Horner-elrendezés

(Horner-séma szócikkből átirányítva)

A Horner-elrendezés a matematikában egy módszer, ami leegyszerűsíti a behelyettesítést a polinomokba. Használható a polinom értékének meghatározására vagy gyökök közelítésére. Az utóbbi felhasználást Ruffini-Horner módszerként ismerik.[1][2]

Az eljárást az angol William George Hornerről nevezték el, habár Paolo Ruffini[3] és (hat évszázaddal korábban) Quin Jiushao is ismerte.[4]

Definíció szerkesztés

Tetszőleges polinomgyűrű fölötti  -edfokú   polinom Horner-elrendezése:

 [5]

Az algoritmus leírása szerkesztés

Adva legyen a

 

polinom, ahol az   együtthatók valósak, és értékét az   egy bizonyos helyén szeretnénk kiszámítani, ezt jelölje  .

Ehhez a következő sorozatot számítjuk ki:

 

Ekkor   éppen a   érték.

Ennek bizonyítására írjuk fel a polinomot így:

 

Ebbe a kifejezésbe helyettesítsük vissza  -t:

 

Alkalmazások szerkesztés

A leggyakoribb alkalmazása a polinomba helyettesítés, de számítható vele a polinom valahányadik deriváltja is. A Newton-módszerrel párosítva segít meghatározni az összes gyököt, amire a függvénydiszkusszióhoz vagy a grafikon felrajzolásához is szükséges. A Definícióban említett felírás a fordított lengyelforma kezelésére is alkalmas.

Használható különböző helyi értékes számrendszerek közötti átváltásra, ahol is az x a számrendszer alapja, és az ai együtthatók az x alapú számrendszerbeli jegyek. Mátrixok behelyettesítésével a számítás sebessége tovább gyorsítható a mátrixszorzás sajátságainak felhasználásával. Így n helyett csak   szorzásra van szükség Paterson és Stockmeyer módszerével.[6]

1975 és 2003 között német nyelvterületen Horner-sémával számították a jövedelemadót a kerekítési hibák elkerülésére.[7][8]

Táblázatos írásmód szerkesztés

A táblázatokat ezzel a polinommal mutatjuk be:

 

Legyenek most

   
   
   
   
   

A három soros táblázat első sorába írjuk az együtthatókat, a másodikba a köztes szorzatokat, a harmadikba a részösszegeket.

Tehát a táblázat:

                                 
                                 
                               
                               
                               
                               
                                 

Más írásmódok is léteznek, például a kaszkádolt, de erről majd később.

Polinomok szerkesztés

Polinomfüggvény értékének kiszámítása szerkesztés

Értékeljük ki az   polinomot az   helyen:

Polinomosztás:

 x₀│   x³    x²    x¹    x⁰
 3 │   2    −6     2    −1
   │         6     0     6
   └────────────────────────
       2     0     2     5

A harmadik sor elemei az első két sor elemeinek összegei. A második sor minden eleme az x-be helyettesített érték (itt 3) és a harmadik sor balra eső elemének szorzata. Az első sorban rendre a polinom együtthatói szerepelnek. Eszerint az   maradéka  -mal osztva 5. A polinomok maradéktétele szerint ez a maradék éppen  , tehát  .

Polinomosztás szerkesztés

Ebben a példában  . Megfigyelve a táblázatot láthatjuk, hogy  , ami éppen a harmadik sor. Így a polinomosztás is a Horner-elrendezésen alapul. A polinomok maradéktétele szerint a harmadik sorban a polinomosztás hányadosának együtthatói szerepelnek, azaz   és   hányadosa. Emiatt a polinomosztás hányadosának meghatározására is alkalmas a Horner-elrendezés.

Most osszuk az   polinomot  -vel:

 2 │   1    −6    11    −6
   │         2    −8     6
   └────────────────────────
       1    −4     3     0

A hányados  .

