Haraszti Mészáros Erzsébet

szlovákiai magyar újságíró, szerkesztő, lapkiadó

Haraszti Mészáros Erzsébet (H. Mészáros Erzsébet) (Alsószeli, 1939. május 31. –) szlovákiai magyar újságíró, szerkesztő, lapkiadó- és lapalapító.

Haraszti Mészáros Erzsébet
Született1939május 31. (85 éves)
Alsószeli,
Szlovákia
Nemzetiségemagyar
HázastársaHaraszti Gyula (elvált)
GyermekeiHaraszti Mária (1959)
Haraszti Gyula (1962)
SzüleiMészáros Miklós
Papp Gizella
Foglalkozásaújságíró, szerkesztő
SablonWikidataSegítség

Munkássága

szerkesztés

A pozsonyi közgazdasági középiskola befejezése után 1958-ban a Szabad Földműves c. szlovákiai magyar hetilapnál helyezkedett el gyakornokként. 1961-től a Dolgozó Nő[1] című hetilap munkatársa[2] lett. 1966-ban a folyóirat Nő[3] címmel jelent meg, hetilapként, 1969-től mellékletként megjelentették a Barátnő[4] magazint is. 1971-től megbízták, majd 1972-ben kinevezték a hetilap és a melléklet főszerkesztőjévé. Ez a mellékletet családnevelési folyóiratként terjesztették a mellett.

Vezetése alatt jelentősen megnőtt a hetilap társadalmi tekintélye, olvasottsága, a nemzetiségi életben betöltött szerepe. Az általa szerkesztett lapokban helyet, szót adott a publikálástól eltiltott csehszlovákiai magyar íróknak, költőknek. A hetvenes években a Barátnő jelentős kulturális kiviteli tétellé vált (60 ezer pld-ban vették át Magyarországon), amelynek ellenében lehetővé vált magyarországi sajtótermékek behozatala a szlovákiai magyar olvasók számára.[5]

A szlovákiai magyar iskolák védelmében írt riportok közlése miatt a lapokat kiadó Szlovákiai Nőszövetség 1984 végén visszahívta főszerkesztői tisztségéből. 1985-ben a Szabad Földműves, később 1987-ben az Új Szó szerkesztője lett, majd a rendszerváltás után – miután 1990-ben a Szabad Földműves munkatársai leváltották az addigi főszerkesztőt –, felkérték, hogy vállalja el a szerkesztőség vezetését. A lap megszüntetése után munkatársaival megalapított a Gazda Kft-t, ami 1991-től kiadta a Szabad Földműves Újság[6] napilapot és a Jó Gazda[7] magazint. Évkönyvek, kalendáriumok szerkesztője (pl. A Család Évkönyve négy évfolyama stb.), szakács- és életmódkönyvek szerzője, összeállítója.

1991-ben Széchenyi Emlékéremmel, 2005-ben A Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstkeresztjével tüntették ki[8]. Később hosszú éveken át a Szabad Újságban[9] vezeti[10] az Agrárvilág és Kertészkedés rovatot.

2019-ben létrehozta a Nyugdíjban[11] című, nyugdíjasoknak szóló weboldalát. (ISSN 2644-6529)

Apja Mészáros Miklós (1909-1988), kertész, anyja Papp Gizella (1919-1994).

Gyermekei: Haraszti Mária (1959) költő[12] író, szerkesztő és Haraszti Gyula (1962) villamosmérnök.

  • 1991 Széchenyi Emlékérem
  • 2005 A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje[13]
  1. Digitális Dolgozó Nő. (Hozzáférés: 2021. február 17.)
  2. Szlovákiai Magyar Adatbank. (Hozzáférés: 2016. december 10.)
  3. Szlovákiai Magyar Adatbank. (Hozzáférés: 2016. február 17.)
  4. Szlovákiai Magyar Adatbank. (Hozzáférés: 2016. február 17.)
  5. Animaportál. (Hozzáférés: 2020. február 17.)
  6. Szlovákiai Magyar Adatbank. (Hozzáférés: 2023. december 20.)
  7. Adatbank. (Hozzáférés: 2020. október 10.)
  8. Adatbank. (Hozzáférés: 2023. február 17.)
  9. Hungaricana. (Hozzáférés: 2023. október 10.)
  10. MEK. (Hozzáférés: 2020. október 10.)
  11. Nyugdíjban. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  12. Szlovákiai Magyar Írók Társasága. (Hozzáférés: 2023. december 20.)
  13. [1]
  14. Mezőgazdasági könyvtár. (Hozzáférés: 2023. december 20.)