Kárpát-medencei népzene ihletforrás számomra” (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2021. augusztus 20.)
  7. DOBOS Dániel - Aurumque Overture” (hu-HU nyelven).  
  8. Zeneszerzés MA diplomakoncert (magyar nyelven). lfze.hu. (Hozzáférés: 2021. augusztus 20.)
  9. Kodály 137 (magyar nyelven). lfze.hu. (Hozzáférés: 2021. augusztus 20.)
  10. Ők a zeneművészet Junior Primái 2021-ben (magyar nyelven). Papageno, 2021. november 23. (Hozzáférés: 2021. november 27.)