Főmenü megnyitása

Jakob Philipp Fallmerayer (Pairdorf, Tirol, 1790. december 10.München, 1861, április 25.) osztrák orientalista, publicista.

Jakob Philipp Fallmerayer
Jakob Philiipp Fallmerayer.jpg
Életrajzi adatok
Született1790. december 10.
Pairdorf
Elhunyt1861. április 25.
München
Sírhely Alter Südfriedhof
Ismeretes mint orientalista
Nemzetiség osztrák
Iskolái Lajos–Miksa Egyetem
A Wikimédia Commons tartalmaz Jakob Philipp Fallmerayer témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Szülei a napszámos Johann Fallmerayer és felesége Maria Klammer voltak. Karl Franz von Lodron brixeni püspök támogatásával ösztöndíjat nyert, amivel nem csak a középiskolát tudta elvégezni, hanem a landshuti egyetemen továbbtanulhatott. Átfogó bölcsészeti képzés után Fallmerayer a salzburgi egyetemre ment át, hogy ott Albert Nagnzaunnál a keleti nyelveket tanulmányozza. 23 évesen befejezte tanulmányait és 1813-ban belépett a bajor hadseregbe. A Franciaországgal vívott háború után a Boden-tó melletti Lindauban telepedett meg és magántanárként tevékenykedett. 1818-ban tanári állást kapott egy augsburgi, három év múltán egy landshuti gimnáziumban.

1826-ban Fallmerayert meghívták a müncheni egyetemre a filológia és egyetemes történelem professzorának és ebben a pozícióban maradt egészen 1848-ig. Ebben az időszakban született sokat vitatott műve, a „Geschichte des Kaisertums in Trapezunt“ (1827), amellyel folytatta és új forrásokkal egészítette ki Pehr Afzelius „Imperii Trapezuntini Historia“ című munkáját. Ezért a munkájáért elnyerte a Dán Királyi Tudományakadémia elismerését és díját. Georg Anton Friedrich Ast ókortudós közvetítésével megismerkedett Alekszander Ivanovics Osztermann-Tolsztoj orosz tábornokkal, és 1831–1834 között elkísérte görögországi és elő-ázsiai kutatóútjára.

1834-ben Fallmeayer visszatért Münchenbe, de nem tudott állami szolgálatba lépni, mert tudományos nézetei már nem egyeztek meg az általánosan elfogadottal. Saját bevallása szerint nagy vigaszt jelentett számára, hogy 1835-ben a Bajor Tudományakadémia tagjává választotta. A megélhetése végett Fallmerayer ismét magántanárként tevékenykedett és külső munkatársként közreműködött az Augsburger Allgemeine Zeitungnál. Cikkei politikai tárgyúak, illetve Görögországgal és Elő-Ázsiával foglalkoztak. Figyelmeztetett az orosz veszélyre, amelyet az orosz cárok világuralmi törekvéseiben látott. 1840–1842 és 1847–1848 több utazást tett a Közel-Keleten, amelyeket újságírói munkájából finanszírozott.

1848. május 18. és 1849. június 18. között a Frankfurti Nemzetgyűlés képviselője volt. Noha Fallmerayer csak passzívan viselte ezt a tisztséget, a politikai tevékenysége miatt elbocsátották professzori állásából.

JelentőségeSzerkesztés

Fallmerayer elsősorban az etnogeográfiai munkáival vált ismertté. 1830-ban tette közzé azt a nagyon vitatott elméletét, amely szerint az ókori görögök a középkorban kihaltak, és a helyüket hellenizált szlávok és albánok foglalták el. Tudományos szempontból a legjelentősebb műve A trapezunti császárság története (Geschichte des Kaiserthums Trapezunt), amely Fallmerayer kutatásai előtt gyakorlatilag ismeretlen volt.

Németországban pánszlávista propagandával vádolták. Néprajzi munkáit utóbb a nemzetiszocialisták a balkáni politikájuk propagálására használták fel. Fallmerayer etnológiai nézeteit nemcsak emiatt nem képviseli ma senki; csak tisztán földrajzi tárgyú műveit adják ki.