Legyen   és  . Osszuk  -et  -vel a Horner-elrendezés szerint:

  2 │  4    −6    0    3   │   −5
────┼──────────────────────┼───────
  1 │        2   −2   −1   │    1
    └──────────────────────┼───────
       2    −2   −1    1   │   −4

A harmadik sor az első két sor összege 2-vel osztva. A második sor minden eleme 1 és a harmadik sor balra eső elemének szorzata. Az eredmény:

 

Gyökkeresés szerkesztés

 
Polinom gyökeinek közelítése a Newton-módszer és a Horner-elrendezés kombinálásával

A Newton-módszerrel kombinálva felgyorsítja a Newton-módszert, és alkalmazhatóvá teszi arra, hogy megtalálja a polinom összes valós gyökét. Adva legyen az  -edfokú   polinom, aminek gyökei  , és legyen   a kezdeti becslés. Ismételjük a következő lépéseket:

1. A Newton-módszerrel megkeressük az   közelében levő gyök közelítő értékét.

2. A Horner-módszerrel kiosztjuk  -et, így kapjuk a   közelítő tényezőt. Ezzel visszatérünk az 1. lépéshez, és kezdeti becslésnek  -et vesszük.

Ezeket a lépéseket ismételjük mindaddig, amíg az eredmény elég pontos nem lesz. Ha nem elég pontosak, akkor az eredmény finomításához inkább az eredeti polinomot használjuk, mint a köztes közelítő tényezőket, és a gyökök kapott közelítő értékeit.[9]

Tekintsük a   polinomot, ami kifejtve  

Most tudjuk, hogy ennek a legnagyobb gyöke 7; kezdeti becslésnek vegyünk 8-at. Newton-módszerrel megtaláljuk a 7-et, mint legnagyobb gyököt. Az ábrán feketével jelölve. Leosztva  -tel kapjuk a következő polinomot:  , aminek grafikonját pirossal láthatjuk az ábrán. A Newton-módszert 7-ből indítva meg is találjuk a gyököt 3-nál, amit piros kör jelez. Leosztva  -mal kapjuk, hogy:   aminek grafikonját sárgával mutatja az ábra.

A Newton-módszer most 2 körül jelzi a gyököt, ezt sárgával mutatja az ábra. A következő polinom   zölddel szerepel. Ennek egy gyökét -3 közelében találjuk, zöld körrel. Leosztva   kék színnel, amiből a -5 gyök egy közelítését nyerjük, ezt kék kör jelzi. Az utolsó gyök becslését leosztva kaphatjuk, vagy egyenlet felírásával és megoldásával. Az utolsó gyök -8.

Lineáris transzformáció szerkesztés

Bizonyos esetekben, például a Newton-módszer használata esetén, nagyon hasznos lehet, ha egy polinomot eltolunk egy konstanssal. Jelölje a polinomot  , amit eltolunk egy   konstanssal. Ehhez elvégezzük az   helyettesítést:

 

Egy ilyen lineáris transzformáció eredményét megkaphatjuk a zárójelek kibontásával és összevonással. Ezt megkönnyíti a Horner-elrendezés.

Legyen    -edfokú polinom, és legyen a helyettesítés  . Ezt akarjuk   hatványai szerint kifejteni. Ehhez a   polinomot osztjuk  -val, ahol a hányadost  , a maradékot   jelöli. Így

 

A következő lépésben  -et osztjuk, ezzel kapjuk az   hányadost és az   maradékot:

 

  osztás után:

  mit  

Következik, hogy:

 

Az   helyettesítéssel a lineáris transzformáció:  

 

Így a transzformációval kapott polinom jegyei a különböző számrendszerek közötti átváltáshoz hasonlóan adják   együtthatóit.

Például a   polinomba helyettesítünk  -t, mivel a Newton-módszerrel az   közelében levő gyököt keressük. Tegát keressük a   polinom együtthatóit.

1 0 −2 −5
2) 2 4 4
1 2 2 −1
2) 2 8
1 4 10
2) 2
1 6

Tehát a keresett polinom  .

Deriválás szerkesztés

A Horner-elrendezés hasznos eszköz a derivált kiszámítására.

Végezzük el az

 

osztást. Ekkor az eredmény kiolvasható a Horner-elrendezésből:

 

Az előzményekből látható, hogy  . Továbbá

 

  A   derivált differenciálhányadossal számolható. Teljesül, hogy:

 

innen

 

Eszerint a Horner-elrendezés harmadik sorában álló számok éppen   együtthatói. Még egyszer alkalmazva   értéke is megkapható.

Példaként tekintsük a   polinomot az x=2 helyen.

5 −16 12 6 −8
2) 10 −12 0 12
5 −6 0 6 4

Az elrendezésből leolvasható, hogy   és  .

