Fehér csillagfürt

A fehér csillagfürt (Lupinus albus) a pillangósvirágúak családjába tartozó kultúrnövény, amelyet állatok takarmányozására és zöldtrágyázásra termelnek. Régebbi változatainak magvai mérgezőek.

Infobox info icon.svg
Fehér csillagfürt
Lupinus albus 000 223 259 O.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények
Törzs: Zárvatermők
Csoport: Valódi kétszikűek
Rend: Hüvelyesek
Család: Pillangósvirágúak
Nemzetség: Lupinus
Tudományos név
Lupinus albus
L.
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Fehér csillagfürt témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fehér csillagfürt témájú kategóriát.

MegjelenéseSzerkesztés

A fehér csillagfürt 30-120 cm magas, lágyszárú, egyéves növény. Karógyökere 50-70 cm mélyre hatol a talajban. A többi pillangóshoz hasonlóan gyökerein nitrogénmegkötő baktériumok élnek. Szára felálló, dúsan elágazó, felülete selymesen szőrös. Váltakozó állású levelei ujjasan összetettek, 5-9 levélkéből állnak, amelyek 2-6 cm hosszúak és 0,5-2 cm szélesek. A levelek színe csupasz, alsó oldala szőrös.

Május-júniusban virágzik. Virágzata 3-30 cm hosszú, szárvégi, sokvirágú fürt. A rövid kocsányon ülő virágok fehérek vagy lilásfehérek, 15-18 mm magasak és 8*-12 mm szélesek.

Termése 9-15 cm hosszú, 1-2 cm széles, megnyúlt, sárga hüvely, amely 3-6 magot tartalmaz. A magok nagyok (7-16 mm hosszú, 6-12 mm széles, 2-5,5 mm vastag), simák, laposak, lekerekített négyszög alakúak. Színük fehéres vagy halványbarna, néha sötétebb barnával tarkítva. Ezermagtömege 280-360 g. Magvai éretten nem peregnek ki.

Elterjedése és élőhelyeSzerkesztés

Mediterrán eredetű faj, vadon Délkelet-Európában, (Dél-Olaszország, Dél-Balkán, a Földközi-tenger szigetei), Anatóliában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában élt. Először valószínűleg az ókori egyiptomiak termesztették, majd Görögországban háziasították; legalábbis itt található ma a legtöbb változata. Ma Európában, Észak-Amerikában, Nyugat-Ázsiában, Észak-Afrikában és Ausztráliában termesztik. Édes magvú változatai csak az 1930-as években jelentek meg.

A közepes vagy jó vízellátottságú, tápanyagokban közepesen gazdag, enyhén savanyú vagy semleges kémhatású (pH 4,5-6,5) talaj a legkedvezőbb számára, de jól bírja a sovány, homokos talajt is. Melegkedvelő, de a kora tavaszi fagyokat tolerálja.

JelentőségeSzerkesztés

A fehér csillagfürt viszonylag ritkán vetett (Magyarországon régebben a csillagfürtöket 10 ezer hektáron is termesztették, de területe mára erősen lecsökkent) szántóföldi kultúrnövény, amelyet elsősorban takarmányozásra (zöldtakarmányként, silózva vagy szemes takarmányként) vagy zöldtrágyaként hasznosítanak. A szója alternatívájaként használható magvainak fehérjetartalma eléri a 34-42%-ot. Nitrogénfixációjának köszönhetően a vetésforgóba jól beilleszthető, megfelel előveteménynek, és másodnövényként is termeszthető. Keserű- és édesmagvú változatai ismertek, előbbiek mérgezőek és takarmányozásra nem alkalmasak.

A Földközi-tenger térségében a szegényebb lakosság is fogyasztotta a magokat, amelyek mérgező alkaloidtartalmát előzőleg napokig tartó áztatással eltávolították.

ToxicitásaSzerkesztés

Magvai 0,03-2,5% mennyiségben tartalmaznak mérgező lupinidin, allolupinin, lupanin alkaloidokat és vernin glikoalkaloidot. A csillagfürtmégezés (lupinózis) tünetei: kitágult pupillák, zavarodottság, dezorientáltság, szédülés, akadozó beszéd, kipirult arc/láz, szapora szívverés, magas vérnyomás, égő, kiszáradt száj, gyomorfájdalom.

A takarmányként használt magvakon elszaporodhat a Diaporthe toxica gombafaj, melynek toxinjai gyomor- és bélgyulladást, zsíros májelfajulást, majd akut májsorvadást, parenchimatikus vesegyulladást okoznak az állatokon.

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés