Hoplita

A hoplita vagy másként hoplitész ókori görög nehézfegyverzetű gyalogos katona volt. A görög hoplon szó jelentése fegyverzet/felszerelés, erről kapta a nevét (tévesen rögzült a köztudatban, hogy az általa használt pajzs neve ez, annak görög elnevezése aszpisz). Az ókori görög poliszok haderejének gerincét adta (a dombos görög vidék alkalmatlan volt harci szekerek, vagy nagyobb lovascsapatok műveleteire).

Hoplita illír sisakban, bronzpikkely mellvértben.

A hopliták ereje a phalanxban felállt zárt hadrendben volt, ha ez megbomlott, az általában a sereg vereségét jelentette. Ezt gyorsabban mozgó könnyűfegyverzetű gyalogosokkal, peltasztészekkel egészítették ki, akik gerellyel, íjjal, parittyával a szembenálló ellenséges phalanxot próbálták távolról felbomlasztani. Esetenként változó nagyságú, de általában nem meghatározó jelentőségű lovasság is jelen lehetett mellettük, amely általában arra szolgált, hogy megakadályozza a bekerítést, illetve a felderítésben és az üldözésben játszott szerepet.

A hopliták fegyverzete

Korinthoszi sisak

A hoplita elsődleges fegyvere a dorü nevű lándzsa volt, 2–3 m-es hosszúságú kőrisfa nyéllel, levélalakú vas döfőheggyel, másik végén pedig egy kisebb, szauroter ("gyíkölő") nevű másodlagos bronz heggyel, ami az ellensúlyt képezte, de tartalékként is szolgált a lándzsa eltörése esetén, valamint ezzel adták meg a földön fekvő sebesülteknek is a kegyelemdöfést. A hellenizmus korára megjelent az akár 5 m-nél is hosszabb új típusú lándzsa, a szarisza, amely gyorsan elavulttá tette. A hoplita másodlagos fegyvere egy rövid, 60 centiméteres, levélalakú, kétélű pengéjű, egyenes kard, a xiphosz volt. Ezt csak végszükség esetén használták, ha a lándzsa eltört, vagy elveszett.

A védőfegyverzet legfontosabb része a nagy, majdnem 1 méter átmérőjű, kerek, bőrrel bevont fapajzs, az aszpisz volt. A hopliták pajzsát az attikai írók hoplonnak nevezik, de ez a szó jelenthet nehézfegyverzetet, vagy általában vett fegyverzetet is. Az egyes poliszok a pajzs külsejére a poliszra jellemző jelet (episzémé) festettek, így a spártaiak (lakedaimóniak) lambdát, az athéniak alphát, a sziküóniak szigmát. A pajzsot a hoplita a bal kezében fogta, pontosabban bal kezét átdugta a pajzs belső részén levő bronz karpánton (porpax) és a pajzs belső peremén levő fogantyút (antilabé) markolta meg. Így karja több ponton rögzítette a pajzsot és azt jobban tudta irányítani, nemcsak magát, hanem a neki szemből balról jövő támadással szemben a tőle balra állót is védeni tudta. A jobbról jövő támadással szemben védtelenebb volt, ezért az ellenség általában onnan igyekezett támadni, onnan viszont a jobbján álló társának pajzsa védte. Ez a közelharcmód az egyik oka annak, hogy a hopliták között a gyávaság és a megfutamodás volt a legsúlyosabb vétség: ezzel nem csupán magát mentette a megfutó, de egyúttal védtelenül hagyta a sorban tőle balra álló társának jobb oldalát is.

A korai, archaikus időkre jellemző teljes bronz vértezet, amely magába foglalt sisakot, mellvértet, alkar -és felkarvértet, combvértet, lábvértet, sőt, lábfejvértet is, a klasszikus korra a legfontosabb pontokon védő elemei, azaz a sisak, mellvért és lábvért kivételével mind eltűnt.

