Főmenü megnyitása
Kallómalom Georg Andreas Böckler Theatrum Machinarum Novum című, 1661-es művében.

A kallómalom, kalló a gyapjúból készült szövetanyagok nedves állapotban való mechanikai tömörítésére szolgáló, vízi energiával működő gép.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

A kallómalom a 9. században az alpesi német területen alakult ki ókori technikai ismeretekre támaszkodva, a 11. századra a német vidékeken már széles körben elterjedt volt a gyapjúszövet sűrítésére.

A Kárpát-medencébe valószínűleg a Felföldre és Erdélybe a 1213. században betelepített németek után került.

Az első fennmaradt adat a gyapjúszövetek malomban való kallózásáról 12051218 közötti időkből maradt fenn egy Sopron környéki latin leírásban.

A kall ige eredete ismeretlen, először 1340-ben említették posztókalló értelemben.

A nemezszerűen tömör posztóféleségnek a ruházatban, lakáskultúrában fonmtos szerepe volt, ezért a kallómalmok országosan – különössen a Felföldön és Erdélyben – elterjedtek voltak.

Azok a posztószövő központok, amelyek nem rendelkeztek a szükséges vízienergiával távolabbi vidékeken hoztak létre kallómalmokat, így például a debreceni gubások, szűrposztókészítők a Bükk-vidéken és a Zempléni-hegységben tartottak fenn kallómalmokat.

A nagyobb településekben, ahol rendelkezésre állt a kellő mennyiségű és kellő energiájú víz, egyéb malomtípusok mellett is mindig létesült kallómalom. Voltak olyan völgyek, ahol tucatjával álltak egymás mellett a kallómalmok. Gyöngyös városában például 20 Egerben 16 működött a 18. században.

A kallómalmok egykori elterjedettségét jellemzi, hogy csak Erdélyben 1839-ben már 415 kalló- és ványolóberendezést üzemeltettek.

A 19. század végén, a 20. század elején a gyáripar fellendülésével - a gyáripari termékek hatására - néhány archaikus, népviseleti körzet igényeit kielégítő üzemet üzemcsoportot kivéve nagy tömegben szüntették meg e malmok működését.

A malomépületekSzerkesztés

A kallómalom épületei gerendavázas, deszkaoldalú falakkal vagy tégla-, kőfalazatokkal épültek, ezek nagy gonddal készültek: belső berendezésüket - a bentfoglalt ványolók miatt - is vízmelegítő katlanok egészítették ki, valamint a kalláshoz szükséges nedvesítő víz bevezetésére is szükség volt.

A kallómalommal végzett műveletet Erdélyben, Székelyföldön ványolás-nak nevezik.

LeírásaSzerkesztés

Maga a kallás, kallózás folyóvízben, zuhogó alá állított kallókádban történt. A kallómalom a vízikerék forgó mozgását - egy erős emelő, lendítő karokkal felszerelt tüskés főtengely segítségével súlyos ütőfejek ritmikus felemelésére, ill. leejtésére - hasznosította azáltal, hogy az ütőfejek a nedves szövetet tartalmazó vályúba zuhantak. Egyes helyeken az ütőfejeket rugalmas nyelekre szerelték az ütés erejének fokozása céljából. Ugyanebből a célból készítették a lengő kalapácsos ütőfejű kallót is, melyen a függőlegesen álló, oldalirányban kimozduló, de rugalmas nyélre felszerelt ütőszerkezet verte a tömörítésre betett anyagot. A lényege, hogy a súlyos ütőbot az alatta levő vályúban nedvesen tartott, vagy állandóan locsolt gyapjúszövet folyamatos döngölése által a gyapjúszálak összezsugorodtak, a szövet széltében-hosszában összement, egyszersmind vastagabb, tömöttebb lett. A forgó tüskés tengelyre egy sorban több, 4–8 ütőbotot is ráállítottak így egyszerre több türet posztót tudtak kallózni, kallani.

ForrásokSzerkesztés