Fallmerayers elmélete a mai görögök etnogenezisérőlSzerkesztés

Az 1830-ban kiadott Geschichte der Halbinsel Morea während des Mittelalters (A Peloponnészosz története a középkorban) vitákat váltott ki. Ebben posztulálta az egységes hellén etnikum meglétét az ókori Görögországban, és a szláv illetve albán helynevek, valamint a már korábban is vitatott Monemvasziai Krónika alapján azt az elméletet állította fel, amely szerint az ókori görögök a középkorban teljesen kipusztultak. Azzal a következtetéssel, hogy a korabeli görögök valójában hellenizált szlávok, Fallmerayer egyaránt felbőszítette a nyugat-európai hellénbarátokat és a görög hazafiakat. A legvitatottabb téziseit csupán 1980-ban fordították le görög nyelvre. A 19. századi görög tudósok, különösen Konstantin Paparrigopulosz és Konstantin Szatasz a görög kultúra folytonosságát hangsúlyozták. Fallmerayerrel szemben Szatasz azt a manapság szintén vitatott nézetet képviselte, hogy a Peloponnészoszon a középkorban egyáltalán nem léteztek szlávok. (Documents inédits relatifs à l'histoire de la Grèce au moyen âge, I, Paris 1880-88).

Fallmerayer utóbb módosította az elméletét az 1845-ben kiadott Fragmente aus dem Orient című művében. Ebben Fallmerayer elismerte a Fekete-tenger melletti görögök folytonosságát a középkorban. Noha csalódott volt, hogy sem lelt fel olyanokat, akik megfeleltek volna a művelt görög bizánciakról alkotott képének, ennek ellenére bizánci görögöknek nevezte őket.

NyelvtudásaSzerkesztés

Jakob Philipp Fallmerayer a következő nyelveket ismerte illetve tanulmányozta: albán, angol, arab, francia, héber, latin, ógörög, olasz, orosz, perzsa, spanyol, szerb, török, újgörög.

MűveiSzerkesztés

  • Das albanische Element in Griechenland
  • Fragmente aus dem Orient (1845)
  • Geschichte der Halbinsel Morea (1830)
  • Die Geschichte des Kaisertums von Trapezunt (1827)
  • Der Heilige Berg Athos Neuausgabe: Edition Raetia, Bozen 2002, ISBN 978-88-7283-174-8
  • Neue Fragmente aus dem Orient (1861)

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Jakob Philipp Fallmerayer című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

A német cikk forrásaiSzerkesztés

  • Steub.: Fallmerayer, Jakob Philipp. In: Allgemeine Deutsche Biographie (ADB). Band 6. Duncker & Humblot, Leipzig 1877, S. 558–566.
  • Arnulf Kollautz: Jakob Philipp Fallmerayer. In: Neue Deutsche Biographie (NDB). Band 5. Duncker & Humblot, Berlin 1961, S. 19 f.
  • Gustav Auernheimer: Fallmerayer, Huntington und die Diskussion um die neugriechische Identität. In: Südost-Europa 47. Jg. (1998), S. 1-17
  • Franz Borkenau: Ende und Anfang. Von den Generationen der Hochkulturen und von der Entstehung des Abendlandes. Klett-Cotta, Stuttgart 1991 ISBN 3-608-93032-9 (darin Untersuchung zur Slawisierung der neugriechischen Sprache)
  • Ernst Feigl: Die Kurden. Geschichte und Schicksal eines Volkes. Universitas-Verlag, München 1995, ISBN 3-8004-1322-1
  • Michael Grünbart:Die Briefe von und an Jakob Philipp Fallmerayer. Wien 2001
  • William Leake: Researches in Greece. Booth, London 1814
  • Franz G. Maier (Hrsg.): Byzanz (Weltbild Weltgeschichte; Bd. 13). Weltbild-Verlag, Augsburg 1998, ISBN 3-8289-0400-9
  • Herbert Seidler: Jakob Philipp Fallmerayers geistige Entwicklung. Ein Beitrag zur deutschen Geistesgeschichte des 19. Jahrhunderts. Verl. der Bayerischen Akad. der Wiss., München 1947. (Abhandlungen der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-Historische Klasse : N.F.; 26)
  • S. D. Skaskin: Chrestomathie zur Geschichte des Mittelalters, Band 1, Moskau 1961
  • Nikolas Wenturis: Kritische Bemerkungen zu der Diskussion um die neugriechische Identität am Beispiel Fallmerayer, Huntington und Auernheimer. In: Südost-Europa 49. Jg. (2000), S. 308-324 (oder als Veröffentlichung der Griechischen Botschaft in Deutschland)
  • Dimitris Michalopoulos: The true story of the Fallmerayer issue. In: Parnassos, 48, S.215-236.
  • Helmut Gritsch: Jakob Philipp Fallmerayer und Maximilian II von Bayern. In: Schlern-Schriften; 292. 1993
  • Theodor Heuss: Jakob Philipp Fallmerayer, in: Ders.: Schattenbeschwörung. Randfiguren der Geschichte. Wunderlich, Stuttgart/Tübingen 1947; Klöpfer und Meyer, Tübingen 1999, ISBN 3-931402-52-5

További információkSzerkesztés