A beszéd a nyelvi kommunikáció legáltalánosabb eszköze. Tagolt, hangzó kommunikációs csatorna, ami nyelvi kódot közvetít. Alapját a beszédhangok alkotják, amelyek a fonetikai szabályok szerint szavakat alkotnak. A beszédtudomány vizsgálja; fő témái a beszédképzés, a beszédészlelés és a beszédismétlés. A legtöbben több nyelvet is beszélnek.[1] A nyelvnek más megjelenési formái is vannak, az írás és a jelelés. Az írott nyelv a beszélt nyelvtől részben független forma, és a beszélt formától függetlenül is fejlődhet, alakulhat, például a helyesírás szabályainak változásai nem érintik a beszélt nyelvet. Néha annyira elszakad a beszédtől, hogy diglosszia alakul ki. Vannak nyelvek, amik csak beszélt formában léteznek. A siketek a jelelést is beszédnek tekintik. A nyelvtankönyvek sokszor minden nyelvi csatornát beszédnek neveznek. A beszédet különböző nem nyelvi kommunikációs eszközök segítik, például a hanglejtés, és a hangsúly. A kísérő gesztusok és az arckifejezések akár rá is cáfolhatnak az elmondottakra.

A beszéd és a beszédképző szervek működési folyamatának bemutatása mágnesesrezonancia-képalkotás (MRI ) segítségével

Schulz von Thun szerint fő szerepei az információközlés, mások viselkedésének befolyásolása és a saját igények, érzések kinyilvánítása. Zavarai súlyosan érintik az emberi kommunikációt; sok néma még kérni, kérdezni sem tud.[2] Esetükben fontos az asszertív kommunikációs stílus kialakítása és fenntartása.

A tartós beszédzavarokon az augmentatív és alternatív kommunikáció eszközei segíthetnek.

Az embernek az a hangképzése, ami lehetővé teszi a beszédet, az éneklésre is alkalmassá teszi. Vitatott, hogy a beszéd mennyire tekinthető kizárólag az emberre jellemzőnek. Más fajok is kommunikálnak hangjelzésekkel, és a fogságban nevelt emberszabású majmok az emberihez hasonló képességeket mutattak. Azonban a Washoét nevelő csapat egyetlen siket tagja szerint a majmok nem használták a jelnyelv bonyolult nyelvtanát, és jelkincsük sem volt akkora, mint amekkorának elhíresztelték.

Kialakulása

szerkesztés

Egyes vélemények szerint kialakulása szorosan összefügg az agy mintegy kétmillió éve elkezdődött növekedésével és nem egyetlen mutáció eredménye: vagyis kialakulása hosszú fejlődés eredménye. Azzal érvelnek, hogy ha korábban alakul ki a beszéd, akkor képes rá, hogy hatást gyakoroljon az agy és a hangképző szervek evolúciójára, míg ellenkező esetben nem. Szerintük már a Homo erectus, és talán az őse is tudott beszélni valamilyen szinten. Utóbbiak igazát a fosszilis koponyák vizsgálatai is alátámasztják. A beszéd kialakulásának feltételeként általában a gégefő és a lágy szájpad egymáshoz viszonyított helyzetét jelölik meg. A gégefő az embernél és a csimpánznál lényegében ugyanolyan, de az embernél e képletek nem érnek össze, míg a csimpánznál légmentesen összezáródnak. Ez a fajta anatómiai változás gyakorlatilag indokolhatatlan a beszéd fejlődésével, mert a beszéd alapelemei már csak akkor jöhetnek szóba, amikor a változás lényegében lezajlott. Vagyis fordított oksági összefüggés van: előbb elvált egymástól a gégefő és a lágy szájpad, majd ez tette lehetővé a tagolt beszéd kialakulását. Ha azonban az oksági viszony ilyen, akkor ezt a módosulást erős evolúciós érvekkel kell magyarázni, mivel egyébként életveszélyes: az ember az egyetlen élőlény a földön, amely ennek következtében nyelés közben képes megfulladni.

Kapcsolódó képességek

szerkesztés

Beszédképzés

szerkesztés

A lingvisztikában az artikuláció leírja, hogyan mozognak az ajkak, a nyelv, az állkapocs és más beszélőszervek, hogy létrehozzák a beszédhangokat. Ezt gyakran csak a mássalhangzók létrehozására használják. Minden artikulációs helyhez több képzésmód is járulhat, ezért vannak olyan mássalhangzók, amelyek ugyanott képződnek.

