Főmenü megnyitása

Kiss László (filmrendező)

Magyar filmrendező, forgatókönyvíró

Kiss László (született: Kis László, külföldön: Ladislao Kish, ritkábban László Kish illetve Laslo Kish; Debrecen, 1904. február 15.[1] – 1990 után) magyar származású olasz filmrendező, forgatókönyvíró, színész.

Kiss László
Született 1904. február 15.
Debrecen
Elhunyt 1990 után
Művészneve Ladislao Kish
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása filmrendező, forgatókönyvíró, színész

ÉleteSzerkesztés

Kis Adolf kávéház tulajdonos és Geiger Irma fiaként született. Budapesten tanult színházi színésznek, majd újságíróként és színházi asszisztensként is dolgozott. Ezután kezdett filmezni. 1928-tól 1935-ig Franciaországban, Angliában és Argentínában, ahol segédrendező és vágó volt.

1940-ben telepedett le Olaszországban, ahol több film rendezője és forgatókönyvírója.

FilmjeiSzerkesztés

  • 1933 – Los tres Berretines (~A három amatőr, argentin vígjáték) – egyik rendező John Alton, César José Guerrico, Luis Romero Carranza és Enrique Susini mellett
  • 1940 – Piccolo alpino (~A kis túrázó, olasz háborús filmdráma Salvatore Gotta azonos című regényéből, rendezte: Oreste Biancoli) – művészeti vezető
  • 1940 – Il sogno di tutti (~Mindenki álma, olasz filmdráma) – rendező Oreste Biancolival, forgatókönyvíró
  • 1942 – I sette peccati (~A hét főbűn, olasz filmdráma Nagyiványi Zoltán novellájából) – rendező, forgatókönyvíró többekkel
  • 1942 – La signorina (~A kisasszony, olasz filmdráma) – rendező
  • 1942 – Notte di fiamme (~Lángok éjszakája, olasz filmdráma) – rendező, forgatókönyvíró
  • 1944 – Finalmente sì (~Végül igen, olasz filmdráma) – rendező
  • 1956 – Il cavaliere dalla spada nera (~A fekete kard lovagja, olasz romantikus kalandfilm) – rendező mint Laslo Kish

SzínészSzerkesztés

  • 1992 – Das Nest (~A fészek, nyugatnémet romantikus televíziós vígjáték sorozat) Diebe unter uns (~Tolvajok közöttünk) című epizód ... Herbert

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Magyar filmesek a világban - Hungarians in film. Szerk. Gelencsér Gábor. Bp., Magyar Filmunió, 1996.
  • MaFilm: Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. Bp., Magyar Nemzeti Filmarchivum, 2005.