Ellenőrzésként számítsuk ki a deriváltat, és helyettesítsünk be:

 

5 −16 12 6 −8
2) 10 −12 0 12
5 −6 0 6 4

A Horner-elrendezés szerint is  .

Magasabb rendű deriváltak szerkesztés

A magasabb rendű deriváltak értékei is kiolvashatók a Horner-elrendezésből. Legyen :  és  , ahol   a polinom, aminek együtthatóit a Lineáris transzformáció szakaszban leírtak szerint számítottuk. Így

 

Számrendszerek közötti átváltás szerkesztés

Átváltás tízes számrendszerbe szerkesztés

Helyi értékes számrendszerekben a számokat polinomokként ábrázoljuk, ahol is a határozatlan a számrendszer alapjával egyezik. Például, ha számrendszer tízes, akkor   Kettes számrendszerben  

Például az 110101 kettes számrendszerbeli számot szeretnénk átváltani tízes számrendszerbe. Felírjuk az 110101-et polinomként:  

Behelyettesítve az   alapot:

 

Horner-elrendezésben:

 

A számításokat lépésekben végezzük, ahol egy lépés egy szorzásból és egy összeadásból áll. Áttekintésként a lépéseket egymás alá írjuk, és megjelöljük a részeredményeket:

 

Ezzel meg is határoztuk a tízes számrendszerbeli felírást.

Általánosítva, az   alapú számrendszerből váltunk át, ahol a számításokat az   alapú számrendszerben végezzük, amibe a számot átváltjuk.

  • az első jegy a kezdőérték
  • minden lépésben az eddigi értéket szorozzuk  -szel, és hozzáadjuk a következő jegyet
  • amíg a szám végére nem érünk.

Mivel általában tízes számrendszerben számolunk, azért itt többnyire  . A másik irányba inkább egy másik módon végezzük az átváltást, habár ez is használható lenne.

A legegyszerűbb újra a táblázatos forma:

1 1 0 1 0 1
2) 2 6 12 26 52
1 3 6 13 26 53

Kaszkádolt Horner-elrendezés szerkesztés

Az egyszerű felírás hátránya az, hogy lehet, hogy nagy tényezőkkel kell szorozni. Ahhoz, hogy a klis egyszeregynél maradhassunk, kaszkádolni kell. Lényege, hogy a tízeseket átvitelként a következő oszlop egyesei alá írjuk. A fenti példában a 13-ból a 3-ast a 12 alá írjuk, az 1-est a 3 alá. A következő lépésben csak a 3*2 + 0 = 6-ot számoljuk ki. Az eredményt itt is hasonlóan kezeljük, csak itt a tízes átvitel 0 lesz. Az utolsó számítás (6*2 + 1) újra 13-at eredményez, melynek utolsó jegye a végeredmény utolsó jegyével egyezik.

1 1 0 1 0 1
2)   2 6 12 6 12
1 3 6 3 6 3
0 0 1 0 1

A további jegyek számításához újra fel kell írni a Horner-sémát az utolsó sorban álló tízesekre (00101):

1 1 0 1 0 1
2)   2 6 12 6 12
1 3 6 3 6 3
0 0 1 0 1
2)         2 4
      1 2 5
0 0

Mivel itt az átvitel csupa nulla, az eljárás véget ér. A végeredményt az egyes táblázatokban kiemelt számjegyek adják.

Egyszerűsített írásmód szerkesztés

A kaszkádolt Horner-elrendezés több fejszámolás árán egyszerűsíthető. Ez gyorsítja a számítást.

Az eredeti szám jegyeit függőlegesen írjuk egymás alá. Emellé balra függőleges vonalat húzunk. Az utolsó jegy alá pedig egy vízszintest, ez alá kerül az eredmény.

Először a legnagyobb helyi értékű jegyet (1) eggyel lejjebb másoljuk a függőleges mellé balra. A bal oldalon álló számot megszorozzuk az alappal, és hozzáadjuk a jobbra álló számot (1). Az eredmény tízesét (0) eggyel balra írjuk, egyesét (3) a bal oldalon álló szám alá. Ezt az eljárást ismételjük, amíg az oszlop aljára nem érünk. A következő lépésben ezt a számot (3) szorozzuk az alappal, és hozzáadjuk a következő jegyet (0). Az eredményt (3*2 + 0 = 6) az előzőhöz hasonlóan jegyezzük fel. A harmadik számítás 6*2 + 1 = 13, a negyedik 3*2 + 0 = 6, az ötödik 6*2 + 1 = 13. Az eredmény utolsó jegye a vízszintes vonal alá jut.

