Kis Szent Bernát-hágó
A Kis Szent bernát-hágó franciául: Col du Petit Saint-Bernard; olaszul: Colle del Piccolo San Bernardo, egy 2188 m magasan fekvő közúti átjáró a Nyugati-Alpokban, mely összeköti a franciaországi Isère folyó völgyét (Savoie megye) az olaszországi Aosta-völggyel (Valle d’Aosta régió). A francia-olasz államhatár a hágótetőn át húzódik. A hágón át vezető első országutat III. Napóleon francia császár építette ki, katonai célra. A második világháborúban súlyos harcok színhelye volt.
| Kis Szent Bernát-hágó (Col du Petit-Saint-Bernard / Colle del Piccolo San Bernardo) | |
 | |
| Turistaház a Kis Szent Bernát-hágón | |
| Földrajzi adatok | |
| Országok |  Franciaország →  Olaszország |
| Fekvése | délnyugat - északkelet |
| Legmagasabb pont | 2188 m |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 Kis Szent Bernát-hágó
Pozíció Észak-Olaszország térképén
| |
 é. sz. 45° 40′ 49″, k. h. 6° 53′ 02″Koordináták: é. sz. 45° 40′ 49″, k. h. 6° 53′ 02″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kis Szent Bernát-hágó témájú médiaállományokat. | |
Fekvése szerkesztés
A hágó elválasztja egymástól a franciaországi Savoie megyében, Isère folyó völgyében fekvő Tarentaise vidéket (Séez községet) és az olaszországi Valle d’Aosta régióban (az Aosta-völgyben) fekvő La Thuile-völgytől (vallon de La Thuile). A Kis Szent Bernát-hágó, 2188 m magasságával az egyetlen, közúton is járható átjáró a savoyai és az aostai alpesi völgyek között.[1][2] Egy széles bevágásban fekszik, a tőle északnyugatra emelkedő 2936 m magas Lancebranlette-csúcs és az délkeleti, 2891 m magas Mont Valaisan között.
A tőle északkeletre, a svájci–olasz határon fekvő, hasonló nevű „nagy testvér”, a Nagy Szent Bernát-hágó sokkal magasabb (2469 m).
Történelme szerkesztés
A hágó területén, az Isère folyó és az olasz Dora Baltea patak vízválasztóján látható a Cromlech-nek nevezett alakzat, mely félig földbe ásott monolitikus kőtömbökből áll, ezek nagy félkört formáznak. Jelenlegi álláspont szerint i. e. 2000 körül keletkezhettek, az Aosta-völgy első kelta betelepülői, a mai valdôtains etnikum ősei építhették. Rendeltetése vitatott, kultikus vagy csillagászati céllal létesíthették.
A hágó első útját a rómaiak építették, i. e. 45 körül, Julius Caesar utasítására. Itt haladt át a Milánót (Mediolanumot) és az Isère-völgyi Vienne-t (Vienna Allobrogum-ot, Colonia Iulia Vienná-t) összekötő római hadi út. A hágó nyugati (francia) oldalán monolit kőoszlopot emeltek, melyre Jupiter szobrát állították, a hágót Jupiter oszlopának nevezték, a régies név a francia nyelvben is sokákig fennmaradt (Colonne-Joux).[3]
A 11. században Menthon-i Szent Bernát és szerzetes társai ispotályt (hospice-t) építettek a hágó Aosta-völgyi oldalán, a zarándokok védelmére, a szerencsétlenül járt és beteg utazók ápolására. Az első épületet az időjárás gyorsan tönkretette, II. Pierre de Tarentaise püspök (1102–1174) építette újjá. A Jupiter-szobor helyére az alapító Szent Bernát szobra került. A hágót Szent Bernát nevére keresztelték.
1715-ben Savoyában súlyos járvány tört ki. Az olasz oldalon az Aosta-völgyi lakosság a hágótól nyugatra (savoyai területen) torlaszt emelt, és egészségügyi zárlatot létesített az ispotály és a hágó körül. Az elkerített területet kvázi bekebelezték. Savoya tíz évvel később, 1725-ben, bírósági ítélet alapján is csak a terület felét tudta visszaszerezni.
1752-ben XIV. Benedek pápa bullájában szabályozta a hospice helyzetét, átadva azt a Szent Móric- és Lázár egyházi lovagrendnek, amely a 20. század elejéig eredeti rendeltetése szerint működtette és fenntartotta azt, évente 10 000-nél több adag ételt biztosítva az utazóknak és a környéken dolgozóknak, köztük az ún. maronier-knak, akik – katonai szolgálattól való mentességük fejében – hegyi vezetői és hegyi mentői szolgálatot láttak el a hágó környéki hegyvidéken.
A francia forradalom és a napóleoni háborúk során Franciaország az egész fennsíkot bekebelezte. 1815-ben a bécsi kongresszus helyreállította a 18. századi határvonalat. 1860-ban, a szárd–francia–osztrák háború után a Francia Császárság bekebelezte Savoyát, de a határvonalat III. Napóleon francia császár a szövetséges olaszok javára módosította. Az ispotály területét az Aosta-völgyhöz csatolták. 1864–1867 között a császár megépíttette a francia oldalról a hágóra felvezető országutat is.[4]
A második világháború elején, 1940. június 10-én az Olasz Királyság hadat üzent a németek által legyőzött Franciaországnak, az olasz csapatok több helyen átlépték a francia határt. A jól kiépített francia hegyi erődök őrsége ellenállt, súlyos harcokra került sor, ennek során legalább 600 olasz katona halt meg. A védőerődök kitartottak június 25-ig, a francia kormány kapitulációjáig. Július 2-án a francia kormány utasítására a védők (akiknek vesztesége mindössze 9 fő volt), ünnepélyesen elvonultak, átadva az erődöket az olaszoknak.
