Drábik János

újságíró; jogász

Dr. Drábik János (Budapest, 1938. június 9. –) magyar közíró, jogász, újságíró, a Szabad Európa Rádió nyugalmazott vezető programszerkesztője, a Magyar Trianon Társaság elnöke. Több mint 20 könyvet írt a szervezett magánhatalomról.[1] Jelenleg egy önálló előadássorozattal jelentkezik kéthetente a FIX TV képernyőjén, amely a szervezett magánhatalomról szól.[2]

Drábik János
Drábik János jogász, újságíró (1).JPG
Született 1938június 9. (82 éves)
Budapest
Állampolgársága
Nemzetisége magyar
Foglalkozása író
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1960)

A Wikimédia Commons tartalmaz Drábik János témájú médiaállományokat.

ÉletrajzaSzerkesztés

Eredetileg csellistának készült, zenei tanulmányait a budapesti Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában és Zenei Gimnáziumban végezte. Itt is érettségizett le, 1956-ban, viszont egy kéztörés miatt pályaváltoztatásra kényszerült. Felsőfokú tanulmányait 1960-ban végezte el az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1968-ban pedig az ELTE Bölcsész Karán tanult filozófiát. Ügyvédi-jogtanácsosi vizsgáját sikeresen 1971-ben tette le, és a MÚOSZ Újságíró iskoláját is elvégezte.[3]

MagánéleteSzerkesztés

Házas, felesége vegyészdoktor, szabadalmi ügyvivő.

Megjelent könyveiSzerkesztés

  • A kamatkapitalizmus új világrendje; Gold Book, Debrecen, 2002 (Uzsoracivilizáció)
  • A világkormányzat menetrendje; Gold Book, Debrecen, 2003 (Uzsoracivilizáció)
  • Miért kellett meghalnia a három Kennedynek?; Intermix Budapest, Bp., 2003 (9 eurós különleges könyvek)
  • Tudatmódosítás. Az agy megerőszakolása; Gold Book, Debrecen, 2004
  • Világzsákutca – Új világrend? Gold Book, 2004
  • 1956, a magyarok harmadik útja: Kiút a kommunizmus és a pénzuralom zsákutcájából; Gold Book, Debrecen, 2005
  • A pénz diktatúrája. Milyen haszonnal járna a közpénzrendszer visszaállítása; Gold Book, Debrecen, 2005
  • Világdemokratúra. A hitelpénz-fasizmus világrendje; Gold Book, Debrecen, 2006
  • Orwellia: A pénzhatalom globális magánbirodalma. Gold Book (2007)
  • Az emberközpontú világrend: A globalizmus alternatívája. Gold Book (2007)
  • Örvénylés – A globalizmus viharzónájában az emberiség. Gold Book (2008)
  • Korszakváltás: Alvilágrend vagy Világrend? Gold Book (2009)
  • Bogár László–Drábik János–Varga István: Válság és valóság; Éghajlat, Bp., 2009
  • A sötét újkor: Búcsú a felvilágosodástól. Gold Book (2010)
  • A kiválasztottak: A szemitizmus – elkülönülés és kettős mérce. Gold Book (2011)
  • Kié a magyar állam? A magyar nemzeté vagy a szervezett magánhatalomé? Gold Book (2012)
  • Uzsoracivilizáció. A kamatkapitalizmus új világrendje, 1-3.; Gold Book, Debrecen, 2012
  • többekkel: Világbéke vs. világháború. Atomot soha! Életünk és vagyonunk mentésének lehetőségei; Intermix Budapest, Bp., 2012
  • Válság és valóság (Drábik János, Bogár László, Varga István) Éghajlat Könyvkiadó, 2013
  • Tőke Péter Sheldon–Drábik János: Hazugság, hogy Obama elkergeti Orbán Viktort!; Intermix Budapest, Bp., 2013
  • A nagy összeesküvés: Kié legyen a XXI. század? Gold Book (2014)
  • Egyenlők és egyenlőbbek – A szemitizmus szervezett magánhatalom. Gold Book, 2014
  • Az ukrán dráma – Létrejött a Medve és a Sárkány közös birodalma. Gold Book, 2015
  • Önvédelem a migránsok és az EU-kalifátus ellen. Mit kell tennie Európa becsapott népeinek?; Intermix Budapest, Bp., 2015
  • Tőke Péter Sheldon–Drábik János: A kormánybuktatások kézikönyve; Intermix Budapest, Bp., 2015
  • Egyvilágrend – Európa és Amerika iszlamizálása – A keresztény civilizáció végnapjai. Gold Book, 2017
  • Százéves Trianon – Döntsük meg? Törődjünk bele? Kik Trianon igazi felelősei? Gold Book, 2018
  • Bottyán Zoltán–Drábik János–Patrubány Miklós: Nemzeti konzultáció Trianonról. Nemzetgyilkossági kísérlet és az arra adandó válasz. Tudnivaló minden magyar számára Geszty Glória műsorában; MVSZ, Bp., 2018 (Magyarságtudományi füzetek)

Állandó médiamegjelenésekSzerkesztés

FIX TVSzerkesztés

VNTVSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Drábik János – Könyv | bookline{1} (magyar nyelven). bookline.hu. (Hozzáférés: 2018. december 3.)
  2. FIX TV hivatalos weboldala | Főoldal (magyar nyelven). fixhd.tv. (Hozzáférés: 2018. december 3.)
  3. Önéletrajz”, Drábik János Blog, 2016. június 30. (Hozzáférés ideje: 2018. december 3.) (magyar nyelvű) 
  4. Az összes Enigma visszanézhető a fixhd.tv weboldalán! (magyar nyelven). fixhd.tv. (Hozzáférés: 2018. december 3.)
  5. Az összes Elhallgatott történelem Dr. Drábik Jánossal visszanézhető a fixhd.tv weboldalán! (magyar nyelven). fixhd.tv. (Hozzáférés: 2018. december 3.)

ForrásokSzerkesztés