A normál emberi beszéd a tüdő által kilélegzett levegőt használja. A levegő a gégén áthaladva megrezegteti a hangszálakat. Az így keltett hangot a többi beszélőszerv formálja magán- és mássalhangzókká. Vannak azonban, akik a tüdőből kiáramló levegő nélkül is képesek beszélni.

A nyelőcsöves beszédhez levegőt nyelnek, majd felbüfögik a hangokat. A hangszálakat a nyelőcső felső részének izmai pótolják. Egy levegővel öt szó és percenként 120 szó jó eredménynek számít. A hang erőssége és magassága nem szabályozható egymástól függetlenül: a magasabb hang erősebb lesz, és viszont. A hang mély, és úgy hangzik, mintha gazdája megfázott volna. Mivel nehéz megtanulni, és sok reflexet le kell hozzá győzni, ezért a gégeeltávolítottak közül sokaknak nem sikerül szert tenniük erre a képességre, és némák maradnak.

Beszédészlelés

szerkesztés

A beszédészlelés azokra a folyamatokra utal, melyek felismerik a beszédhangokat és megértik a nagyobb egységeket. Tanulmányozása közel áll a fonetikához és a fonológiához a lingvisztikában, a kognitív pszichológiában és a pszichológia észleléssel foglalkozó területein belül. A kutatások arra irányulnak, hogyan ismeri fel a beszédet halló a beszédhangokat, és ez alapján hogyan érti meg a nyelvet. Az eredményeket a gyógypedagógiában, a rehabilitációban és a beszédfelismerő rendszerek tervezésében használják fel.

Beszédismétlés

szerkesztés

A beszédismétlés azt jelenti, hogy a beszédértéstől függetlenül a hallott beszéd átfordul a beszéd megformálásához szükséges artikulációs izomtevékenységekbe, mozgásokba. Ez a képesség kulcsfontosságú a gyerekek beszédtanulásában és a nyelv és beszéd továbbörökítésében.[3]

Alapfeltételei

szerkesztés

Wolf és Aderhold szerint a beszéd alapfeltétele a beszélőszervek feszültségeinek tudatos irányítása. A túlzott és az alacsony feszültség is beszédhibában nyilvánul meg. Ezen kívül az idegrendszernek, az ízületeknek és az izmoknak is megfelelően kell működniük. A jeleléssel ellentétben a beszédmozgásoknak a lélegzéssel is összhangban kell lenniük: a beszélőnek úgy kell szabályoznia a beszédlégzését, hogy egy értelmes szakaszt egy levegővel végig tudjon mondani. A jól zengő hanghoz a rezonanciaterek bőségét is biztosítani kell. Ehhez megfelelően el kell lazítani az artikulációban részt vevő szerveket. Az egyes hangok képzésekor a megfelelő mozdulatokat kell végezni; a pontatlanságok pöszeségben nyilvánulnak meg. Különösen az állkapocsnak, a nyelvnek és az ajkaknak kell pontosnak lenniük.

Beszédhang

szerkesztés

Természetes hangmagasságon kell beszélni, hogy a hang erőlködés nélkül felemelhető és visszaereszthető legyen. A beszélőnek ismernie kell a hangját és ismernie, éreznie izmainak és ízületeinek mozgóképességét, hogy alkalmazkodhasson azok apróbb változásaihoz.

Az értelmes beszéd

szerkesztés

Ahhoz, hogy valami értelmeset mondjon, a beszélőnek tudatosan kell megformálnia mondanivalóját, és akarnia is kell a kommunikációt. A beszéd összetett folyamatában a teljes embernek részt kell vennie. A tisztán artikulált, értelmesen tagolt és árnyaltan kifejező szóbeli megnyilatkozás az ember beszédkészsége.

Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.
– Efezus 4:29

A beszédet több szervi és pszichológiai tényező érintheti. Néhány példa:

  • A tüdő és a hangszálak betegségei, sérülései, lélegzőszervi betegségek, mint a hangszalagcsomók, fekélyek, bénulások, és a gége és tüdő rákjai.
  • Az agy sérülései és betegségei, mint az afázia, a dizartria, a disztónia, az alógia és a beszéd feldolgozásainak zavarai. A beszédprodukció zavarait okozhatja a pontatlan mozgástervezés, az ingerületátvitel hibája, a fonológiai feldolgozás romlása vagy az üzenet értelmezésének problémája.
  • Hallási zavarok, például siketség és nagyothallás, középfülgyulladás, és a hallott beszéd értésének zavara (APD). Az anómia és a diszfázia is együtt járhat a beszédértés romlásával.
  • Artikulációs problémák, mint a dadogás, a pöszeség, a szájpadhasadék, az ataxia és az idegek sérülése. A Tourette-szindróma és a tikkek is érinthetik a beszédet. A verbális tikk egy szó gyakori közbeszúrását jelenti.