        1
        1
        0
        1
        0
        1
        (2)
 
        1
      1 1
        0
        1
        0
        1
        (2)
 
        1
    0 1 1
      3 0
        1
        0
        1
        (2)
 
        1
    0 1 1
    0 3 0
      6 1
        0
        1
        (2)
 
        1
    0 1 1
    0 3 0
    1 6 1
      3 0
        1
        (2)
 
        1
    0 1 1
    0 3 0
    1 6 1
    0 3 0
      6 1
        (2)
 
        1
    0 1 1
    0 3 0
    1 6 1
    0 3 0
    1 6 1
      3 (2)

A további számításokban az itt fel nem használt tízesekből indulunk ki, amivel ugyanúgy számolunk, mint az előző egyesekkel. A vezető nullákat elhagyhatjuk. Az első értékes jegyet (1) eggyel lejjebb másoljuk az újabb függőleges vonal túlsó oldalára. Megszorozzuk az alappal, és hozzáadjuk a következő jegyet (0). A tízeseket és az egyeseket az előzőhöz hasonlóan, átlósan jegyezzük fel. Az utolsó számítás (2*2 + 1 = 05) egyese a vízszintes vonal alá jut. EZ a végeredmény következő jegye.

        1
    0 1 1
    0 3 0
    1 6 1
    0 3 0
    1 6 1
      3 (2)
 
        1
    0 1 1
    0 3 0
    1 6 1
  1 0 3 0
    1 6 1
      3 (2)
 
        1
    0 1 1
    0 3 0
    1 6 1
0 1 0 3 0
  2 1 6 1
      3 (2)
 
        1
    0 1 1
    0 3 0
    1 6 1
0 1 0 3 0
0 2 1 6 1
  5   3 (2)
 
        1
    0 1 1
    0 3 0
    1 6 1
0 1 0 3 0
0 2 1 6 1
  5   3 (2)

Mivel a tízesek oszlopában csupa nulla áll, a számítás befejeződött. A végeredmény a vízszintes vonal alatt áll, és mivel jobbról balra haladtunk, helyes sorrendben.

Átváltás tízes számrendszerből szerkesztés

Használhatnánk a fenti módszert, de mivel a tízes számrendszerhez vagyunk szokva, kényelmesebb fordítva visszaszámolni. A szorzást a cél számrendszer alapszámával végzett maradékos osztás helyettesíti. A végeredményt jobbról balról olvasva kapjuk a maradékokból.

A táblázatban a kiindulási szám jegyeit egymás alá írjuk, és az eredménynek vízszintes vonalat húzunk. A cél számrendszer alapját emlékeztetőül feljegyezhetjük a jobb alsó sarokba.

  5  
  3  
    (2)

Az első jegyet egy vezető nullával bővítjük (05), és osztjuk az új számrendszer alapjával (2). A hányadost a balra következő oszlopba írjuk, a maradékot pedig a következő jegy elé.

 
  05  
  3  
    (2)
 
2 05  
  13  
    (2)

A maradék, mint tízes a következő jeggyel (3), mint egyes kétjegyű számot alkot. Ezt újra elosztjuk a számrendszer alapjával, a hányadost balra, a maradékot a következő jegy elé írjuk tízesként, ha van következő jegy. Ha ilyen nincs, akkor megkaptuk az átváltott szám egyes helyi értékű jegyét.

 
2 05  
  13  
    (2)
 
2 05  
6 13  
  1 (2)

A hányadosokat összefogva egy újabb számmal végezzük el az átváltást, így megkapjuk a hátulról következő jegyet.

  02 05  
  6 13  
    1 (2)
 
1 02 05  
  06 13  
    1 (2)
 
1 02 05  
  06 13  
    1 (2)
 
1 02 05  
3 06 13  
  0 1 (2)

Most egy nullát kapunk következő jegyként, és a hányadosokból további feldolgozásra 13-at.

