Főmenü megnyitása

Földvár (építmény)

A földvár az őskortól használt erődítménytípus, eredete a Kr.e. 6. évezred közepének Közép-Európájára mutat, amikor még egyszerű árkot, a mögé hányt sáncot és a tetejére épült palánkot jelentett, azonban korábbról is ismertek kisebb számban ilyen erődök. A földvár a fa-kazetta erősítésű földsáncokkal védett helyek (általában település, ritkábban önálló védművek) összefoglaló megnevezése. Sokszor azonban eredetileg fából, vagy fából és földből készült egyéb szerkezetű erődítményeket is illetnek ezzel az elnevezéssel.[1][2] A földvárak olyan korokban épültek, amelyekről kevés írott forrással rendelkezünk, ezért igen nagy a régészeti jelentőségük.[3]

Gall fal. Szerkezete hasonló a sztyeppei földvárakhoz, azonban, azokon a külső burkolatnál kő helyett agyaggal tapasztott vesszőfonatot alkalmaztak

A földvár elnevezés félrevezető, hiszen a földvárak szerkezetét valójában fából készült ácsolt kazettaszerkezet alkotta, épp ezért a földvárak állékonyságát a faszerkezet minősége határozta meg. A kész, általában 3-4 m magas fa falazat belsejét a faszerkezet előtt ásott árok földanyagával és kövekkel töltötték fel, alaposan döngölve. Sokszor az egyéb fa-föld erődelemeket, mint a palánk, rótt palánk és a sáncműveket is a földvárak közé sorolják, mivel széles átmenet található a típusok között, ráadásul a földvárak erősítésére előszeretettel használtak palánkot és sáncműveket is.[4]

Elterjedésének fő oka, hogy a világ jelentős területein (Közép-Európasztyeppeöv. Németalföld) a fa lényegesebben könnyebben hozzáférhető nyersanyag volt mint a kő. Emellett a földvár építése olcsóbb és gyorsabb is, azonban ki kell emelni, hogy folyamatos gondozást igényel, ezért fenntartása drágább, mint a kő- és téglafalazaté.[5]

Már a kelta földváraknál felfigyeltek arra, hogy a földvárak falazata ellenállóbb a kőhajító gépek ellen, mint a téglafalak. Azonban a faszerkezetek miatt érzékenyek voltak (hasonlóan a téglaépítésű várakhoz) a tűzre, amelynek ékes példája a mongol ostrom-módszer sikere. Tévhit azonban, hogy a tatárjárás után felhagytak volna a földvár építéssel, a későbbiekben agyaggal tapasztott vesszőfonattal burkolták a földvárakat, javítva a tűzállóságot.[5]

Maiden Castle, Anglia legnagyobb megmaradt földvára (1935 évi fotó)
1202-ben elpusztult Motte-bailey rendszerű vár maradványa Angliában

TípusaiSzerkesztés

Földváron több különböző vártípust értünk:

