Az epiciklus (görög eredetű szó, jelentése: mellékkör) a ptolemaioszi és kopernikuszi[1] rendszerben használatos kifejezés olyan csillagászati pálya jellemzésére, melyet egy kisebb kör (epiciklus) alakú pályán mozgó bolygó leír, miközben ennek a körnek a középpontja egy nagyobb kör ívén egyenletesen mozog. A nagyobb kör (deferens) középpontja a Föld.

A fogalom a bolygók Földről megfigyelt látszólagos mozgását volt hivatott magyarázni, mivel az ellentmondásban volt az „isteni” tökéletesség miatti elvárt körmozgással és egyes bolygók megtorpanó, visszafelé haladó, hurkot vető mozgásával.

A rendszert első ízben Hipparkhosz ógörög csillagász írta le. Hipparkhosz megállapította, hogy a deferens középpontja nem esik egybe a Föld középpontjával, a Nap körpályájának középpontja a sugár 1/24-ed részével van eltolva. Ennek bevezetésére azért volt szükség, mert régóta megfigyelt tény volt, hogy az évszakok egyenlőtlen hosszúságúak.

Később Klaudiosz Ptolemaiosz ógörög csillagász ezzel a rendszerrel értelmezni tudta a bolygók viselkedésében észlelt szabálytalanságokat: a fényesség változásait, és különösen a rejtélyes retrográd (hátrafelé haladó) mozgást.

A rendszer a későbbi megfigyelések alapján pontatlannak bizonyult a bolygók helyzetének előrejelzésénél.

Egyéb jelentések szerkesztés

  • Bolygómű (néha „epiciklus hajtómű”-nek is nevezik), melynek első ismert alkalmazása az i.e. 100 körül készített analóg számítógép, az antiküthérai szerkezet volt. Napjainkban főként nagy áttételt igénylő hajtásokban (pl. sebességváltók) alkalmazzák.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Arthur Koestler: Alvajárók, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996, p. 262-268

Források szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés