Egészségfejlesztés
Az Egészségfejlesztés egy magyar folyóirat, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának negyedévente megjelenő online, regisztrációt nem igénylő, ingyenesen hozzáférhető szakmai folyóirata. Nemzetközi azonosítója: ISSN 2498-6666 (online kiadás), ISSN 1786-2434 (nyomtatott kiadás).
Egészségfejlesztés | |
Adatok | |
Típus | folyóirat |
Alapítva | 1960.[1] |
Kiadó | Nemzeti Népegészségügyi Központ |
Főszerkesztő | Dr. Vitrai József |
Székhely | 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. |
ISSN | 2498-6666 (online kiadás) 1786-2434 (nyomtatott kiadás) |
Az Egészségfejlesztés weboldala |
Története
szerkesztésA folyóirat 1960-ban indult Egészségügyi Felvilágosítás címmel, alapítói dr. Métneki János és dr. Vilmon Gyula az 1887-től az Országos Közegészségi Egyesület hivatalos lapjaként megjelenő Egészség című folyóirat szellemi folytatásaként tekintettek a lapra,[2][3] amely kéthavonta jelent meg.[4] Az Orvosi Hetilap 1964-ben megjelent folyóiratreferátumában kiemelte, hogy „A folyóirat az egészségügyi szakágazatok szűkebb értelemben vett felvilágosítási témáin kívül kiterjeszkedik a határterületek: népművelés, pedagógiai, pszichológia, szociológia, művészetek, irodalom stb. kapcsolatos kérdéseire, eseményeire is.”[5] 1964-re a lap már széles körben elterjedt és népszerűvé vált, az egészségügyi felvilágosítást végző szervezők és gyakorlati végrehajtók részére nélkülözhetetlen tekintették.[6] 1963-ban a művelődésügyi miniszter egy utasításban az általános és középiskolák, valamint a bentlakásos intézmények számára az ajánlott belföldi sajtótermékek között sorolta fel.[7] A folyóirat ára ebben az időszakban féléves előfizetéssel 52 forint, éves előfizetéssel 104 forint volt.[8]
A lap 1976–2004 között kéthavonta Egészségnevelés címen jelent meg, előfizetése 1976-ban félévre 30 forint, egész évre 60 forint volt.[9] Az újságot külföldön is terjesztették, Jugoszláviában az éves előfizetés 1977-ben például 110 dinár volt.[10] A lap cikkeit rendszeresen szemlézte a Magyar Nemzet és az Orvosi Hetilap is. A lap céljai között megjelent, hogy „mindenki tudatosan vegyen részt a saját és a környezetében élők egészségének védelmében.”[11] A folyóirat szerzői számára 1976-ban alapították a Vilmon Gyula-nívódíjat.[12]
2004 óta viseli az Egészségfejlesztés címet. 2016 óta online formában érhető el.[13]
Küldetése
szerkesztésAz Egészségügyi Felvilágosítás Központja (EFK)[14] által 1960-ban indított Egészségügyi Felvilágosítás című módszertani tájékoztató célként az egészségügyi felvilágosítás elméleti, valamint szervezési és módszertani kérdéseinek ismertetését, az érintett egészsgügyi dolgozók tájékoztatsát, a bevált belföldi és külföldi felvilágosítási módszerek, eljárások közzétételét, a tapasztalatcsere elmozdítását jelölte meg.[15]
Az Egészségfejlesztés folyóirat küldetése, hogy hozzájáruljon a magyar egészségmagatartás megváltoztatásával kapcsolatos szakmai kommunikáció segítése és az egészségfejlesztés színvonalának emelése. 2016-ban a folyóirat elektronikus megjelenésre tért át, csak szakbírálaton átesett (peer-reviewed) eredeti közleményeket jelentet meg a hazai és nemzetközi beszámolók, vélemények, szemlék mellett.[13] Az eredeti közlemények kettős vak szakbírálaton esnek át, azaz sem a szerző, sem a szakbíráló személye nem ismert a másik személy előtt. A szakbírálatot két, független szakbíráló végzi, akik az közlemény tudományos megalapozottságának, szakmai tartalmának megítélésében vesznek részt.[16]
Rovatai
szerkesztés- Eredeti közlemények: A rovatban a szerzők saját vizsgálati eredményeiket és az azokra alapozott következtetéseket bemutató közlemények jelennek meg.
- Áttekintő közlemények: Az ebben a rovatban megjelenő közlemények alaptípusa egy meghatározott témában, a szerző által előre megtervezett módszerrel összeválogatott szakirodalmat foglalja össze. Ugyancsak ebben a rovatban kerülnek közlésre a nemzetközi standardok szerint meghatározott keresési, válogatási és elemzési módszertant alkalmazó strukturált áttekintések (systematic review) és meta-analízisek is.