  01 02 05  
  3 06 13  
    0 1 (2)
 
0 01 02 05  
  13 06 13  
    0 1 (2)
 
0 01 02 05  
  13 06 13  
    0 1 (2)
 
0 01 02 05  
6 13 06 13  
  1 0 1 (2)

A következő lépésben további feldolgozásra 06-ot kapunk. Ebből elhagyhatjuk a vezető nullát, és a feldolgozást közvetlenül a 6-os jeggyel kezdhetjük.

  0 01 02 05  
  06 13 06 13  
    1 0 1 (2)
 
  0 01 02 05  
3 06 13 06 13  
  0 1 0 1 (2)

A következő adódó hányados a 3.

    0 01 02 05  
  03 06 13 06 13  
    0 1 0 1 (2)
 
    0 01 02 05  
1 03 06 13 06 13  
  1 0 1 0 1 (2)

Most már csak egy egyes van hátra.

      0 01 02 05  
  01 03 06 13 06 13  
    1 0 1 0 1 (2)
 
      0 01 02 05  
0 01 03 06 13 06 13  
  1 1 0 1 0 1 (2)
 
      0 01 02 05  
0 01 03 06 13 06 13  
  1 1 0 1 0 1 (2)

Ezután az eljárás befejeződik, mivel a hányadosok oszlopába csak egy nulla kerül. Az eredménysorban a szám 2-es számrendszerbeli alakja áll, a jegyek helyes sorrendjében.

Lebegőpontos szorzás és osztás szerkesztés

A Horner-elrendezés gyors és hatékony módja annak, hogy kettes számrendszerben végezzen szorzásokat egy mikrokontroller, aminek nincs beépített szorzóegysége. Az egyik számot polinomnak tekinti, ahol 2 = x. Ezután 2-t és hatványait kiszorozza.

Például 0,15625 és az m szám szorzata:

 

Két kettes számrendszerbeli szám, d és m szorzatának kiszámítása:

1. Egy regiszterben eltárolja a d számot, ide később a köztes eredményt menti.
2. Az m legkisebb helyi értékű szignifikáns jegyével kezdve:
2b. Megszámolja, hány nulla van a következő szignifikáns jegyig. Ha nincs több szignifikáns jegy, akkor a jelenlegi bit helyét veszi.
2c. Ezzel az értékkel baleltolást hajt végre a köztes eredményt tároló regiszterben.
3. Ha nincs több szignifikáns bit, akkor a köztes eredményt tartalmazó regiszterben a végeredmény van. Különben ehhez még hozzáadja d-t, és folytatja a 2. lépéssel.

Általában egy   bitekből álló kettes számrendszerbeli szám esetén a szorzat:

 

Ebben az algoritmusban a nulla bitek kimaradnak, ezért csak azokat a biteket számolja, amelyeknek értéke 1, így a nullával való osztás nem fordulhat elő. A leosztással kapott egyenlet:

 

Mivel minden nevező értéke egy, azért

 

vagy ekvivalensen:

 

Kettes számrendszerben a kettő hatványaival való szorzás és osztás ugyanaz, mint a megfelelő számú bittel végzett eltolás. Például a 2−1 megfelelője egy jobbra eltolás, a 20 = 1 megfelelője helyben maradás, azaz eltolás nullával, és 21 megfelelője egy balratolás. Ezzel a kettes számrendszerbeli szorzás visszavezethető eltolásokra, kivonásokra és összeadásokra.

A módszer gyors azokon a processzorokon, amelyek egy utasításkészletűek, és eltolás és összeadás akkumulációra képesek. A C lebegőpontos könyvtárral összehasonlítva a Horner-módszer pontatlanabb, de gyorsabb: névlegesen 13-szor gyorsabb, és CSD (kanonikus előjeles bit) esetén 16-szor gyorsabb, és a kódtérnek csak 20%-át használja.[10]

Implementációk szerkesztés

Octave szerkesztés

A fenti példa készítéséhez ezt az Octave implementációt használták:

function [y b] = horner(a,x)
  % Input a is the polynomial coefficient vector, x the value to be evaluated at.
  % The output y is the evaluated polynomial and b the divided coefficient vector.
  b(1) = a(1);
  for i = 2:length(a)
    b(i) = a(i)+x*b(i-1);
  end
  y = b(length(a));
  b = b(1:length(b)-1);
end

Python szerkesztés

Az alábbi kód Pythonban valósítja meg az algoritmust:

def horner(x, *polynomial):
    """A function that implements the Horner Scheme for evaluating a
    polynomial of coefficients *polynomial in x."""
    result = 0
    for coefficient in polynomial:
        result = result * x + coefficient
    return result