1943. szeptember 8., a Badoglio marsall által bejelentett megadás kihirdetése után az erődökben az olasz csapatok helyét a német Wehrmacht egységei vették át. 1945 áprilisában, a háború utolsó napjaiban francia határvadászok támadást indítottak a hágó visszaszerzésére. Elkeseredett küzdelem után április 29-én sikerült megadásra bírni a rommá lőtt erődök védőit. A harcokban a középkori ispotály épülete több belövést kapott, súlyos szerkezeti károkat szenvedett. Többé nem is állították helyre, csak romos maradványai láthatók a hágótető közelében.
Az 1947-es párizsi békeszerződés az új államhatárt a vízválasztó vonalán jelölte ki. A határkijelölő bizottság döntését többször is korrigálni kellett, a határvonalat végül sikerült valóban a vízválasztó vonalán rögzíteni, ez (nem meglepő módon) az ősi cromlech-kövek által kijelölt kör átmérőjén halad keresztül.
Turizmus, sport szerkesztés
Az 1960-ban a francia oldalon megnyílt a La Rosière síközpont. Mivel a közút télen nem járható, az olasz oldalon épülő La Thuile síközponttal kábelliftes kapcsolatokat terveztek. 1984-ben megnyitották a Chardonnet-i és Bellecombe-i felvonókat (a francia oldalon) és a Belvédère-i felvonót (az olasz oldalon). Ahol 1940-ben olaszok és franciák véres harcokat vívtak egymással, most a francia-olasz Espace San Bernardo síközpont működik, melynek 3000 hektáros területén 150 km-nyi gondozott sípálya és 38 felvonó üzemel.
A Tour de France kerékpárverseny útvonalát (eddig) négy alkalommal vezették át a Kis Szent Bernát-hágón: 1949-ben, 1959-ben, 1963-ban[5] és 2009-ben.[6]
A Chanousia botanikus kert szerkesztés
1860–1909 között az (olasz területhez csatolt) ispotályt egy szenvedélyes botanikus, Pierre Chanoux abbé vezette. Az ispotály mellett alpesi botanikus kertet létesített, melyet későbbi tisztelői az alapítóról Chanousiá-nak neveztek el. Jó nevű olasz tudósok irányításával több mint 4000 alpesi növényfaj példányait ültették, gondozták és tanulmányozták itt. A második világháború harcaiban a kert az ispotállyal együtt elpusztult. 1978-ban az „Aosta-völgyi Flóra Társaság” (Société de la flore valdôtaine) újjáépítette a kertet, immár francia területen. Jelenleg az aosta-völgyi olasz és a savoyai (francia) megyei önkormányzat közösen működteti.
Források és Irodalom szerkesztés
- Karl Baedeker: Tirol (Handbuch für Reisende 55 rézkarc térképpel!) - Leipzig, Karl Baedeker, 1923.
- Steffan Bruns: Alpenpässe. Vom Saumpfad zum Basistunnel (4. k.) - Selbstverlag 2002, S. 132]
- Nemeskényi Antal: EURÓPA(Kontinensről kontinensre) - Kossuth K. Bp. 2000 - ISBN 963 09 4176 7
- A világ természeti csodái és kultúrkincsei 2. k. 35/p. 226 - ISBN 963-367-272-4
- J. B. Duroselle: Európa népeinek története - Bp. Officina Nova K. 1990 - ISBN ?
- K. H. Waggerl: Österreich (Landschaft, Mensch und Kultur) - Pinguin, 1952. Innsbruck
- E. Höhne: Zauber der Alpen - Droemer Knaur, 1985/88 - ISBN 3-426-26381-5
- Maurizio Mazzola: Dolomiten – 2000/2005. Orempuller Edit.Trento
- Fajth T. – Dombi J.: Itália – Bp. 1978. Panoráma K. – ISBN 963-243-119-7
- A tartalom szakmai része: főként a wikipedia.de és wikipedia.it azonos szócikkeire támaszkodik (helyszíni egyeztetésekkel (Kit36a :2014.07.15.)
- Stefano Ardito: ALPOK túrázóknak (1995)2005.II.átd.k. - Gabo Kiadó - ISBN 963 7318 16 X
- Jon Mathieu: Die Alpen (Raum-Kultur-Geschichte) - RECLAM Verl. Stuttgart, 2015. - ISBN 978 3 15 011029 4
- A. Cousy- C.Donzel- M.Raspre- M.Walter: Legendäre Reisen in den Alpen (Sonderausg.) - Frederkind & Thaler 2015. München - ISBN 978 3 95416 170 6.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Henri Onde: La Maurienne et Tarentaise, Cols et Vallées, in Revue de géographie alpine, Vol. 27, 1939.
- ↑ Traverser les Alpes, une très longue histoire (PDF) (franciául)
- ↑ Hubert Bessat – Claudette Germi. Les noms du patrimoine alpin. Atlas toponymique II, Savoie, Vallée d'Aoste, Dauphiné, Provence. 2. kötet.. Ellug (2004). ISBN 978-2-8431-0052-9. Hozzáférés ideje: 2014. május 31.
- ↑ La Route des Grandes Alpes, kiadó: Écomusée du pays de la Roudoule, Puget-Rostang, ISSN 1246-1938, 15. old.
- ↑ A Tour de France hivatalos honlapja, az eddigi futamok történelmi listája (PDF; 1,2 MB, (franciául))
- ↑ Astarloza gewinnt in Bourg-Saint-Maurice, in: 20 Minuten Online svájci sportportál, 2009. július 21. (németül)
