Hidas Judit
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
Hidas Judit (Budapest, 1976. december 17. –) író, szerkesztő, újságíró.
Hidas Judit | |
Horváth László felvétele | |
Született | 1976. december 17. (47 éves) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztés1995-ben végzett az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumában . Ezután az ELTE-n tanult Magyar Nyelv és Irodalom szakon, illetve Média-Kommunikáció szakon, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakán. Ebben az időszakban jelentek meg az első novellái, amiket a Holmi és az Élet és irodalom közölt. Első novelláskötete 2013-ban jelent meg Hotel Havanna címen, ekkor már publikált számos más folyóiratban is, többek között a Jelenkorban, Kalligramban, Mozgó Világban, Látóban, Műútban, Tiszatájban. Azóta is rendszeresen jelennek meg írásai, tárcái szépirodalmi és közéleti lapokban, többek között a Marie Claire-ben, a 168 órában, a Népszavában, a wmn.hu-n, a HVG A nő és a HVG Business magazinokban. A Hotel Havannával ő képviselte Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján 2014-ben.
2015-ben NKA ösztöndíjat kapott a Seb című regénye megírásához.
2016-ban a Lipcsei Könyvvásár keretében fellépés a NaTo-ban – felolvasás és beszélgetés a Die horen című antológiában megjelent Turista Afrikában című novella kapcsán
2019-ben a Long Nights of Literatures nemzetközi irodalmi fesztivál magyar résztvevője Delhiben.
2022-ben Visegrádi Irodalmi Rezidens program ösztöndíjasa.
2022-ben József Attila Irodalmi Ösztöndíjas.
A SZÍN Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fórumának egyik alapítója és vezetőségi tagja.[1]
A HVG A nő című magazinjának szerkesztője.
Magánélete
szerkesztésFérjével és három gyerekével Fóton él.
Művei
szerkesztésDíjak és támogatások
szerkesztés- Petri-díj – shortlist (2013)[5]
- Litera–Libri novellapályázat[6] – első helyezés
- Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja – magyar résztvevő (2014) [7]
- NKA ösztöndíj (2015)
- Az Év Szabadúszó Kismamája Díj (2018)[8]
- Visegrádi Irodalmi Rezidens Ösztöndíj (2022)
- A ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatás ösztöndíj (2022)[9]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ SZÍN Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fóruma
- ↑ Hidas Judit: Hotel Havanna – Tizenhat szelíd történet
- ↑ Hidas Judit: Seb
- ↑ Boldogság tízezer kilométerre
- ↑ Archiválva az N&n galéria oldaláról. „2012-ben a Petri-díjra esélyesek rövid listájára három név került: Balaskó Ákos költő, Gazdag Péter drámaíró, képzőművész, és Hidas Judit novellista.”
- ↑ A Nézd, ki van itt! című novellapályázat eredményhirdetése
- ↑ Hidas Judit képviseli Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Találkozóján
- ↑ Magyarország első szabadúszó bulija
- ↑ Bakos Gyöngyi, Biró Zsombor Aurél, Élő Csenge Enikő, Hidas Judit és Székely Szabolcs kapott ösztöndíjat