Kelemen Károly

(1948) magyar festőművész

Kelemen Károly (Győr, 1948. december 31. –) magyar festő és szobrász (művésznevei: Kelemen Kettenbrücke, Kelemen Teddy).[1]

Kelemen Károly
Született 1948. december 31. (71 éves)
Győr
Állampolgársága magyar
Foglalkozása festőművész
Iskolái Magyar Képzőművészeti Egyetem (–1974)

ÉletpályájaSzerkesztés

1970 és 1974 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. 1976-ban a "Rózsa"presszóhoz kötődő performanszokat és akciókat szervezett. 1982-ben megalapította a Budapest V. ker. Falk Miksa utcai műtermében a Rabinext galériát, amely az adott időszakban az ország első magángalériája volt. 1994 folyamán a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1998-ban pedig a firenzei Villa Romana vendégművésze volt.

Az 1970-es évek óta rendszeresen szerepel különböző csoportos tárlatokon.

Budapesten és Szentendrén él és dolgozik.

Díjai, elismeréseiSzerkesztés

StílusaSzerkesztés

Pályája az ú.n. újavantgardhoz kötődik. Sajátos stíluspróbálkozásaival (Radirképek) Franciaországban is sikert aratott. A konstruktivizmus és a pop-art egyaránt hatott rá. Stílusa egyéni utakat keres. Az 1990-es években a Teddy-sorozatával tűnt fel. A festészeti stílus és az egyéni kifejezés kérdéseit vizsgálja.

Egyéni kiállításaiSzerkesztés

  • 1979 • Stúdió Galéria, Budapest • Fiatal Művészek Klubja, Budapest • Bercsényi 28-30 Galéria, Budapest
  • 1980 • Molnár B. Ifjúsági Ház, Miskolc • Fiatal Művészek Klubja, Budapest • Bercsényi 28-30 Galéria, Budapest
  • 1981 • Dorottya u. Galéria, Budapest
  • 1983 • Rabinext Stúdió, Budapest • IIIe rétrospective des lauréats, Musée du Château, Cagnes-sur-Mer (FR)
  • 1987 • Pécsi Galéria, Pécs • Galerie Eremitage, Nyugat-Berlin
  • 1988 • Fészek Klub, Budapest • Le Génie de la Bastille, Portes ouvertes à l’Europe, Studio Pruszkowski, Párizs • Galerie Ermitage, Nyugat-Berlin
  • 1992 • Fészek Galéria, Budapest
  • 1993 • Dovin Galéria, Budapest (kat.) • Francia Intézet, Budapest
  • 1994 • Ludwig Múzeum, Budapest [Bachman Gáborral]
  • 1995 • Avantgarde Galerie V. Menshikoff, Berlin • Csók Képtár, Székesfehérvár • Ne-velők Háza, Pécs
  • 1996 • Dovin Galéria, Budapest • Rátz Stúdió Galéria, Budapest
  • 1997 • Fészek Galéria, Budapest • Danczkay Galéria, Budapest
  • 1998 • Pécsi Galéria, Pécs • Pannon Pipe Galéria, Budapest • Pécsi Galéria, Pécs • Villa Romana, Firenze • Euroart – Les Drassanes, Barcelona • Dovin Galéria, Budapest
  • 2000 • Galéria ’56, Budapest
  • 2008 • Városi Művészeti Múzeum, Győr • MemoArt Galéria, Budapest.