C nyelven szerkesztés

Ez C-ben íródott:

double HornerEvaluate (double x, double * CoefficientsOfPolynomial, unsigned int DegreeOfPolynomial)
{
    /*
        We want to evaluate the polynomial in x, of coefficients CoefficientsOfPolynomial, using Horner's method.
        The result is stored in dbResult.
    */
    double dbResult = 0.0;
    int i;
    for(i = DegreeOfPolynomial; i >= 0; i--)
    {
        dbResult = dbResult * x + CoefficientsOfPolynomial[i];
    }
    return dbResult;
}

Explicit szorzás-akkumulációt használó változat, az FMA utasításkészletet támogató processzorokon gyorsabb:

// gcc -std=c11 -lm horner.c -o horner
#include <math.h>

double horner_fma(double x, const double *coeffs, size_t count)
{
    double result = 0.0;
    for (int idx = count-1; idx >= 0; idx--)
        result = fma(result, x, coeffs[idx]);
    return result;
}

Hatékonysága szerkesztés

A naiv módszer többnyire n összeadást és (n2 + n)/2 szorzást igényel. Feltételezzük, hogy az egyes hatványokat ismételt szorzással számoljuk külön-külön, tehát nem használjuk fel a más monomokhoz kiszámított hatványt. Iteratív kiértékeléssel a szorzások száma 2n − 1-re csökkenthető, ez felhasználja az előző monomokhoz kiszámított hatványokat. Numerikus adatokkal számolva 2n-szer x jegyeinek számát kell eltárolni, mivel a kiértékelt polinomnak a nagyságrendje xn, ezért várhatóan ennyi jegye lesz a végeredménynek, és még xn-t is tárolni kell. Horner-elrendezéssel mindössze n szorzásra és n összeadásra van szükség, a tárhely pedig legfeljebb x jegyeinek számának n -szerese. Alternatív módszerrel a Horner-elrendezés n szorzás-akkumulációt igényel. A Horner-elrendezés a polinom k-adik deriváltjának kiszámítására is alkalmas, ehhez kn szorzást és összeadást használ.[11]

A Horner-elrendezés optimális abban az értelemben, hogy bármely, tetszőleges polinomot kiértékelő algoritmus legalább ennyi műveletet igényel. Alexander Ostrowski 1954-ben bizonyította, hogy az összeadások száma minimális.[12] Victor Pan 1966-ban bizonyította, hogy a szorzások száma minimális.[13] Mátrixok helyettesítése esetén azonban a Horner-elrendezés javítható.

Mátrixok esetén akkor optimális a Horner-elrendezés, ha a prekondicionálás nincs megengedve. Ez akkor szokásos, ha csak egyszer értékeljük ki a polinomot. Ha azonban a prekondicionálás megengedett, akkor gyorsabb algoritmusok is léteznek, amelyek transzformálják a polinom reprezentációját. Általában, az n-edfokú polinom kiértékeléséhez   szorzás és n összeadás szükséges.[14]

Források szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Cormen et al. 2009, pp. 41, 900, 990.
  2. Weisstein, Eric W.: Horner's Rule (angol nyelven). Wolfram MathWorld
  3. Cajori 1911.
  4. Nyilvánvaló, hogy ez az eljárás kínai találmány, in Libbrecht 2005, p. 178.
  5. Josef Stoer: Numerische Mathematik 1. (németül) 9. (hely nélkül): Springer. 2004.  
  6. Higham 2002, Section 5.4.
  7. Interaktiver Lohn- und Einkommensteuerrechner: Rundungsvorschrift Archiválva 2014. május 21-i dátummal a Wayback Machine-ben Bundesministerium der Finanzen: Interaktiver Lohn- und Einkommensteuerrechner: Rundungsvorschrift
  8. Die Einkommensteuertarif-Formeln seit 1958 Wolfgang & Johannes Parmentier: Die Einkommensteuertarif-Formeln seit 1958
  9. Kress 1991, p. 112.
  10. Kripasagar 2008, p. 62.
  11. Pankiewicz 1968.
  12. Ostrowski 1954.
  13. Pan 1966.
  14. Knuth 1997.

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Horner's method című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Horner-Schema című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.