Főmenü megnyitása

Ion Țiriac (Brassó, 1939. május 9. –) román jégkorongozó, teniszező és üzletember. Ő az első román, aki felkerült a Forbes magazin által összeállított milliárdosok listájára. 2007 márciusában a Forbes szerint a vagyona 1,1 milliárd USD volt,[2] 2007 novemberében a Capital című román gazdasági lap 2,2–2,4 milliárd dollárra becsülte Țiriac vagyonát.[3] 2014-ben 1,2–1,3 milliárd euróra becsült vagyonával az első helyen állt a leggazdagabb romániaiak listáján.[4]

Ion Țiriac
Ion Tiriac.jpg
Született 1939. május 9. (80 éves)
Brassó[1]
Állampolgársága román
Foglalkozása
  • teniszező
  • teniszedző
  • jégkorongozó
Kitüntetései

A Wikimédia Commons tartalmaz Ion Țiriac témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

A brassói Új utca egyik házában született, és egészen az 1960-as évek elejéig ott élt.[5] Sportolói pályafutását a közeli Olimpia sportkomplexum jég- és teniszpályáin kezdte.[6] Először jégkorongozóként jelent meg a nemzetközi mezőnyben, az 1964. évi téli olimpiai játékokon tagja volt a román csapatnak. Röviddel ezután a tenisz lett a fő sportága. Ilie Năstaseval együtt 1970-ben megnyerte a Roland Garros férfi páros versenyt és az 1970-es években háromszor eljutottak a Davis-kupa döntőjéig.

1983-ban teniszmenedzser lett, 1984 és 1993 között ő menedzselte Boris Beckert. 1990-ben megalapította a Țiriac bankot (Banca Țiriac), amely az első magánkézben levő bank volt a rendszerváltás utáni Romániában. 1996 óta Țiriac tulajdonában van a BCR Open Romania tenisztorna licence. A 2005 szeptemberében megtartott tizedik torna összdíjazása 302 000 euró volt.

1997-ben Brassó város díszpolgára lett. Ugyanebben az évben Țiriac Air néven légitársasaságot alapított, amely charterjáratokat üzemeltet üzletemberek számára, külön terminállal a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren. 1998 és 2004 között Țiriac volt a Román Nemzeti Olimpiai Bizottság elnöke. 2006-ban a 100 legnagyobb román listáján a 77. helyen végzett. Angolul, franciául, olaszul, németül, spanyolul és még magyarul[7] is beszél.

JegyzetekSzerkesztés

  1. The Bud Collins History of Tennis (2nd ed.), 711
  2. Ion Țiriac a Forbes listáján
  3. Patriciu, Becali și Țiriac, pe primele locuri în Top 300 Capital (Patriciu, Becali és Țiriac az első helyeken a Capital 300-as listáján)
  4. CAPITAL 300 Így fest a leggazdagabb romániaiak listája 2014-ben. transindex.ro, 2015. június 1. (Hozzáférés: 2015. november 9.)
  5. Din această căsuţă cu două camere s-a ridicat Ion Țiriac. Libertatea, 2009. szeptember 25. (Hozzáférés: 2018. április 25.)
  6. Muntean, Marius. Brașovul la început de secol XX (román nyelven). Temesvár: Asociația Filatelică, 193. o. (2015). ISBN 9789730139532 
  7. Tókos Levente: A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJÉT VEHETTE ÁT ION ȚIRIAC EGYKORI TENISZCSILLAG. erdely.hu, 2019. május 7. (Hozzáférés: 2019. május 7.)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés