Főmenü megnyitása

Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet

Az intézet épülete a Gyorskocsi utcában

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet büntetés-végrehajtási intézet Budapesten. Költségvetési szerv, jogi személy. Alaptevékenysége a külön kijelölés által meghatározott körben az előzetes letartóztatással, továbbá a biztonsági és egyéb fontos okból elhelyezett elítéltek szabadságvesztésével, összefüggő büntetés-végrehajtási feladatok ellátása.

Felügyeleti szerve a Belügyminisztérium, szakfelügyeletet ellátó szerve a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.

Szervezeti felépítéseSzerkesztés

Az intézet három különálló épületben működik: A központi, 1. számú objektum a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézet, a 2. számú objektum a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézet és a 3. számú objektum, azaz a Maglódi úti büntetés-végrehajtási intézet, amik egységes irányítás alatt működnek.

TörténeteSzerkesztés

A Nagy Ignác utcai épületének építését – a Budapesti Királyi Törvényszéki Palota részeként – 1888-ban kezdték meg Hauszmann Alajos tervei alapján. Alapító okirata szerint 1891-ben létesült. Az épületben ekkor az alábbi szerveket helyezték el:

  1. Budapesti Királyi Törvényszék polgári és büntető osztálya,
  2. Budapesti Királyi Ügyészség, a vizsgálat alatt álló foglyok számára szolgáló faházzal,
  3. Budapesti Királyi Kereskedelmi és Váltótörvényszék,
  4. V. kerületi Királyi Járásbíróság és Végrehajtó Iroda,
  5. Budapesti Királyi Büntető Járásbíróság.
 
A Maglódi úti büntetés-végrehajtási intézet (ismertebb nevén: Venyige utcai börtön)

Az intézet a Budapesti Törvényszéki Börtön, a Fő utcai Börtön és Budapesti Megyei Börtön jogutódja. 1994 és 1996 között teljes felújításon esett át. A korszerű, higiénikus zárkák mellett modern egészségügyi blokk, konyha, és a személyzetet kiszolgáló egységek is épületek.

A Gyorskocsi utcai épület felépítésére 1909-ben írtak ki pályázatot. Az építkezés 1913-ban kezdődött Jablonszky Ferenc tervei szerint. Az épület szintjein osztozik még az ORFK Vizsgálati osztálya, a Budapesti Katonai Bíróság, és a Budapesti Katonai Ügyészség is.

A Maglódi úti (gyakrabban használt nevén Venyige utcai) objektum egy volt munkásszálló épületében került kialakításra 1999-ben. Az objektum mellett őri szálló működik.

2007. január 1-je óta – általános jogutódként – a megszüntetett Komárom-Esztergom Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet feladatait is ez az objektum vette át.

IrodalomSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet témájú médiaállományokat.
  • Lőrincz József – Nagy Ferenc: Börtönügy Magyarországon (1997.)
  • 20/1997. (VII. 8.) IM rendelet a büntetés-végrehajtási szervek alapító okiratainak kiadásáról, módosításáról

Külső hivatkozásSzerkesztés