A hajógerinc lefektetése vagy lefektetés egy hajóépítés elkezdésének hivatalos elismerése. Gyakran párosul egy ünnepséggel, melyen a hajóépítő vállalat és a hajó végső tulajdonosának képviselői, vagy közjogi méltóságok vesznek részt.

Az első vagy "arany" szegecs kötése a USS Missouri hajógerincének lefektetése során 1941-ben
A USCGC Mariposa (WLB-397) hajógerincének lefektetése 1943-ban
A USS Freedom (LCS 1) hajógerinc lefektetési ünnepsége 2005-ben. Megj.: A háttérben látható az előre gyártott modul
Közjogi méltóságok a USS George H. W. Bush hajógerinc fektetési ünnepségén 2003-ban

A hajógerinc lefektetése egyike a négy, a hajó életében különös ünnepséggel megünnepelt eseménynek; a másik három a vízre bocsátás, a szolgálatba állítás és a szolgálatból való kivonás.

Az első időkben a hajógerinc lefektetéseként a hajó gerincét képező központi farönk kezdeti elhelyezésének eseményét ismerték el. Amint az acélból készült hajók felváltották a fából készülteket, a központi farönk is átadta a helyét a központi acélgerendának. A mai modern hajók már nagyrészt előregyártott, kész hajótestelemek sorozatából készülnek, nem egy hajógerinc köré épülnek. A hajógerinc lefektetéseként megtartott esemény a moduláris elemek első összeillesztését jelzi, vagy az első modul leeresztését a hajóépítő dokkba. Manapság gyakran hívják „hajógerinc jóváhagyásnak”, és ez a hajó életének ünnepi kezdete, habár a modulok elkészítésének kezdete hónapokkal megelőzheti ezt az építési fázist.[1][2][3]

Hagyományok szerkesztés

A fahajók korából származó, a hajógerinchez kapcsolódó hagyományok szerencsét hoznak a hajó építésekor és a kapitány, illetve a személyzet számára későbbi élete során. Ezek között megtalálható, hogy egy újonnan öntött érmét helyeznek a hajógerinc alá, és a hajót e felett építik, az érmét a legfiatalabb segédnek kell elhelyeznie, és amikor a hajó kész, a tölgyfa rönköt, amin a hajógerinc feküdt, átadják a tulajdonosoknak.[4][5]

Az Amerikai Haditengerészet hagyományai szerkesztés

Egy hajó történetében az első mérföldkő a hajógerinc lefektetésének általában egyszerű ünnepsége. A meghívókat az ünnepségre a hajógyár képviselői küldik ki, és az ünnepséget is ők szervezik. Az építő lehet a haditengerészeti hajógyár parancsnoka vagy egy magáncég elnöke. Ha ismert a hajó leendő neve, „USS” nélkül megemlítik a meghívóban; ha nem, akkor a típust és a számot, pl. DD 2217.[6]

Hivatkozások szerkesztés

  1. NAVSEA – Naval Sea Systems Command: Shipbuilding 101. [2014. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 6.)
  2. Ship Building Milestones. Navy League of the United States . (Hozzáférés: 2013. június 5.)
  3. Australia: Austal Holds Keel-Laying Ceremony.... NavalToday.com , 2012. június 8.
  4. Keel laying ceremony for two Ro-Ro special ships for DFDS A/S. P+S WERFTEN Gmbh , 2011. augusztus 9. [2013. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva].
  5. Aker Philadelphia Shipyard Holds Ceremonial Keel Laying, 2009. május 7. [2013. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva].
  6. Office of the Chief of Naval Operations. OPNAVINST 1710.7A – Social Usage and Protocol Handbook [archivált változat] (pdf), 9-1. o. (2001. június 15.). Hozzáférés ideje: 2013. június 4. [archiválás ideje: 2013. február 25.]  Archivált másolat. [2013. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Keel laying című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.