Főmenü megnyitása

Keller Ákos (Székesfehérvár, 1989. március 28. –) magyar válogatott kosárlabdázó.

Keller Ákos
Nemzetiség magyar
Született1989. március 28. (30 éves), Székesfehérvár, Magyarország
Magasság 210 cm
Tömeg 110 kg
Pályafutás kezdete 2007
Poszt center
Csapatai
Csapatai TLI-Alba Fehérvár (2007–2013), Szolnoki Olaj KK (2013–2016), Alba Fehérvár (2016–2018), Élan Béarnais Pau-Lacq-Orthez (2018–)
Díjak, elismerések
4x-es magyar kupagyőztes, 5x-ös magyar bajnok

Tartalomjegyzék

PályafutásaSzerkesztés

Keller Ákos Székesfehérvárott született és ott is kezdett kosárlabdázni, majd 2007-ben felkerült az Alba Fehérvár csapatának első keretéhez. Hamar meghatározó tagja lett az Albának, ahonnan a válogatottba is bekerült. 2012 nyarán részt vett a Phoenix Suns nyári táborában és külföldről is érdeklődtek iránta, voltak olasz, görög és francia ajánlatai, a szerb Kragujevac pedig konkrét ajánlatot tett érte, azonban a jobb térdét műteni kellett egy porcleválás miatt, így végül maradt a székesfehérvári csapat játékosa.[1][2] A 2012–13-as szezont követően bajnoki címet nyert az Albával, majd a rivális Szolnoki Olajhoz szerződött.[3] A szolnoki csapattal a bajnokságban és a kupában két egymást követő évben is egyaránt első helyen végzett az időközben a válogatott csapatkapitány-helyettesévé váló Keller, aki 2015 nyarán egy évvel meghosszabbította lejáró szerződését a Tisza-parti klubbal.[4] 2016 nyarán visszatért az Albához,[5] ahol az idény végén újabb bajnoki címet ünnepelhetett, immáron egymást követő ötödik szezonja végén.[6] 2018 nyarán a francia Élan Béarnais Pau-Lacq-Orthez csapatához igazolt.[7]

A válogatottbanSzerkesztés

A magyar válogatott tagjaként részt vett a 2017-es Európa-bajnokságon.[8]

CsaládSzerkesztés

Keller Ákosnak két testvére is kosárlabdázik, Vidor és Iván is az Alba játékosa volt.[9]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Keller Ákos a Phoenix Sunstól kapott nyári meghívót. www.nemzetisport.hu (2012. jún. 8.) (Hozzáférés: 2015. márc. 26.)
  2. Kosárlabda: Keller Ákos szóban megegyezett a Fehérvárral. www.nemzetisport.hu (2012. aug. 21.) (Hozzáférés: 2014. szept. 30.)
  3. Férfi kosár: Keller és Vojvoda is Szolnokon folytatja. www.nemzetisport.hu (2013. jún. 4.) (Hozzáférés: 2015. márc. 11.)
  4. Férfi kosárlabda: Vojvoda és Keller is marad a Szolnoknál. www.nemzetisport.hu (2015. márc. 11.) (Hozzáférés: 2015. márc. 20.)
  5. Keller Ákos visszatér az Albához. kezdo5.hu (2016. jún. 15.) (Hozzáférés: 2016. jún. 15.)
  6. Keller Ákos: Imádok nyerni! www.bb1.hu (2017. jún. 19.) (Hozzáférés: 2017. jún. 19.) arch
  7. KELLER ÁKOS A FRANCIA BAJNOKSÁGBAN KOSARAZIK TOVÁBB. www.origo.hu (2018. aug. 15.) (Hozzáférés: 2018. aug. 16.)
  8. Kosár Eb: Ivkovics kijelölte a tizenkettes utazó keretet (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2017. augusztus 29. (Hozzáférés: 2017. augusztus 29.)
  9. Először egy csapatban a Keller tesók (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2016. szeptember 29.)[halott link]

További információkSzerkesztés