Jugoszlávia címere
Jugoszlávia címerének központi eleme a hat lángból álló fáklya, amit a „szocialista heraldikának” megfelelően kék színű szalaggal befont búzakoszorú ölel körbe. A szalag középső részén 1943. november 29-ei dátum, ekkor volt a Jugoszláv Nemzeti Felkelés Antifasiszta Tanácsának második találkozója Jajcában, ahol megalapították a későbbi szövetségi köztársaság elődjét.[1]
Az égő fáklya egybeolvadó lángjai a testvériséget és egységet szimbolizálták, a hatos pedig a tagköztársaságok számát jelképezte, melyek a következők voltak: Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia. A címer felső részére felkerült a kommunizmus jelképének számító vörös csillag is.
Az első verziót 1943-ban fogadták el, ekkor 5 fáklya szerepelt a címeren, ami a horvátokat, a macedónokat, a montenegróiakat, a szerbeket, és a szlovénokat reprezentálta. 1963-ban Jugoszláv Föderatív Népköztársaságról Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságra módosították az ország nevét és ekkor a címert is megváltoztatták, bekerült a hatodik fáklya, ami a bosnyákokat, mint teljes jogú nemzetalkotó népet szimbolizálta.
Galéria
szerkesztés-
1943–1946
-
1946–1963
-
1963–1992
A tagköztársaságok címerei
szerkesztés-
Bosznia-Hercegovina
-
Horvátország
-
Macedónia
-
Montenegró
-
Szerbia
-
Szlovénia
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ „Jugoszláv Nemzeti Felkelés Antifasiszta Tanácsa”, arcanum.hu (Hozzáférés: 2020. november 21.)
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztésForrások
szerkesztés- Coat of arms of Yugoslavia evolution (angol, orosz, szerb nyelven). arhivyu.gov.rs. [2014. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 21.)