A beszédhibák gyakoribbak gyerekeknél, mint felnőtteknél, és férfiaknál gyakoribbak, mint nőknél. A hároméves kor körüli élettani beszédhibák az ép beszédfejlődés velejárói. Súlyosság szerint megkülönböztetnek beszédhibákat, beszédzavarokat és beszédfogyatékosságot. A terminológia nem egységes, ez megnehezíti a rendszerezést. A különféle beszédzavarok keveredhetnek is, és nem mindig lehet eldönteni, hogy melyik az elsődleges. A gége eltávolítása után nyelőcsöves beszéd tanulható; afázia esetén az agy megmaradt területeit állítják a nyelvi kommunikáció szolgálatába. Kezelésük összetettsége és időtartama a beszédhiba összetettségétől, típusától és súlyosságától függ.

A nagyothallás a beszéden is érződik, különösen prelingvális nagyothallás esetén. A hozzáértők sokszor már a beszéd alapján képesek megbecsülni a halláskárodás típusát és mértékét. A gyerekek nyelvi készségei gyakran rosszabbak, mint ahogy azt koruk alapján várni lehet, ezért fejlesztésre szorulnak. A siketek hangzó nyelvi nyelvtudása és hangnyelvi beszélőképessége nagy mértékben változó. A kontroll hiánya miatt hangzó beszédük gyakran elmosódott, nem tudnak hangsúlyozni, és a hangerő és a hangminőség sem megfelelő. Sokuk képtelen hangzó nyelven megszólalni. A siketkultúrában ezek a siketek nem számítanak némának, mivel a siketek számára a jelelés is beszédnek számít, csak egy más nyelven.

Beszéd és agy

szerkesztés

Az agykéregben két terület foglalkozik a nyelvvel és a beszéddel. A Broca-központ a mozgatókéreg közelében, a frontális lebenyben helyezkedik el. Többnyire a bal féltekében található, és az ajkak, az állkapocs, a nyelv, a lágy szájpad és a hangszálak mozgását irányítja. Paul Broca (1824-1880) francia neurológusról nevezték el. Ha megsérül, akkor a beszédképzés súlyosabb károkat szenved, mint a megértés. A beszéd táviratszerű, lassú, és hezitáló; a nyelvtani szabályok működőképessége látványosan romlik. A beszédértés romlása nem ilyen nyilvánvaló, mivel a sérültek ki tudják használni a mondatokban levő redundanciát. A nyelv más megnyilvánulásai, a jelelés és az írás hasonló károsodásokat szenvednek.

A Wernicke-központ a temporális lebeny hátsó részén, a látó- és a hallókéreg közelében helyezkedik el. Többnyire a bal féltekében található, és főként a beszédértésért és a szótárért felelős. Carl Wernicke (1848-1904) német neurológusról nevezték el. Sérülése a nyelv megértésének és a szavak kiválasztásának zavarát okozza. A sérültek folyékonyan beszélnek, de oda nem illő szavakat mondanak, és rossz a beszédértésük.

Noam Chomsky (született 1928-ban) amerikai pszicholingvista szerint a jelentések szabályai és a legalapvetőbb nyelvtani szabályok veleszületettek[forrás?], mivel a gyerekek sokkal gyorsabban fejlődnek a nyelvhasználatban, mint ahogy arra enélkül képesek lennének. Hibáik is ezt a feltételezést támasztják alá. Például a tagadás kifejezésére a tagadószavakat a pozitív állítás elé helyezik, vagy az összevont funkciószavakat kibontva használják még akkor is, ha a felnőttek sosem használják így őket. Egy további érv az örökletes speciális nyelvi károsodás, ami nagyon megnehezíti bármiféle nyelvtan megtanulását.

