Kérgesteknős

hüllőfaj

A kérgesteknős (Dermochelys coriacea) a hüllők (Reptilia) osztályába és a teknősök (Testudines) rendjébe és a kérgesteknősfélék (Dermochelyidae) családjába tartozó egyetlen faj, a jelenleg élő legnagyobb teknős.

Kérgesteknős
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Teknősök (Testitudines)
Alrend: Nyakrejtő teknősök (Cryptodira)
Család: Kérgesteknősfélék (Dermochelyidae)
Fitzinger, 1843
Nem: Dermochelys
Blainville, 1816
Faj: D. coriacea
(Vandelli, 1761)
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Kérgesteknős témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kérgesteknős témájú médiaállományokat és Kérgesteknős témájú kategóriát.

Földrajzi elterjedés a tojásrakó helyekkel

Előfordulása

szerkesztés

A térítők közötti tengerekben él ugyan, ám a mérsékelt égöv tengereibe is elkalandozik. A szárazföldön nehezen mozog, de a vízben kecsesen úszik.

Életmódja

szerkesztés

Elsősorban medúzákat, esetleg fejlábúakat és zsákállatokat eszik. Akár 1280 méter mélyre is lemerülhet.

Megjelenése

szerkesztés

Páncélhossza elérheti a 256,5 centimétert, testsúlya pedig akár 916 kg is lehet,[1] legtöbbször azonban kisebb. Az állkapcsa szegélyei élesek, nem fogazottak. Mellső végtagjai kétszer hosszabbak, mint a hátulsók. Hátpáncélja teljesen elcsontosodott, enyhén boltozatos, elöl meglehetősen lekerekített, hátul farkszerűen kihegyesedő. A fiatal egyedek fejét, nyakát és lábait apró pajzsok fedik, melyek lassanként eltűnnek, úgyhogy az idősebb állatok bőre sima lesz s csak a fejen vannak még apró pajzsok. Színük sötétbarna, világos vagy sárga foltokkal.

Szaporodása

szerkesztés

Több ezer kilométer, akár hónapokig is tartó megtétele után, ugyanoda tér vissza, ahol ő is kikelt. A tengerekből csak a szaporodás idejére jön a szárazföldre, homokba rakja közel 100 darab tojását, melyeknek átlagosan a harmada terméketlen, vagy kisebb a többinél, így kikelésnél több erős kis teknős indulhat a víz felé.

 
Tojásrakás
  1. Eckert KL, Luginbuhl C (1988). „Death of a Giant”. Marine Turtle Newsletter 43, 2–3. o.  

További információk

szerkesztés