A hoplita fejét az adott korszak, a vagyoni helyzet, vagy az egyes poliszok szerint különböző stílusú sisakok védték. A klasszikus korban az arcot szabadon hagyó illír, a zártabb, az arcot és az orrot is védő khalkiszi, vagy a teljesen zárt korinthoszi sisaktípusok voltak a jellemzőek. Ezek egyéni ízlés szerint különböző formavilágban készülhettek, fülkivágással, vagy anélkül, illetve az illír és a khalkiszi típusok esetén előfordul a felhajtható pofalemez is. A peloponnészoszi háborúk idejére e három közül a korinthoszi sisak kiesett a használatból, helyét a jóval kevésbé munkaigényes, és kevesebb bronzból elkészíthető (azaz sokkal olcsóbb) típusok vették át, mint az elsősorban Athénban népszerű attikai, a Spártában elterjedt, egyszerű kúp alakú pilosz, vagy a thébai hopliták körében jellemző boiótiai. A hellenisztikus korra a továbbra is széleskörűen használt attikai mellett megjelent a főleg a makedón phalanxban gyakori phrügiai típus, mely készülhetett pofalemezzel, vagy anélkül, előbbi esetén előfordult az arcot teljesen takaró kialakítás is, mely díszes kidolgozásban szakállat imitált. A boiótiai siak pedig népszerű lett a lovasok között.

A hoplita testét mellvért (thórax) védte, ami vagyoni helyzettől függően készülhetett bronzból, esetleg bőrből, de többrétegű szövetből is, utóbbit gyakran felvarrt bronzpikkelyekkel is megerősítették, főleg a legkritikusabb alhasi részén, az anyagi lehetőségekről függően azonban akár a teljes felületét is. A védőfelszerelés utolsó eleme a bronz lábvért (knémidesz), ami térdtől bokáig védte a lábszárakat.

A hopliták harcmodora

Görög phalanx

A hopliták zárt alakzatban, phalanxban harcoltak. Így próbálták fizikai nyomással és döfködéssel felbomlasztani a szembenálló phalanx zártságát. 30–40 kg súlyú fegyverzetük miatt gyors és hosszú harctéri mozgásra nem voltak alkalmasak. Zárt soraik ellen a könnyűgyalogság vagy a lovasság nem sokat tehetett, de ha felbomlottak a soraik és menekülni kezdtek, a nehéz pajzsaikat kénytelenek voltak eldobálni, az üldözőik pedig könnyen végezhettek velük egyenként. A pajzs elhagyása a visszavonulás, a vereség jele volt, ezért a spártai nők úgy buzdították hadba induló férjeiket, fiaikat, hogy vagy a pajzsukkal, vagy pedig azon térjenek haza (azaz győztesen, vagy holtan). Ennek ellenére, a mészárlás általában – néhány kivétellel – nem volt célja a háborúnak, és a győztesek megelégedtek az ellenség megfutamításával.

A hopliták kiállítása

Spártai hoplita

A hoplitáknak a fegyverzetüket maguknak kellett megvásárolniuk, nem a polisztól kapták, ezért csak bizonyos anyagi szint felett engedhették meg maguknak, hogy hopliták legyenek. A szegényebbek könnyűfegyverzetben harcoltak, vagy evezősök lehettek a hadigályákon. A gazdagabbak a lótartást is megengedhették maguknak (de a görög poliszokban a lovas harcot gyakran kevesebbre tartották). A legegyszerűbb nehézfegyverzet i. e. 510 körül kb. 30 drakhmába, azaz 1–2 ökör árába került.

Árulkodó például Athénban, hogy a legvagyonosabb osztály, az ötszázmérősök (az évi gabonatermés mennyisége) után a második osztály a 300 mérő feletti hippeiszeké, azaz „lovagoké” volt, és ők engedhették meg maguknak, hogy lovasként szolgáljanak, legalábbis Szolón idején. A következő réteg a 2–300 mérő közöttieké, ők a zeugitészek, akikből a nehézfegyverzetű katonák, azaz hoplitészek lettek.

Források

• Németh György: A polisok világa (Korona Kiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-9191-11-6)
• Hegyi Dolores – Kertész István – Németh György – Sarkady János: Görög történelem – a kezdetektől Kr. e. 30-ig (Osiris, Budapest, 1995, ISBN 963-379-118-9)
• Xenophón: Hellénika, Osiris Kiadó, Budapest, 2001, ISBN 963-389-119-1

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Hoplita témájú médiaállományokat.

• A spártai hadsereg Archiválva 2007. március 28-i dátummal a Wayback Machine-ben, crowland.uw.hu