 
A hollandiai Naarden erődjének makettje, jól látszik, hogy a Vaubani elveket is alkalmazó erődváros bástyái és redoutokkal erősített pajzsgátjai földvár technológiával készültek 1700 körül.[5]
  • Formáját tekintve a kör, háromszög vagy négyszög alaprajzú egyszerű földvárak (pogányvár) működési logikája megegyezett a belsőtornyos kővárakkal (mint a Szabolcsi földvár). Britanniában és a Sztyeppeövben kettős, sőt akár négyszeres koncentrikus védelmi vonalakat is kialakítottak (hillfort), amelynek védelmi terve analóg a koncentrikus lovagvárakéval. Átmenet a kővárak irányába a Murus Gallicus, azaz Gall fal, melynbél a földvár-technikával épült fa-föld erőd külső homlokát kockakövekkel rakták ki.
  • A földvárak kisebb formái a Északnyugat-Európában általános, korai Motte-baley erődök, gyűrűművek, a germán Burgwallok (Burgh), és a szláv gordok. Jellemzőjük a kicsi, néhány-tízméteres átmérőjű kerek, viszonylag magas, de vékony falazat.
  • A középkor végétől modern, külső-tornyos, rondellás és bástyás erődök (SzigetvárTokajSzolnok) is készültek földvár technológiával, sőt az első füles-bástyák Itáliában is földvár- és sánctechnikával készültek, amelyet a korban hazai tipikussága miatt magyar módszernek is neveztek Európában. E módszertan némileg eltért a hagyományos földváraktól, hisz a külső falat függőlegesen álló cölöpök alkották, melyek tűzvédelmét agyag-tapasztással fokoztak. A stratégiailag kevésbé városok jelentős része pedig palánkból készült falazatot kapott. E módszertan a 16. század derekáig megfelelő volt, hisz a korabeli lövegek találata csak egy gerendát tört el, ezért a falazat tartóssága megfelelt az akkor tipikus néhány napos-hetes ostromok során.[4] A 16. századi olasz építészek is foglalkoztak a fa-föld erődök kérdésével, köztük Vincenzo Scamozzi és Giacomo Lanteri. A földvár a korban egyáltalán nem volt ritka, sőt, hazánkon kívül a flamandoknál, Olaszország és Ausztria egyes részein megszokottak voltak. Mindkét mester egyetértett abban, hogy a rótt palánk nem kezdetleges módszer, hanem olcsó alternatívája a téglaváraknak a kőhiányos területeken, ráadásul azt is állítják, hogy ellenállóbb is volt (rugalmasságuk miatt) a korabeli tüzérségi rombolással szemben.[6]
  • A földből készült erődtechnika ezután sem tűnt el, Németalföldön a kőhiány miatt a korszerű erődvárak bástyarendszere sáncmódszerrel épült, valamint a 19. század korszerű erődjeinek tetősáncai és várlejtői is földművek voltak, mivel a kőfallal ellentétben a tömör ágyúgolyók a földművekben aligha okozhattak kárt. A tömeg-hadseregék korában pedig a tábori erődítések révén a Napóleoni háborúktól (győri sáncrendszer) egészen a világháborús védelmi vonalakig fejlődve folyamatosan evolválódott e módszertan és több ország hidegháborús védelmi utasításának számos eleme (géppuskafészkek, harckocsiakadályok) földvár-technológiához hasonlóan kővel, vagy földel feltöltött fakazettákra alapult.[4]

Földvárak MagyarországonSzerkesztés

A magyar honfoglalás egybeesett a közép- és kelet-európai várépítés kezdeteivel. A korai magyar állam monumentális építészeti emlékei közé tartoznak az ispánsági várak maradványai. Ezek a ma földváraknak nevezett építmények valójában bonyolult faszerkezetekként épültek, amiknek csak a vázát töltötték ki földdel. Az ilyen váraknak három fő típusát tárták fel: a rostos sánc (Gyöngyöspata), aminél a várfalra merőlegesen elhelyezett gerendák rétegét földréteggel váltakoztatva emelték a falat; a rácsos sánc (Abaújvár), a gerendarétegeket rácsszerűen rakták egymásra, önhordó szerkezetet alakítva ki, amelyet döngölt földdel töltöttek ki. A harmadik és leggyakoribb típus, a kazettás sánc (Pozsony, Moson, Sopron) ezt fejlesztette tovább úgy, hogy a farácsozat kazettáinak oldalfala, a boronaházakhoz hasonlóan, hézagmentes lett, és az építmény külső kazettáit földdel töltötték fel, a belsőket helyiségekként használták. Ezek a vártípusok előfordulnak a honfoglalás előtti morva központokban, de a későbbi cseh és lengyel területeken is a Kárpát-medencében és közvetlen környékén.[7]

Hazánkban a tatárjárásig használták ezt az erődítési módszert hagyományos formájában.[8] A tatárjárás tette világossá, hogy a kor színvonalán ezek már nem nyújtanak megfelelő védelmet.

