Heavy Medal

A P. Mobil második nagylemeze

A Heavy Medal a P. Mobil második stúdióalbuma 1983-ból. Két kiadást ért még meg: 1993-ban a Stage Power című lemezen volt hallhatóak számai, majd 2003-ban újra megjelent az egész lemez, immár bónuszfelvételekkel.

P. Mobil
Heavy Medál
CD, LP, kazetta
Megjelent 1983
Stílus Rock
Nyelv magyar
Hossz 34 perc 20 mp
Kiadó MHV
Hungaroton
P. Mobil-kronológia
Mobilizmo (1981)Heavy Medál (1983)Honfoglalás (1984)

ÁttekintésSzerkesztés

Az első album után két évvel jelent meg a második nagylemez, az együttes helyzete azonban a sikerek ellenére sem volt biztosnak mondható. A Hanglemezgyár velük szemben a saját előadóit próbálta helyzetbe hozni, az ő kárukra. A lemez címe (és a címadó dal) is arra reflektál, hogy azok kapták az elismeréseket, a kitüntetéseket, akik közel voltak a tűzhöz, míg másoknak maguknak kellett átadni az elmsierést, a "heavy medált". Ugyanakkor egyfajta fricska is azon együttesek felé, akik ugyanazzal a felállással, ugyanazzal a zenével gondolták azt, hogy új stílusban fognak alkotni (célozva kifejezetten a külföldön egyre népszerűbbé váló heavy metálra). A lemez borítóján az albumcím látható fémes színezettel, hátlapján pedig az együttes fényképe.

Ezen az albumon már kizárólag új szerzemények szerepelnek, azaz nincs olyan szerző a daloknál, aki nem volt ekkoriban az együttes tagja. A nyitószám, a "Nem érhet baj (Piros, metál, zöld)" címe azért alakult így, mert Wilpert Imre a lemezgyár részéről nem engedte a trikolór színének felemlegetését, így a régi cím csak a rendszerváltás után jelenhetett meg az albumborítón. A "Lámpagyár" a budapesti Soroksári úton található lámpagyárról szól, amely igazából fegyvergyár volt, a mindent beborító sötétség szimbóluma. A "Szép volt" eredeti címe Bíborlepke volt, egy valós élményt örökít meg, egy rövid ideig tartó nagy szerelmet. A "Metálmánia" címe ismét felsőbb utasításra változott meg: az eredetileg Transsylvania címre hallgató dalt, mivel címe és dalszövege is az akkoriban politikailag vállalhatatlan Erdélyről szólt, teljesen átírták. Így a dal ma két változatban ismert, és mindig a helyzettől függ, hogy melyik szövegváltozattal játsszák (az eredeti szöveggel a Honfoglalás 1996-os rock változatán jelent meg). A Deep Purple, a Led Zeppelin, és a Grand Funk Railroad szomorú leállását örökíti meg "Az óra körbejár", a rock nagy öregjeinek eltűnését azonban végső soron optimista kicsengéssel reagálja le a jövőre nézve. A címadó "Heavy Medál" Schuster Lóránt életét örökíti meg, az életben elért eredményeire utalva, hogy azokért senkitől nem kapott jutalmat, a képzeletbeli medált ő adta át saját magának. Az "Aranyásó szakkör" az akkoriban virágkorát élő fusizásra, pénzhajszolásra reagál: annyira hajtják az emberek a pénzt, hogy egyre nagyobb gödröt ásnak, s végül már a napot sem látják. A "Hányas a kabát" eredeti alapötletét a basszusgitáros Kékesi László gyerekkori élménye adta, amikor is az ÁVH-sok a kabátjánál fogva kilógatták az ablakon - ehhez jöttek Schuster saját élményei a katonaságról. A lemezt záró "Pléhkrisztus" a budapesti Mátyás király tér és a Koszorú utca sarkán található, pléhből készült Krisztus-szoborról szól, és az akkori kor korrupt, képmutató politikájáról.

DallistaSzerkesztés

  1. Nem érhet baj (Zeffer András - Schuster Lóránt)
  2. Lámpagyár (Sárvári Vilmos - Schuster Lóránt)
  3. Szép volt (Kékesi László - Schuster Lóránt)
  4. Metálmánia (Zeffer András - Schuster Lóránt)
  5. Az óra körbejárt (Kékesi László - Schuster Lóránt)
  6. Heavy Medal (Kékesi László - Schuster Lóránt)
  7. Aranyásó szakkör (Zeffer András - Schuster Lóránt)
  8. Hányas a kabát (Kékesi László - Schuster Lóránt)
  9. Pléh-Krisztus (Sárvári Vilmos - Schuster Lóránt)

BónuszSzerkesztés

A 2003-as kiadásra kerültek fel, az 1979-es kislemez dalai, valamint magyar és angol demófelvételek 1976-1979-ből. A dalokat Vikidál Gyula énekelte.

  1. Forma I. (1978)
  2. Utolsó cigaretta (1978)
  3. Bíborlepke (1976, ének: Vikidál és Kékesi)
  4. Asszonyt akarok (1976)
  5. Örökmozgó (1976)
  6. Lőj rám! (1977/78)
  7. A király (1977/78)
  8. Go On (1978/79) (Menj tovább)
  9. Tuppence Song (1978/79) (Kétforintos dal)
  10. Night of Phoenix (1978/79) (A Főnix éjszakája)

KözreműködtekSzerkesztés

A bónuszdalokbanSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés