Főmenü megnyitása

Horváth Sebestyén Sándor

magyar színész

Horváth Sebestyén Sándor (1981. október 4.)[1] magyar színész.

Horváth Sebestyén Sándor (színművész)
Életrajzi adatok
Születési név Horváth Sándor
Született 1981október 4. (38 éves)
Iskolái

ÉletrajzaSzerkesztés

1996-2000 között a komáromi Selye János Gimnázium diákja volt, itt érettségizett. Már a gimnáziumi évek alatt sikert aratott a Gimisz Színpadon.

2001-2002-ben a Nyitrai Egyetem Bölcsészkarának volt a hallgatója magyar nyelv-esztétika szakon. 2003-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán tanult, ahol 2007-ben diplomázott.

2000-től 2003-ig a komáromi Jókai Színháznál játszott, 2007-2008-ban szabadúszóként dolgozott, 2008-2019 között pedig a nyíregyházai Móricz Zsigmond Színház művésze volt.[2]

Díjak, elismerésekSzerkesztés

  • 2009/2010-es évad: VELA kft nívódíja
  • 2010/2011-es évad: KE-VÍZ 21 Zrt nívódíja, SANDRA FORM Kft nívódíja,
  • 2011/2012-es évad: MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT nívódíja, MARSO Kft nívódíja, SZABOLCS TAKARÉKSZÖVETKEZET nívódíja, MICHELINE HUNGÁRIA Kft nívódíja,
  • 2012/2013-as évad: HÜBNER-H Kft nívódíja, KE-VÍZ 21 Zrt nívódíja,
  • 2013/2014-es évad: Kelet színésze-díj (közönségdíj)
  • 2014/2015-ös évad: Kelet színésze-díj (közönségdíj)
  • 2015/2016-os évad: Kelet színésze-díj (közönségdíj)
  • 2016/2017-es évad: Godot-díj
  • 2018/2019-es évad: Lipót-díj

Színházi szerepeiSzerkesztés

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 29.[3]