 
Tokaj vára a 16. sz. végén. Jól látszik, hogy csak az öregtorony volt kőépítésű, a korszerű rondellás védmű Modus hungaricus szerinti fa-föld erőd volt

A módosított hazai módszer a Modus Hungaricus, melyben a kettős fa ácsolatú falazatot kívülről cölöpökkel és agyag-tapasztásos fonattal burkolták, javítva a hajítógépekkel (majd ágyúkkal) szembeni védelmet és a tűzállóságot. Emellett gyors építhetősége miatt az alkalmi építmények is e módszerrel készültek, mint például az esztergomi Sípoló-hegy erődje. Állandó váraink közül fa-föld szerkezetű volt a tokaji, a szolnoki, a szigetvári erőd bástya és rondella-rendszere. Jellemzően a régi, elavultabb erődöket kiegészítő művek számos várnál e módszerrel készültek, mivel a kora középkori, magas és vékony kőfalaknál sokkal jobban bírták az ágyútüzet a fa-föld kötőgátak. Példaként kiemeltető Kisvárda (mára elpusztult) teljes külső olaszbástya-rendje, az Egri vár északkeleti bástyája (1560-1590), a török támadáskor félkész Kanizsai vár három bástyája és Ecsed várának akkor világszinten korszerű szarvműve. Természetesen idővel ezek egy részét tovább fejlesztették és kővel kifalazták őket.[4] A 16. század legvégétől már jellemzően csak a várak árokrendszereit kiegészítő elemek, mint az ollóművek, lunetták és pajzsgátak készültek e módszerrel; kiemelhető e téren Győr és Arad átalakítása, sajnos e földművek jelentős részét később elhordták, gyakran pont a vizesárkok betemetésére.

 
Somogyzsitfa, földvár

A földvárak kutatása a 1718. században, a katonai térképek készítésével összefüggésben kezdődött, és a 19. század vége óta végeznek ásatásokat.[9] Magyarországon a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 23. paragrafusa alapján valamennyi földvár ex lege (azaz a törvény erejénél fogva, külön védetté nyilvánítási eljárás nélkül is) védett természeti érték. A törvény szerint „a földvár olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel.”

 
Edelény, borsodi földvár
 
Resznek, földvár

A földsáncok gyakran erdős, hegyes területeken, nehezen felismerhető helyeken vannak, de nem ritkák az alföldeken sem. Igen szép és látványos példája ennek a vártípusnak a ma Edelényhez tartozó borsodi földvár, Borsod vármegye hajdani székhelye, valamint a honfoglalás korából származó szabolcsi vár. A nagyobb városaink és a korábbi hadászatilag fontos váraink földművei mára nagyrészint elpusztultak az évszázadok során, vagy szánékosan bontották le őket folyószabályozási- vagy városépítészeti helyigény (és földanyag-igény) kielégítésére. Műholdas távérzékelési módszerrel azonban kimutathatóak a domborzatban.[10][11]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Ómagyar Élet - a X-XIII. századi magyarság élete és kultúrája. [2006. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. november 26.)
  2. Borsod-Abaúj-Zemplén megye földvárai
  3. KÖH. [2007. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. november 26.)
  4. a b c d Winkler Gusztáv (2004) Reneszánsz erődépítészet Magyarországon - Mérnöki szemmel. Tinta Könyvkiadó, 202. p. ISBN 0269002340990
  5. a b c Winkler Gusztáv 2007:Erődvárosok, városerődítések. Műegyetemi k., p. 312. ISBN 9789634209027
  6. Gerő László 1955: Magyar várépítészet. Művelt Nép Kiadó, Budapest. 514. p.
  7. Petkes 2017
  8. Emese álma
  9. Ómagyar Élet - a X-XIII. századi magyarság élete és kultúrája. [2006. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. november 26.)
  10. Winkler Gusztáv. Reneszánsz erődépítészet Magyarországon - Mérnöki szemmel (2004). ISBN 9639372951 
  11. Juhász Attila. A XIX-XX. századi tábori erődítések a Kárpát-medencében Hadtörténeti rekonstrukció térinformatikával (2004). ISBN 963937296X 

ForrásokSzerkesztés

  • Petkes 2017: Petkes Zsolt (szerk) – Sudár Balázs (szerk): Hétköznapok a honfoglalás korában. Budapest: Helikon. 2017. 132–139. o. = Magyar őstörténet, 5. ISBN 978-963-227-994-7  

Külső hivatkozásokSzerkesztés

Nézd meg a földvár címszót a Wikiszótárban!