Fekti Gergely

(1995–) magyar profi gördeszkás

Fekti Gergely Márton (1995. július 6. –) magyar profi gördeszkás. Az amerikai Soul Id európai nagykövete és képviselője. Több mint 30 díjat vehetett át karrierje során.

Az első projekt szerkesztés

2015-ben ismerte meg legközelibb barátját, fotósát és sporttársát, Gazdag Martint. Együtt hozták létre az azóta híressé vált projektet, a Project:Skate-et. A projekt lényege, hogy a gördeszkázást olyan területekre helyezzék, ami sportnyelven szólva gördeszkázhatatlan. Elhagyatott, lerombolt és letűnt korok elemeit használva próbálják a hétköznapi embernek bemutatni az extremitást. A helyszínek sokszínűek, köztük van Marokkó, Csernobil, a Mont Blanc, Tibet.

Az újonc szerkesztés

A Soul Id már 2014-ben felfigyelt a törekvő gördeszkásra, akit abban az évben a Riders amerikai extrémsporttal foglalkozó cég az egyik legextrémebb gördeszkásnak nevezett. Rá egy évvel, 2015-ben kezdett tárgyalásokat a sportolóval, 2016 elején pedig fotósával együtt az európai nagyköveteinek választott meg. A Soul Id-n belül összesen 24 díjat vehetett át, főleg amerikai részről.

Profi gördeszkásként szerkesztés

2016-ban a The Base Streetwear szponzorálta a fiatal gördeszkást. Az olasz Dolly Noire pedig főleg ruhákkal látja el. E két céggel viszi 2016 őszén véghez a Mont Blanc-tervet. A cél, hogy a 4810 méter magas hegy kétnapos mászása után odafent gördeszkázzon.