Részvétele csoportos kiállításokon (válogatás)Szerkesztés

  • 1974 • Stúdió ’74, Ernst Múzeum, Budapest
  • 1975 • Comics, Fiatal Művészek Klubja, Budapest
  • 1977 • Kiállítás és bál, Ganz-Mávag Művelődési Központ, Budapest
  • 1978 • 7. Krakkói Grafikai Biennálé, Krakkó
  • 1979 • Rajzolsz?, Fiatal Művészek Klubja, Budapest
  • 1980 • Tendenciák 1970-1980, 2., Másodlagos realizmus, Óbuda Galéria, Budapest • Stúdió ’80, Műcsarnok, Budapest
  • 1981 • 13e festival international de la peinture, Musée du Château, Cagnes-sur-Mer
  • 1982 • Art hongrois contemporain, Musée Cantini, Marseille
  • 1983 • Borbás, ~, Kazovszkij, Záborszky, Óbudai Pincegaléria, Budapest • Bak, Birkás, Károlyi, ~, Lengyel, Sarkadi, Tolvaly • Rabinext Stúdió, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre
  • 1984 • Frissen festve, Ernst Múzeum, Budapest
  • 1985 • Unkarin maalaustaidetta 1945-1985, Kaupungintalon Ala-Aula, Helsinki • Új szenzibilitás III., Budapest Galéria Lajos u., Budapest • A XX. sz. képzőművészete magángyűjteményekben 2., Vörösváry Ákos újabb kísérlete • rosa, rosa, neurosa, Budapest Galéria Lajos u., Budapest • Hommage à Giorgio de Chirico, Fészek Galéria, Budapest • Magyar festők három nemzedéke, Műcsarnok, Budapest
  • 1986 • Eklektika ’85, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Vier ungarische Maler aus Budapest, Galerie Rolands-hoff, Rolandsecke (Német Szövetségi Köztársaság) • Ungheria • Bak, Birkás, ~, Nádler, XLII. Velencei Biennálé, Velence
  • 1987 • Új szenzibilitás IV., G. der Stadt, Villa Merkel, Esslingen és Pécsi Galéria, Pécs • Kortárs magyar képzőművészet, Műcsarnok és Galerie der Künstler, München
  • 1988 • Wegierska Sztuka Mlodych, G. polskiego stowaryszenia edukacji plasztycznej, Wrocław • Budapest ’88 • 8 ungarische Maler, Galerie Knoll, Bécs és Arti et Amisitiae, Amszterdam • Találkozások • Osztrák és magyar képzőművészek közös kiállítása, Zentralsparkasse und Kommerzialbank, Bécs
  • 1989 • Kunst heute in Ungarn, Neue Galerie Sammlung Ludwig, Aachen • Madarské vytvarné umení XX. století (1945-1988), Národni G., Prága • Budapester Belvedere • Zeitgenössische ungarische Kunst, Kampnagelfabrik KX, Hamburg
  • 1990 • Kunst der 80er Jahre, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz • 13 antystów z Wegier, G. Zacheta, Warszawa
  • 1991 • Kortárs művészet. Válogatás a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Metafora, Pécsi Galéria, Pécs és Kennesaw State College, Marietta (Georgia, USA)
  • 1992 • Hungarica, a 80-as évek művészete, M., Bolzano • Űr, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre • Bevezetés a kortárs művészetbe, Csók Képtár, Székesfehérvár • Lineart. International Art Fair 20th Century, Eve Art G., Ghent
  • 1993 • Hungarica, a 80-as évek művészete, Palazzo Braschi, Roma • Questioning of Palladio, Villa Foscarini Rossi, Stra (OL) • Konfrontationen • Neuerwerbungen 1990-1993, Museum Moderner Kunst, Bécs • Na-Ne Galéria, Budapest • Mi, "kelet-franciák". Magyar művészet 1981-89. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
  • 1996 • European Art Forum, ~, L. Moholy-Nagy, Galéria ’56, Berlin
  • 1996 • Művek és magatartás, Csók Képtár
  • 1997 • Trois couleurs, Francia Intézet, Budapest • Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest • Diaszpóra (és) művészet, Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest • Transit, Magyar Akadémia, Róma • Kunstmarkt – Erdész Galéria, Köln • Art International – Eve Art Gallery, J. Javits Center, New York • FIAC, Párizs • Magyar jelenlét, Zacheta G., Varsó • Rózsa Presszó, Ernst Múzeum, Budap
  • 1998 • Alagút kiállítás, Inter Galéria, Budapest
  • 1999 • Ungarn 2000, Galerie der Künstler, München • Kortárs gyűjtemény, Városi Képtár, Győr • Kunstmarkt – Erdész Galéria, Köln • Kunstmarkt – Eve Art Galerie, Frankfurt • Galerie der Stadt Fellbach, Fellbach
  • 2000 • Nézőpontok/Pozíciók, Közép-európai művészet 1949-1999, Museum Moderner Kunst, Bécs és Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest • Történelem/kép, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Művei közgyűjteményekbenSzerkesztés

  • Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel
  • Galerie der Stadt Esslingen, Esslingen
  • Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs
  • Kortárs Gyűjtemény, Paks
  • Museum Moderne Kunst/Stiftung Ludwig, Bécs
  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
  • Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
  • Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz
  • Vak Bottyán Múzeum, Vác
  • Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest.

