A gesztus a metakommunikáció egyik fajtája. Magában foglalja a fej, a kar és a láb mozgását. Lehet szándék nélküli, de szándékos is. A gesztusokat viszonylag könnyű tudatosan irányítani; ezek egy része, mint a bólogatás, a fejrázás, az integetés, egyezményes jelekké alakul át. Ugyanakkor e jelek jelentése sokszor kultúraspecifikus.

USA toborzóplakát az első világháború idejéből

A gesztusok lehetőséget adnak arra, hogy az emberek befolyásolni tudják a kommunikáció folyamatát. Így például képesek változtatni a beszélgetés sebességét, vagy jelezni, ha zavar keletkezik a kommunikációban. A gesztusok szándék nélküli fajtái kifejezhetnek belső feszültséget, érzelmet, gondolatokat, de akár a hazugságok leleplezésére is módot adhatnak. Ilyen jel például a kézremegés, ujjtördelés, de olyan mozdulatok is léteznek, amiknek specifikusabb értelmezésük van: ilyen például a karikagyűrűvel való játszadozás.

A gesztusok öt típusba sorolhatók:

  • érzelmi állapotot, érzelmi megnyilvánulást, emberi viszonyulást kifejezők;
  • a beszéd ritmusát követők, a szóbeli közlés megnyilatkozásait erősítők, illetve ellenpontozók;
  • valamit illusztrálók, jelképezők;
  • irányítók;
  • a szóbeli közlést helyettesítő, szó nélkül érthető jelentésű gesztusok (szignálok, emblémák).

Érzelmi állapotot, érzelmi megnyilvánulást, emberi viszonyulást kifejezők szerkesztés

Gyakran ezek által jelenik meg a szorongás, a frusztráció, de akár a nyugalom, a megfontoltság jelzői is lehetnek. Általában olyan érzelmeket, állapotokat jelenítenek meg, amik nincsenek közvetlen kapcsolatban az adott kommunikációval, és nem tartoznak szorosan a verbális közléshez. Ezekben a mozgásokban kevés a verbális közlés tartalmára, mondandójára vonatkozó információ. A „céltalannak” tekinthető kézmozgások rendszerint valamilyen lelkiállapot – szorongás, feszültség, elgondolkodás, döbbenet stb. – jelének tekinthetők.

Szorongást jelenthetnek például: apró, cselekvést csak utánzó mozgások, körömrágás, ruhaigazgatás, ujjtördelés. A szájhoz emelt kéz, főleg gyerekeknél, a hazugság jele lehet. Az arc nagyobb részének eltakarása a nemtetszés vagy az unalom, megvetés jele lehet.

A beszéd ritmusát követők, a szóbeli közlést megvilágítók, erősítők, illetve ellenpontozók szerkesztés

A beszédet kísérő gesztusok, főleg a kar, a kézfejek mozgásai követik a beszéd menetét, olykor visszaadják a beszéd ritmusát, vagy nyomatékosítják bizonyos részeit. Segítik az információ megértését, megakadályozzák, hogy beleszóljanak a szavunkba, vagy akár megállítják a partnert a beszédében. Ezeknek a mozdulatoknak az információtartalma rendszerint beleolvad a verbális közlésbe. Ezek a gesztusok többnyire ösztönösek, de felhasználásuk gyakran tudatos, akaratlagos.

Valamit illusztrálók, jelképezők szerkesztés

Ezek által többnyire próbáljuk képszerűbbé tenni a szóbeli kifejezést, illetve megmagyarázni a kevésbé érthető információkat. Jellemző az irányok, méretek, alakzatok mutatása, de akár a beszéd témájára való rámutatás is ide tartozik.

Irányítók szerkesztés

Az utasítást, felszólítást, parancsot kifejező, kommunikációt szervező gesztusokkal sokszor verbális közlés nélkül, csak mozdulatokkal igyekszünk intézkedni, eseményeket korrigálni. Ilyen az intés és a leintés, és ilyenek a hívásra, küldésre, tiltásra, elutasításra, kérésre, illetve a leülésre, felállásra, haladásra, megállásra stb. utaló kéz- és karmozdulatok.

A szóbeli közlést helyettesítő, szó nélkül érthető jelentésű gesztusok (szignálok, emblémák) szerkesztés

Sokszor a verbális közlés helyett vagy azzal egyenrangúan adnak információt. Leggyakrabban akkor használunk ilyet, ha a verbális közlés gátolva van, vagy lehetetlen. A kommunikáció auditív csatornáján használatos szignálok és a vizuális csatornán működő emblémák jelentése rögzített. Használatuk kulturális, nyelvi és etnikai határokhoz kötött, vagyis jellemzően nem nemzetközi.

Források szerkesztés