- Szakdokumentumok: A rovat ismerteti az egészségfejlesztés területét érintő koncepciókat, ajánlásokat, irányelveket és módszertani útmutatókat, valamint bemutatja a szakterületre vonatkozó legfontosabb munkaanyagokat, jelentéseket, összefoglalókat is.
- Országportré
- Agora: A rovat az egészségfejlesztés területét érintő vélemények, elképzelések valamint vitaanyagok közlésével az építő jellegű szakmai párbeszéd elősegítését szolgálja. Az Agora rovatban megjelentek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
- Szemle: A rovatban az egészségfejlesztéssel összefüggő könyvek és főként nemzetközi szaklapokban megjelent cikkek rövid ismertetése, ajánlása található.
- Olvasói fórum: A rovat bemutatja az olvasói reagálásokat, hozzászólásokat a korábban megjelent cikkekhez, továbbá ismerteti az egyéb véleményeket a lap tartalmáról, formájáról.
- Beszámolók: A rovat az egészségfejlesztés területét érintő szakmai eseményekről és a szakterületen tevékenykedő szervezetekről számol be.
- Portrék: A rovatban az egészségfejlesztés területén maradandót alkotó szakemberek munkásságának személyes élmények, benyomások és érzések alapján megírt bemutatása olvasható.
- Tematikus cikkválogatás
Kiadó és szerkesztőség
szerkesztésKiadója 2017-ig a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) volt,[17] 2017-től a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A kiadásért Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos felel.[18] A szerkesztőség 2021-ben 16 tagú, akiknek a munkáját 13 tagú Tanácsadó Testület segíti.[19]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Folyóirat története. [2018. április 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 5.)
- ↑ Egészségfejlesztés ismertető. OSzK. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
- ↑ Kutai Orsolya: Egészségkommunikáció az 1960-as években. OSzK, 2019. december 12. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
- ↑ Métneki János (2001. december 1.). „Az egészségügyi felvilágosítástól az egészségfejlesztésig”. Valóság 44 (12), 10–27. o.
- ↑ (1964. március 1.) „Folyóiratreferátumok”. Orvosi Hetilap 105 (9), 424. o.
- ↑ dr. Métneki János (1964. augusztus 1.). „Az egészségügyi népművelés gyakorlata”. Élővilág 9 (4), 45–50. o.
- ↑ (1963. október 15.) „A művelődésügyi miniszter 174/1963. (M. K. 20.) M. M. számú utasítása az alsó és középfokú oktatási intézmények 1964. évi belföldi sajtótermékek rendeléséről”. Művelődésügyi Közlöny 7 (20), 440–443. o.
- ↑ (1964. március 1.) „Külföldre küldhet bárhová forintbefizetés mellett kiadásunkban megjelenő orvos-egészségügyi szaklapokat”. Fogorvosi Szemle 57 (3), 97. o.
- ↑ (1976. március 1.) „Fizesse elő az orvos-egészségügyi szaklapokat”. Fül- orr- gégegyógyászat 22 (1), 65. o.
- ↑ (1977. október 4.) „A magyar nyelvű behozatali lapok kivonatos jegyzéke”. Magyar Szó 34 (273), 16. o.
- ↑ Légrády Eszter (1977. július 16.). „Orvosok rendelő nélkül”. Népszava 105 (166), 12. o.
- ↑ (1977. december 15.) „Az egészségügyi pályázat eredményhirdetése”. Magyar Hírlap 10 (294), 5. o.
- ↑ a b Folyóirat története. nefi.hu. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
- ↑ Az Egészségügyi Minisztérium irányítása alatt álló, 1958-ban megalakult országos hatáskörű intézmény volt az egészségnevelés szervező, irányító, tudományos kutatásainak területén.
- ↑ 60 éves az Egészségfejlesztés (Jubileumi lapszám). OSzK, 2019. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
- ↑ Bírálati folyamat. nefi.hu. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
- ↑ Egészségfejlesztés a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet folyóirata. (Hozzáférés: 2020. április 6.)
- ↑ Impresszum. nefi.hu. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
- ↑ Szerkesztőségi tagok. [2018. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 6.)
Források
szerkesztés- Métneki János (2001. december 1.). „Az egészségügyi felvilágosítástól az egészségfejlesztésig”. Valóság 44 (12), 10–27. o.
- 60 éves az Egészségfejlesztés (Jubileumi lapszám). OSzK, 2019. 5. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
- Egészségfejlesztés folyóirat. [2018. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 5.)
- Az Egészségügyi Felvilágosítástól az Egészségfejlesztésig. OSzK, 2019. 1. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
- Egészségfejlesztés folyóirat. facebook.com. (Hozzáférés: 2021. március 13.)