Jupiter-szimfónia
Wolfgang Amadeus Mozart 41., C-dúr szimfóniája a „Jupiter” becenevet kapta, valószínűleg Johann Peter Salomon impresszáriótól. A mű a Köchel-jegyzékben az 551. helyet foglalja el a következő megjegyzéssel: „Szimfónia zárófúgával”.
| Jupiter-szimfónia | |
| szimfónia | |
| Zeneszerző | Wolfgang Amadeus Mozart |
| Opusszám | K. 551. |
| Keletkezés | 1788 |
| Megjelenés | 1788 |
| Hangnem | C-dúr |
| Időtartam | kb. 40 perc |
| Tételek | 1. tétel – Allegro vivace 2. tétel – Andante cantabile |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jupiter-szimfónia témájú médiaállományokat. | |
A mű befejezésének dátumát (1788) maga Mozart írta fel 1784 óta több-kevesebb rendszerességgel vezetett műjegyzékébe.
A Jupiter név eredete
szerkesztésAz első dokumentum, amelyben a "Jupiter-szimfónia" név megjelenik, valószínűleg a londoni Royal Philharmonic Orchestra egy programfüzete volt, 1821. március 26-án.[1]
1822-ben Muzio Clementi zongorára dolgozta át a művet, aminek a címében a „Jupiter” név szerepel, és ahol Jupiter isten felhőkön trónol, kezében mennydörgés és villámlás.
Egy másik utalás található Jupiterre az „Allgemeinen musikalischen Zeitung“ 1805. május 1-i számában, ami Mozart 40. szimfóniájával foglalkozik[2][3]
Tételek
szerkesztésKlasszikus szimfóniafelépítéssel találkozhatunk.
Allegro vivace
szerkesztésA Jupiter kétségkívül találó, hiszen a nyitótétel valóban fenséges, energikus témával kezdődik. Az első tétel olasz nyitányszerű indítása a vonósok éneklő „concertino”-jával folytatódik, és ez a kezdet határozza meg az egész tétel karakterét.
A szonátatétel kidolgozásában azonban nemcsak egyes hangszerek (például fagottok, oboák) humoros vetélkedésének vagyunk tanúi, hanem egy mélyebben szántó konfliktusnak is.
Andante cantabile
szerkesztésA nagyszabású szonátaszerkezetű tételt Andante cantabile feliratú, azaz „éneklő”, helyenként azonban deklamáló, szinte beszédes-szónokias lassútétel követi. A cantabile előírást az egész tétel alapvető jellegére érti Mozart, a már említett méltóságteljes lépő-dallam éppúgy énekel a hangszereken, mint az apróbb díszítmény vagy a tematikus jellegű motívumok.
A tétel kódájában a kürt hangzásával teremt varázslatos búcsú-hangulatot a zeneszerző.
Menuetto. Allegretto
szerkesztésEgy lendületes menüett következik, skálaszerűen lefelé ívelő, rendkívül tömör témával, amely kiválóan alkalmas az ellenpontozó, kromatizáló feldolgozásra és humoros hatások elérésére.
Molto allegro
szerkesztésA zárótétel az elsőhöz hasonlóan szonátaforma szerint szerkesztett, de azzal a csavarral, hogy hogy kezdésekor úgy tűnik, mintha fúga volna, s végig az ellenpontozó szerkesztést (is) követ.
Alaptémáját szokás Mozart egyik névjegy-motívumának nevezni, hiszen több művében is felismerhető. Valójában nem Mozart saját leleménye, hanem gregorián dallamkezdet (többek közt a Magnificatból is ismerős).
Valóban nem mindennapi finálé-megoldás ez, a 18. század nyolcvanas éveiben, amikor a fúga mesterét, vagyis Johann Sebastian Bachot rég elfeledték már. Mozart azonban nem a „divatjamúlt” barokk formát éleszti fel, hanem annak belső gondolati tartalmát, dramaturgiáját ötvözi egybe a modernebb műformával, a szonátával.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ K. Pahlen (1978 / 1966): Sinfonie der Welt. Schweizer Verlagshaus AG, Zürich
- ↑ P. Revers (2007): Sinfonie C-Dur KV 551 („Jupiter“). In: J. Brügge; C. M. Knispel (Hrsg.): Das Mozart-Handbuch. Band 1: Mozarts Orchesterwerke und Konzerte. Laaber-Verlag, Laaber: S. 127-148.
- ↑ forrás: a német Wikipédia szócikke: 41. Sinfonie
