Donatella Di Pietrantonio

Donatella Di Pietrantonio (Arsita, 1962. január 5.) olasz író.

Donatella Di Pietrantonio
DonatellaDiPietrantonioLiteraturhausKoeln2019.jpg
Született 1962. január 5. (60 éves)
Arsita,  Olaszország
Állampolgársága olasz
Nemzetisége olasz
Foglalkozása
Iskolái University of L'Aquila
A Wikimédia Commons tartalmaz Donatella Di Pietrantonio témájú médiaállományokat.

ÉletrajzaSzerkesztés

A Teramo tartománybeli Arsita városában született (Abruzzo régió), először L'Aquilába költözött, ahol 1986-ban a helyi egyetemen (Università degli Studi dell'Aquila) szerzett fogászati diplomát, majd a Pescara megyei Pennében, ahol a gyermekfogorvosi szakmát gyakorolta.[1] 2011-ben debütált a Mia madre è un fiume című regénnyel, amely szülőföldjén játszódik. Ugyanebben az évben megjelentette a Lo sfregio című novellát a Rizzoli kiadó Granta Italia magazinjában.

2013-ban kiadta második regényét, Bella mia címen, amely L'Aquilában játszódik[1]. A 2009-es l’aquilai földrengés tragédiája által befolyásolt, a veszteség és a gyász témájára összpontosító művet jelölték a Strega-díjra[2], és 2014-ben elnyerte a Brancati-díjat.[3] A regényt Einaudi[4] 2018-ban újranyomtatta, 2020-ban pedig elnyerte a „Penne-Moszkva városa” (città di Penne-Mosca) nemzetközi irodalmi díjat.

2017-ben az Einaudi kiadta harmadik regényét, a szintén Abruzzóban játszódó L'Arminuta-t; a cím egy nyelvjárási kifejezés, amely "visszatérés"-re fordítható.[1] A könyv egy fiatal lány történetét meséli el, akinek a családi élete egyik napról a másikra megváltozik, amikor állítólagos szülei visszahozzák igazi családjába, amelyről semmit sem tudott. Az anya-gyermek kapcsolat témáját a legrendhagyóbb és legpatológiásabb aspektusaiban tárja fel, és a Campiello-díj[5] és a Nápoly-díj[6] nyertese volt. A regény alapján 2019-ben a Teatro Stabile d'Abruzzo színházi előadása, 2021-ben pedig Giuseppe Bonito[7] filmje[8] készült.[9]

Szintén 2017-ben a Chieti "Gabriele d'Annunzio" Egyetem Minerva Renddel (Ordine della Minerva) tüntette ki.[10] 2020-ban kiadta a Borgo Sud című művét, ismét az Einaudi számára, amely szintén Abruzzóban játszódik és a L'Arminuta folytatásának tekinthető, mivel az előző regény főszereplőiként két nővér egymást követő történeteit írja le. A mű részt vesz a Strega-díj 2021-es kiadásában, a második helyen áll, és megkapja a Basilicata Irodalmi Díjat[11] a „Narratív” részben.

Penne városában él Pescara tartományban, ahol gyermekfogorvosként dolgozik.

MűveiSzerkesztés

RegényekSzerkesztés

NovellákSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c Le due madri di Donatella Di Pietrantonio: intervista alla scrittrice abruzzese diventata un caso editoriale nazionale 
  2. A Strega-díj egy olyan irodalmi díj, amelyet évente ítélnek oda egy Olaszországban megjelent könyv szerzőjének, az előző év március 1. és a tárgyév február 28. között.
  3. A Brancati-díj egy olasz irodalmi díj, amelyet évente szeptemberben adnak át Zafferana Etneában
  4. A Giulio Einaudi editore, más néven Einaudi egy 1933-ban alapított olasz kiadó.
  5. A Campiello-díj egy olasz irodalmi díj, amelyet évente a referenciaévben megjelent olasz szépirodalmi alkotásnak ítélnek oda.
  6. A Nápolyi Díj az olasz kultúráért és nyelvért járó díj, amelyet a Napoli Alapítvány szervez. A díjat 1954-óta évente ítélik oda.
  7. Giuseppe Bonito (Polla, 1974. augusztus 5.) olasz rendező.
  8. L'Arminuta (film)
  9. A visszaadott lány (film)
  10. A Minerva Rend egy tudományos kitüntetés, amelyet az Università degli Studi "Gabriele d'Annunzio" Egyetem alapított 1986-ban Chietiben. Olyan személyiségek elismerése ez, akik munkájukkal alapvető szerepet játszottak a tudomány, a kultúra és a civil társadalom fejlődésében.
  11. A Basilicata irodalmi díj egy 1972-ben Potenzában alapított irodalmi díj.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Donatella Di Pietrantonio című olasz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.