  • Vőlegény (bemutató: 2006. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
  • Sugár Bébi Láv (bemutató: 2006.október.13. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
  • Canterbury mesék (bemutató: 2006. december 9. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
  • Bethlen (bemutató: 2007. február 16. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
  • Háztűznéző (bemutató: 2007. április 13. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
  • Az anya (bemutató: 2007. május 19. Színház- és Filmművészeti Egyetem) (Ódry Színpad)
  • Ágacska (bemutató: 2007. szeptember 29. Móricz Zsigmond Színház)
  • Lulu (bemutató: 2008. január 10. Pesti Színház)
  • Csodakvintett (bemutató: 2008. január 30. Tivoli Színház)
  • Van Gogh szerelme (bemutató: 2008. március 8. Jászai Mari Színház, Népház)
  • Kőműves Kelemen (bemutató: 2008. október 18. Móricz Zsigmond Színház)
  • Kasimir és Karoline (bemutató: 2008. november 22. Móricz Zsigmond Színház)
  • A Pál utcai fiúk (bemutató: 2009. január 24. Móricz Zsigmond Színház)
  • TUNDE @CSONGOR.HU (bemutató: 2009. március 5. Móricz Zsigmond Színház)
  • Líra és Epika (bemutató: 2009. április 9. KoMa Társulat)
  • Róka-rege (bemutató: 2009. október 3. Móricz Zsigmond Színház)
  • Kabaré (bemutató: 2009. december 5. Móricz Zsigmond Színház)
  • Hát akkor itt fogunk élni (bemutató: 2010. február 20. Móricz Zsigmond Színház)
  • Passió (bemutató: 2010. március 27. Móricz Zsigmond Színház)
  • Színes tinták (bemutató: 2010. november 15. Móricz Zsigmond Színház)
  • Orfeum anno (bemutató: 2010. november 19. Móricz Zsigmond Színház)
  • PSYCHÉ - Utazás egy nő körül Magyarországon (bemutató: 2011. január 15. Móricz Zsigmond Színház)
  • Koccanás (bemutató: 2011. március 26. Móricz Zsigmond Színház)
  • A waterloói csata (bemutató: 2011. május 7. Móricz Zsigmond Színház)
  • Kokainfutár (bemutató: 2011. október 1. Móricz Zsigmond Színház)
  • A varázsfuvola (bemutató: 2011. november 12. Móricz Zsigmond Színház)
  • Kulcskeresők (bemutató: 2012. február 4. Móricz Zsigmond Színház)
  • A szuzai menyegző (bemutató: 2012. március 24. Móricz Zsigmond Színház)
  • Kukorica-Derce avagy A talléros kalap és más mesék (bemutató: 2012. április 21. Móricz Zsigmond Színház)
  • Lila ákác (bemutató: 2012. szeptember 29. Móricz Zsigmond Színház)
  • Az eltört korsó (bemutató: 2012. november 24. Móricz Zsigmond Színház)
  • Fekete Péter (bemutató: 2013. január 19. Móricz Zsigmond Színház)
  • Rettentő görög vitéz (bemutató: 2013. március 2. Móricz Zsigmond Színház)
  • Tűzoltó leszel s katona! (bemutató: 2013. október 12. Móricz Zsigmond Színház)
  • János király (Bemutató: 2013. november 16. Móricz Zsigmond Színház)
  • Anconai szerelmesek 2 (bemutató: 2014.01.18. Móricz Zsigmond Színház)
  • Made in Hungária (2014.március Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza)
  • EZ AZ ENYÉM! (bemutató: 2014. április 26. Móricz Zsigmond Színház)
  • Hair (bemutató: 2014.szeptember 27. Móricz Zsigmond Színház)
  • Az ellopott futár (bemutató: 2014. november 8. Móricz Zsigmond Színház)
  • Tűzpróba avagy a Heilbronni Katica (bemutató: 2015. január 17. Móricz Zsigmond Színház)
  • Szibériai csárdás (Bemutató: 2015. április 25. Móricz Zsigmond Színház)
  • A mumus (bemutató: 2015. október 31. Móricz Zsigmond Színház)
  • Túl zajos magány (bemutató: 2016. január 23. Móricz Zsigmond Színház)
  • Bál a Savoyban (bemutató: 2016. március 5. Móricz Zsigmond Színház)
  • Tudós nők (bemutató: 2016. április 23. Móricz Zsigmond Színház)
  • Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (bemutató: 2016. október 8. Móricz Zsigmond Színház)
  • Emilia Galotti (bemutató: 2016. november 19. Móricz Zsigmond Színház)
  • A kisfiú meg az oroszlánok (bemutató: 2017. február 10. Móricz Zsigmond Színház)
  • SingSingSing produkció (bemutató: 2017. március 19. Móricz Zsigmond Színház)
  • Hello, Dolly! (bemutató: 2017. április 15. Móricz Zsigmond Színház)
  • Sherlock Holmes - A sátán kutyája (bemutató: 2017. szeptember 9. Móricz Zsigmond Színház)
  • Illatszertár (bemutató: 2017.november 25. Móricz Zsigmond Színház)
  • Chicago (bemutató: 2018.01.20. Móricz Zsigmond Színház)
  • Maszmók Afrikában (bemutató: 2018.04.06. Móricz Zsigmond Színház)
  • A balek (bemutató: 2018.04.28. Móricz Zsigmond Színház)
  • Macbeth (bemutató: 2018.10.19. Móricz Zsigmond Színház)
  • A kis hableány (bemutató: 2018.11.30. Móricz Zsigmond Színház)
  • Hamupipőke (bemutató: 2019.02.15. Móricz Zsigmond Színház)
  • A nagy Romulus (bemutató: 2019.06.28. Aquincumi Múzeum Romkert Színház)
  • Papa, ha meghal (bemutató: 2019.08.31. Városi Művelődési Központ, Komárom)
  • A kincses sziget (bemutató: 2019.11.29. Pesti Magyar Színház)

FilmszerepeiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Anyakönyvezett neve: Horváth Sándor. A Színházi Adattárban három előadás színlapján (2006-ban) így szerepel.
  2. Móricz Zsigmond Színház. Móricz Zsigmond Színház. (Hozzáférés: 2019. szeptember 4.)
  3. 2012 október 5-i lekérdezés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés