A drepanumi (drepanai) csatát az első pun háború záró szakaszában vívta a karthágói és a római flotta Drepanum kikötőjének birtoklásáért.

Drepanumi csata
Drepana.png

Konfliktus első pun háború
Időpont i.e. 249.
Helyszín Drepanum kikötőjében és előtte
Eredmény karthágói győzelem
Szemben álló felek
Vexilloid of the Roman Empire.svg Római KöztársaságCarthage standard Karthágó
Parancsnokok
Publius Claudius Pulcher konzulAdherbal tengernagy
Szemben álló erők
123 gálya130 gálya
Veszteségek
97 gálya, 8000–20 000 katona és tengerész(minimális)
é. sz. 38° 00′ 36″, k. h. 12° 30′ 18″Koordináták: é. sz. 38° 00′ 36″, k. h. 12° 30′ 18″

Hadászati előzményekSzerkesztés

 
Tengeri ütközet egy Herculaneumban előkerült festményen

Henna és Kammarina elvesztésével a pun erők Szicília nyugati csücskébe szorultak vissza, ahol i. e. 253-ban Panormoszt is elveszítették. Két utolsó erősségük Lilybaenum és Drepanum maradt. A római flotta azonban i. e. 255-ben gyakorlatilag megsemmisült egy viharban Szicília partjai előtt, ami több éves tengeri fölényt biztosított Karthágónak. A rómaiak i. e. 249-re újjáépítették a hajóhadat, és annak parancsnokságát az az évben konzullá választott Publius Claudius Pulcherra bízták; helyettese a másik konzul, Lucius Iunius Pullus lett. Claudius Pulcher tapasztalt haditengerész volt, ezeket a tapasztalatait azonban a hátországban szerezte. Polübiosz történetírásából tudjuk, hogy minden másnál fontosabbnak tartotta az alaki kiképzést, ütközetekben nem vett részt.

A szárazföldön hozzáfogtak Lilybaenum ostromához — a várost a híres tengerész Himilko védte. Pulchernak meg kellett akadályoznia, hogy a punok utánpótlást tudjanak vinni a védőknek. Egy kisebb hajóraj azonban, amelyet a rodoszi Hannibálnak nevezett tengerész vezetett, fényes nappal áttört a blokádon az utánpótlással, majd éjszaka megismételte ezt a mutatványt, és elszállította Lilybaenumból a védelemben haszontalan karthágói lovasságot. Ezután Pulcher fő feladata a Drepanum kikötőjében összegyűlt karthágói flotta megsemmisítése lett.

Harcászati előzményekSzerkesztés

Claudius Pulcher a kor szokásának megfelelően három részre (előhad, derékhad, utóhad) tagolta flottáját. „Az alaki kiképzés iránti vonzalma okán” a tengeri hadviselés történetében példátlan módon zászlóshajójával nem a flotta élén hajózott, hanem az utóhad legvégén, „hogy noszogassa a lemaradókat”. Ezzel gyakorlatilag teljesen elvesztette a csata bármiféle irányításának képességét, viszont a hosszú időn át erre képzett tengerészei betű szerint követték előre kiadott parancsát — azt, hogy hajózzanak be a kikötőbe, és támadják meg az ott talált karthágói hajókat.

A csataSzerkesztés

Amikor a punok meglátták a közeledő római flottát, Adherbal tengernagy azonnali kifutást rendelt el, hogy ne essen csapdába a szűk, manőverezésre alkalmatlan öbölben. Hajói összezsúfolódva, rendezetlen tömegben, egymással versengve igyekeztek kifelé a kikötőből, és jó darabig eltartott, mire képesek lettek valamiféle harcrendbe állni. A római előhad azonban nem törődött a tengeren összevissza gomolygó ellenséggel, hanem utasítás szerint behajózott az öbölbe. Amikor az előhad mögött egy-két kilométerrel hajózó Pulcher ezt észrevette, előreküldött egy gyors járású kis hajót azzal az újabb paranccsal, hogy a flotta eleje azonnal jöjjön ki a kikötőből, és forduljon a karthágóiak felé.

Az öböl bejáratánál tumultus alakult ki: a kifelé forduló előhad összekeveredett a még befelé hajózó derékhaddal. Több hajó egymást lékelte meg döfőorrával, mások egymás evezősorait gázolták le és törték össze. A rómaiaknak nem sikerült hadrendbe állniuk: több gályájuk még a kikötőben vergődött, a többiek a part menti sekélyesben próbáltak valamilyen pozíciót felvenni, amikor az időközben alakzatba rendezett pun flotta rájuk támadt.

A pánikba esett rómaiak képtelenek voltak bármiféle szervezett ellenállásra. Az evezőik többségét elvesztett gályák többé-kevésbé tehetetlenül sodródtak, a mozgékonyabbakat partra futtatták, hogy a legénység a szárazföldön elmenekülhessen. A flottából csak a Pulcher közvetlen parancsnoksága alatt hajózó utóhad 27 gályája menekült meg.

KövetkezményekSzerkesztés

A vereség után Pulchert hazaárulással vádolták meg a senatusban, amely valószínűleg megbírságolta. Ugyancsak valószínűsíthető, hogy az ítélet után Pulcher óngyilkos lett.

A punok i. e. 249–248-ban végigfosztogatták Itália partvidékét. A rómaiak utánpótlásának összeomlását kihasználva Hamilkar Barkasz sikeres hadjáratot vezetett ellenük Szicíliában. A War of Phases: Strategies and Stalemates 264–241, A Companion to the Punic Wars. Oxford: Wiley-Blackwell (2011). ISBN 978-1-405-17600-2 

A megmenekült római hajók (Lucius Iunius Pullus parancsnoksága alatt) egy viharban semmisültek meg. A római flottát csak i. e. 242-re sikerült ismét újjáépíteni.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés