Iuga moldvai fejedelem

moldvai fejedelem

Iuga moldvai fejedelem (14. század – 1400. július 19.[forrás?]) Moldva fejedelme volt 1399. november és 1400. június között.[1] A román szakirodalomban szerepel Iurg vagy Iurie néven is, mellékneve Ologul azaz Sánta.[2] Egyes feltételezések szerint azonos Koriatowic György(wd) litván herceggel. Más feltételezés szerint I. Roman moldvai fejedelem fia egy ismeretlen nevű, talán litván származású feleségtől,[1] akit hasonló neve és származása miatt tévesztettek össze a litván herceggel.[1] A Sánta melléknév csak a putnai kolostor krónikájában fordul elő, amelyet a 16. század elején állítottak össze, de a név eredete ismeretlen.[1]

Iuga moldvai fejedelem
Moldva fejedelme
Uralkodási ideje
1399 1400
ElődjeI. István
UtódjaI. Sándor
Született14. század
Elhunyt1400. július 19.
Nyughelyeismeretlen
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Iuga Ologul I. Roman moldvai fejedelem és Anastasia Mușat második fiaként született. Egyes források szerint pár hónapig uralkodott,[3] más források szerint két évig.[4]

A történelmi forrásokban keveredik Sánta Iuga és Koriatowic György(wd) litván herceg alakja. Ez annak tulajdonítható, hogy a Iuga név a Jurij helyileg adaptált változata. Feltételezhetően Iuga a litván hercegről kapta a nevét, mivel édesanyja, I. Roman felesége litván hercegnő volt, rokona a Podóliában uralkodó Korjatov családnak.[5]

Iugának két fivére volt, Mihály és István (utóbbi I. István néven előtte uralkodott 1394–1399 között), valamint két féltestvére apja második házasságából: Sándor (a későbbi I. Sándor moldvai fejedelem és Bogdan.[6]

Uralkodása szerkesztés

A források többsége úgy véli, hogy Iuga még fivére, I. István halála előtt került a trónra;[7] fivére feltehetőleg egészségügyi okok miatt vonult vissza. Szintén feltételezik, hogy I. István azért jelölte ki Iugát utódjául, mivel saját gyermekei, Bogdan és István, túl fiatalok voltak az uralkodáshoz, és a nagy hatalommal rendelkező bojárok saját jelöltet választottak volna.

Rögtön uralkodása kezdetén vféltestvére, Sándor támadt ellene, aki apjuk halálakor I. Mircea havasalföldi fejedelem oltalmába menekült.[8] A korabeli dokumentumok szerint Mircea hadsereggel vonult Moldvába, és Sándort tette meg uralkodónak. Iugát túszként Havasalföldre vitték,[9][10] és ott is hunyt el. Valószínűleg Havasalföldön temették el, de sírhelye ismeretlen.

Nős ember volt,[11] de feleségének neve nem ismert.

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c d Ciobanu, Tiberiu: IUGA OLOGUL (román nyelven). A Gero Stuttgart. [2008. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 20.)
  2. P. P. Panaitescu, Cronicile slavo-române din secolele XV-XVI, publicate de Ion Bogdan, Editura Academiei Romane, București, 1959, p. 44-48
  3. Uralkodásának időszakát Iuga egyetlen írásos említéséből (1399. november 28.) és a trónon utána következő I. Sándor első említéséből (1400. június 29.) lehet kikövetkeztetni. (Documenta Romaniae Historica A. Moldova, vol. I (1384-1475), p. 10-16, Institutul de Istorie și Arheologie A.D. Xenopol, Editura Academiei Republicii Socialiste România, București, 1975)
  4. Constantin C. Giurescu, Istoria Românilor, Ed. ALL Educațional, București, 2003, I, p. 360
  5. Documenta Romaniae Historica A. Moldova, vol. I (1384-1475), Institutul de Istorie și Arheologie A.D. Xenopol, Editura Academiei Republicii Socialiste România, București, 1975, p. 7
  6. Ștefan S. Gorovei, Întemeierea Moldovei. Probleme controversate, Iași, 1997, p. 76, 126-130, 137, 221
  7. Documenta Romaniae Historica A. Moldova, vol. I (1384-1475), Institutul de Istorie și Arheologie A.D. Xenopol, Editura Academiei Republicii Socialiste România, București, 1975, p. 11-12
  8. Nicolae Grigoraș, Țara Românească a Moldovei de la întemeierea statului până la Ștefan cel Mare (1359-1457), Iași, 1978, p. 74-77
  9. Constantin Rezachevici, Mircea cel Bătrân și Moldova, în "Revista de istorie", XXXIX, nr. 8, București, 1986, p. 754-755
  10. Constantin Rezachevici, Mircea cel Bătrân și lumea românească a vremii sale, în "Magazin istoric", nr. 9, București, 1986, p. 9-10
  11. Documenta Romaniae Historica A. Moldova, vol. I (1384-1475), Institutul de Istorie și Arheologie A.D. Xenopol, Editura Academiei Republicii Socialiste România, București, 1975, p. 10

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Iuga of Moldavia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés


Előző uralkodó:
I. István
Moldva fejedelme
13991400
 
Következő uralkodó:
I. Sándor