Belső beszéd

szerkesztés

A belső beszéd Lew Wygotski szerint a gondolkodás céljait szolgáló hangtalan beszédmozgások együttese. Egyes elgondolások szerint a nyelvi gondolkodás valójában egy külön mentális nyelven működik, ami automatikusan fordul a gondolkodó domináns nyelvére. Más elgondolások szerint ez a gondolkodás eleve az illető anyanyelvén folyik, így az erősen befolyásolja a gondolatmenetet. A belső beszéd a belső halláshoz kapcsolódik, amikor is a gondolkodó a domináns nyelvén hallja a gondolatait, többnyire a saját hangján. Született siketek arról számoltak be, hogy ilyenkor saját magukat látják jelelni.

A belső beszéd a nyelv belső megformálása, amit a beszélőszervek mozgása kísér. 1930 óta kísérletileg vizsgálják. Az izomaktivitást mechanikai és elektromiografikus módszerekkel is kimutatták. Külső és belső ingerek váltják ki, melyek a szavakban megfogalmazott reakciót a szavak megválasztásával és nyelvtani eszközeiben is alakítják.

Neurofiziológiai modellek

szerkesztés

A. Baddeley munkamemóriáról alkotott modellje szerint a verbális döntések és emlékezet a fonológiai hurokkal, egy központi végrehajtó egységgel és egy térbeli képszerű jegyzettömbbel magyarázható.

A fonológiai hurok tulajdonképpen a rövidtávú verbális memória. Komponensei a fonológiai tár és az artikulációs hurok. A fonológiai tár a szóbeli információt 1,5-2 másodpercig képes tárolni. Ezt az információt az artikulációs hurok olvassa ki és írja vissza. Az artikulációs hurok képes az olvasott információt is szóbelivé alakítani. A fonológiai tár a Wernicke-régióban helyezhető el, míg az artikulációs hurok a Broca-régióban található. Ez a régió irányítja a beszélőszervek mozgását is. A rövidtávú memóriából visszahívott információt a központi végrehajtó egység átalakíthatja és helyes szóbeli kifejezéssé alakíthatja.

A rövidtávú memória kapcsolódik a hosszútávú memóriához és annak érzelmi komponenseihez. A térbeli képszerű jegyzettömb képszerű elképzeléseket és térbeli viszonyokat tartalmaz, és a fonológiai hurokhoz hasonlóan működik: tartalmaz egy optikai tárat és egy képfelidéző funkciót.

A központi végrehajtó egység irányítja az automatikus és az ellenőrzött viselkedést. A frontális lebenyben helyezkedik el. Az automatikus viselkedés megszokáson és sémákon alapul. Mindezek egy áttekintő figyelmi rendszert igényel, ami felügyeli a rendszert, és ami szükség esetén egy régi sémát egy új, jobban odaillő sémával helyettesít.

A depresszió és a szorongás kezelése

szerkesztés

A szorongás és a depresszió kognitív terápiájában fontos tartalmakkal bír a szóbeli és a képszerű gondolkodás. A.T. Beck és társai a monopoláris depressziót és a szorongást az automatikus belső beszéd félrecsúszására vezetik vissza. A kezelés során a betegek megtanulják, hogyan ismerjék fel a depresszív és szorongó automatikus gondolatokat. Ezek a gondolatok a beteg személyes szenvedéstörténetét tükrözik, mint például: „Gyenge vagyok.”, „Meg fogok halni.” vagy „Nem bírom.”

Beck szerint ezek a gondolatok a beteg tudattalan alapfeltevéseiből alakulnak ki. Beck ezeket az alapfeltevéseket sémáknak nevezi. Ezek jól betanult, automatikus életszabályok, amelyek a beteg érzéseit, gondolatait és viselkedését irányítják. Ezek a következők lehetnek: „Segítségre szorulok.”, vagy „Az ember potenciális ellenség.” Ha a beteg tudatosan éli meg ezeket a gondolatokat és következményeiket, és kísérletezve javítja őket, akkor korlátozhatja a megbetegítő hatásukat. A logikai és érzelmi hibák figyelésével és kerülésével új érzelmeket élhet át és új viselkedésmintákat próbálhat ki, amelyekhez kevesebb szenvedés kapcsolódik. A terapeuta a beteg gondolkodásában rejlő ellentmondásokra rámutatva tudatosíthatja őket.

  1. Tucker, G. Richard: A Global Perspective on Bilingualism and Bilingual Education., 1999. [2014. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 23.)
  2. Unterstützte Kommunikation ...aus Marion Meyer(pdf). [2007. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 22.)
  3. Masur, E. F. (1995). „Infants' early verbal imitation and their later lexical development”. Merrill-Palmer Quarterly 41 (3), 286-306. o.