További információkSzerkesztés

  • kieselbach.hu
  • BÁN A.: Történt valami? Naplójegyzetek, Művészet, 1979/4.
  • SIMON ZS.: Kényszerteória. Tanulmány fiatal képzőművészekről, Mozgó Világ, 1980. június
  • SINKOVITS P.: Tárgyi és képi metamorfózisok (kat., bev. tan., Óbuda Galéria, 1980)
  • GYETVAY Á.: Raszter vagy radír, Mozgó Világ, 1980/11.
  • FRANK J.: Préface, en guise de prologue (kat., bev. tan., Art Hongrois Contemporain, Marseille, 1982)
  • ÚJLAKI G.: Cagnes-sur-Mer '81, Művészet, 1982/1.
  • ÚJLAKI G.: Kortárs magyar művészet Franciaországban, Művészet, 1982/10.
  • FRANK J.: Contrary Approaches, András Baranyai, Attila Joláthy, Kelemen Károly, New Hungarian Quarterly, 1982/87.
  • GYETVAY Á.: Milyen az új szenzibilitás?, Művészet, 1983/5.
  • SINKOVITS P.: Kelemen Károly (kat., bev. tan., Musée du Château, Cagnes-sur-Mer, 1983)
  • HEGYI L.: "Transz-avantgarde" "Radikális eklektika" (kat., tan., Ernst Múzeum, 1984)
  • GYETVAY Á.: Új festészet (kat., tan., Ernst Múzeum, 1984)
  • PERNECZKY G.: Az új festőiség magyarországi jelentkezése, Új Symposion, 1984/9.
  • SINKOVITS P.: Képzuhatag. A magyar festészet új hullámai az Ernst Múzeumban, Művészet, 1984/12.
  • ATTALAI G.: Frissen (?) festve. Avagy a magyar festészet új hulláma és Sváby Lajos kiállítása, Művészet, 1984/12.
  • SIMON ZS.: L'avant-garde artistique... (kat., bev. tan., Peintres contemporains hongrois, Galerie des Beaux-Arts, Bordeau, 1985)
  • RÉNYI A.: Eklektika '85. Melankólia és haláltánc, Kritika, 1986/6.
  • FORGÁCS, É.: Eclecticism. Exhibition in the National Gallery, New Hungarian Quarterly, 1986/104.
  • NÉRAY, K.: Biennale di Venezia.Ungheria (kat., bev. tan., XLII. Velencei Biennálé)
  • HEGYI, L.: Quadri-identità. Introduzione alla mostra ungherese (kat., bev. tan., XLII. Velencei Biennálé)
  • NÉRAY, K.: This year, the Hungarian... (kat., bev. tan., XLII. Velencei Biennálé)
  • SINKOVITS P.: Új szenzibilitás az Eklektikában, Művészet, 1986/10.
  • HEGYI, L.: L'art contemporain hongrois. L'identité de l'Europe Centrale (kat., bev. tan., ELAC, Lyon, 1987)
  • GYETVAY, Á.: Kulise za magicno posoriste (kat., bev. tan., G. doma omladine, Belgrád, 1988)
  • VAN DER POL, J.: Einige Tagebuchaufzeichnungen anstatt einer Vorwortes (kat., bev. tan., Bécs, Amszterdam, 1988)
  • HEGYI, L.: In der monumentalen Malerei von ~ (kat., bev. tan., Bécs, Amszterdam, 1988)
  • HEGYI, L.: New Images of Identity. Hungarian Art in the 80's, Flash Art, 1989/4.
  • HEGYI, L.: Von Ende des Jahres... (kat., bev. tan., Aachen, 1989)
  • HEGYI L.: Szenvedély és irónia: ~ művészetéről, in: Hegyi L.: Utak az avantgárdból, Pécs, 1989
  • HEGYI L.: A 70-es és 80-as évek... (kat., bev. tan., Pécsi Galéria, Pécs, 1991)
  • TOLNAY, A.: East-West Artistic Exchange in a Changing Europe, Kunst & Museum journal, 1992/2.
  • KOZÁK CS.: Kelemen teddy bearje, Új Művészet, 1993/2.
  • SIMON ZS.: Transzcendentális vágyképek, Fotóművészet, 1993/1.
  • NÉRAY K.: Alvó maci az 5-ös számon, Új Művészet, 1993/9.
  • HEGYI, L.: Eclecticismo radicale. L'arte ungherese negli anni '80 e '90 (kat., bev. tan., XLV. Velencei Biennálé, 1993)
  • HEGYI L.: ~ (kat., bev. tan., Museum Moderner Kunst, Bécs)
  • FÖLDÉNYI F. L.: A fény és az árnyék küzdelme - Kelemen Károly fényképsorozatairól, Élet és Irodalom, 1994. január 21.
  • HORÁNYI A.: A jelen veszély. Kelemen Károly kiállításáról, Balkon, 1994/2.
  • FÖLDÉNYI F. L.: A portrait of the Artist as a Teddy bear (Kelemen Károly újabb festményeiről), Jelenkor, 1995/12.
  • RADNÓTI S.: Hölgyeim és uraim..., Balkon, 1995/11.
  • FRANK J.: Ambivalens állatok, Dovin Galéria - Kelemen Károly, El Kazovszkij - "Két állat" kiállítás, Élet és Irodalom, 1996. május
  • TÖRÖK A.: Forza Kelemen, Élet és Irodalom, 1996. április 12.
  • AKNAI T.: Titkos eredeti. Kelemen Károly kiállítása, Echo, Pécsi Kritikai Szemle, 1998/5.
  • FÖLDÉNYI F. L.: Avantgárd Mackók (Dovin Galéria), Műértő, 1998/12.

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Magyar nagylexikon 10. kötet 713. old.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés