Gyermekrajz

A gyermekrajz egy ideovizuális (képzeletvezérlésű) ábrázolás. Ezért a gyermeklélektan a gyermekrajzokat főleg abból a szempontból elemzi, hogy hogyan jut bennük kifejezésre a képzetalkotásnak és a világról való ismeretek feldolgozásának összessége. A gyerekek általában 2-2,5 éves koruk körül már tudnak ceruzát fogni, ám ilyenkor még csak firkálgatnak a lapra, ez a rajzolás előfoka. Piaget ezt az időszakot nevezi a szenzomotoros intelligencia korának. Főleg a gyermek nevelkedésének kulturális hátterétől függ, hogy mikor kezdődik pontosan a firka-korszak és hogy hogyan alakul ki a rajz képességének fejlődése.Ha a környezet lehetővé teszi a rajzoláshoz szükséges ,,klasszikus" eszközöket (pl. lap, ceruza, zsírkréta stb.) akkor a kisgyerek naponta használni fogja őket és több tucat firkát készít majd. Ha nincsenek jelen a ,,klasszikus" eszközök a gyerekek ott is megtalálják a módját a firkálásnak és rajzolásnak (pl. az afrikai gyerekek a homokot, az eszkimó gyerekek pedig a havat és a jeget használják ,,rajzlapnak"). Azon kultúrákban ahol az ábrázolás tiltott dolog, a gyermekek nem kísérletezhetnek vonalak húzogatásával, náluk kimarad a firka-korszak. Ennek ellenére, a későbbiek során ezek az emberek pár hét alatt maguktól bejárják a rajzfejlődési korszakokat és körülbelül két hónap alatt olyan szintre jutnak, mint azok, akik környezetében nem volt tiltott az ábrázolás.

Elméleti megközelítések

szerkesztés

A kisgyerekkor kognitív fejlődésére vonatkozó jelenlegi elméletek eltérő nézőpontból szemlélik a fejlődést, így a rajzolás jelenségét is. Piaget konstruktivista megközelítésének megfelelően a gyerekek rajzolásának fejlődésében szakaszok figyelhetők meg. Az információfeldolgozási megközelítés szerint a rajzolási készség változása szorosan kötődhet ahhoz a képességhez, amely egy tárgy több jellemzőjének egyidejű észben tartását teszi lehetővé. A modularista álláspont azáltal nyer bizonyítékot, hogy azok a gyerekek akik nyelvi, mentális, vagy társas fejlődésükben visszamaradnak, magas szintű rajzolási készséget mutathatnak. A kulturális megközelítés szempontjából pedig a rajzolás képességének fejlődése függ a gyakorlás mértékétől, illetve attól, hogy a felnőttek milyen módon szervezik meg ezeket a gyakorlatokat.

Firka készítésénél a gyermek még nem is a papírra kerülő vonalaknak örül, a mozgás, a mozdulat az, ami örömet szerez neki. A gyerek ide-oda húzogatja ceruzáját, a papír széle nem korlátozza mozdulatait. (Olyanféle megnyilvánulás ez, mint a korai gagyogás. Amelyben még nem csak jelentés nem fűződik a hangokhoz, hanem még artikulációs stabilitásuk sincs.) Az első további fejlődésnek nevezhető változás, hogy a mozgás alkalmazkodik a papír szabta határhoz. Még ekkor is a funkcióöröm vezérli a gyereket, mert bár már örömét leli a papírra kerülő vonalakban, a firkálás még nem az ábrázolás eszköze. A gyerek a kész firkának főleg a kérdések révén kezd jelentést adni, lassan hozzászokik, hogy a firkáláshoz jelentés tartozik, s már közben is mondogatja, hogy mit rajzol, de a vonalak és jelentés között még nincs tartalmi összefüggés, a jelentés önkényes, asszociatív. Ez még nem a valóság ábrázolásának igényét fejezi ki. A gyermek rajzaiban 3 éves kora körül jelenik meg az ábrázolás szándéka.

Cole, M., Cole, S., R. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest.

Kárpáti, A., (2001). Firkák, formák, figurák. Dialóg Campus Kiadó, Budapest.

Mérei, F., V., Binét, Á. (1985). Gyermeklélektan. Gondolat Kiadó, Budapest.