Johann Koell

észt református lelkész

Johann Koell (1500 körül – Tallinn, 1540. május 16.) észt református lelkész, az első fennmaradt észt nyelvű nyomtatott szöveg szerzője.

Johann Koell
Született1500
Elhunyt1540. május 16. (39-40 évesen)
Tallinn
Foglalkozásafordító
IskoláiTallinn Cathedral School
SablonWikidataSegítség

Neve Koel, Kol, Koll és Kohl alakban is ismert. 1525-ben a tallinni Szent Olaf-templom „nem német” (azaz észt) gyülekezetének prédikátora volt. 1527 és 1531 közt segédlelkész, 1532-től a tallinni Szentlélek-templom lelkésze volt. 1535-ben elkészítette a katekizmus észt fordítását, ezt Hanns Lufft publikálta Wittenbergben. Koell és Simon Wanradt észt és alnémet nyelven kiadott munkája az észt nyelv első fennmaradt nyomtatott emléke. A kötet feltehetőleg 120 oldalból állt, s 1500 példányban jelent meg. A Kleve-ből származott Wanradt írta meg az alnémet szöveget, illetve ő állította össze a kötetet, Koell az észt rész fordítója volt.[1] A nyomdai költségeket Johann Seelhorst tallinni városi tanácsos vállalta. A munka megjelenése után két évvel a tallinni tanács a terjesztést nyelvi hibákra hivatkozva betiltotta. A nyelvemlék ma Wanradt–Koell-katekizmus néven ismeretes.

A munkából fennmaradt 11 oldalt Hellmuth Weiss balti német történész fedezte fel 1929-ben az Észt Irodalmi Társaság könyvtárában egy régi könyv kötéstáblájában. A töredékek egyike tartalmazta a munka impresszumát is: Gedrucket tho Wittemberch dorch Hans Lufft / am XXV. tage des Mantes Aust. M. D. XXXV..[2] A fennmaradt oldalak ma a tallinni városi levéltárában találhatóak. A szöveg különösen az észt nyelv története szempontjából értékes.

  1. Cornelius Hasselblatt: Geschichte der estnischen Literatur. Berlin, New York 2006 (ISBN 3-11-018025-1), S. 107
  2. Archivált másolat. [2015. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 8.)
  • Eesti Elulood. Tallinn: Eesti Entsüklopeediakirjastus 2000 (Eesti Entsüklopeedia 14. kötet) ISBN 9985-70-064-3, 170. oldal
  • Gunnar Mickwitz: „Johann Seelhorst und der Druck des ältesten estnischen Buches.” Megjelent: Beiträge zur Kunde Estlands, Band XXI (1938), 1–8. oldal
  • Hellmuth Weiss, Paul Johansen: „Bruchstücke eines niederdeutsch-estnischen Katechismus vom Jahre 1535.” megjelent: Beiträge zur Kunde Estlands, Band XV Nr. 4 (1930), 95–133. oldal

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Johann Koell című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.