Kiss Péntek József

felvidéki magyar író, rendező, tanár

Kiss Péntek József (Komárom, 1951. október 19.2018. szeptember 22.) felvidéki magyar író, rendező, tanár. 1999 és 2003 között a Komáromi Jókai Színház igazgatója. Élete folyamán hol színikritikusként, hol egyes produkciók alkotó résztvevőjeként, de leginkább a szlovákiai hivatásos színjátszás legfontosabb bázisát és utánpótlását adó amatőr mozgalom egyik prominens képviselőjeként, rendezőjeként és szervezőjeként volt jelen.

Kiss Péntek József
Született 1951. október 19.
Komárom
Elhunyt 2018. szeptember 22.[1] (66 évesen)
Állampolgársága szlovák
Nemzetisége magyar
Foglalkozása író,
rendező,
pedagógus
Tisztség igazgató (1999–2003, Komáromi Jókai Színház)
Iskolái Selye János Egyetem (2003–2010)
Halál okahirtelen szívmegállás

ÉleteSzerkesztés

Középiskolai tanulmányait Komáromban, a Magyar Nyelvű Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolában végezte, 1971-ben érettségizett egyetemi tanulmányait jóval később, 2003 és 2010 között folytatta a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karán, magyar nyelv és irodalom - kateketika szakon.

Eddigi munkahelyek:

  • 1971-1973: kötelező katonai szolgálat
  • 1973-1977: Komáromi Hajógyár – anyagbeszerző
  • 1977-1979: Csemadok Járási Bizottsága Komárom instruktor
  • 1979-1985. Népművelési Intézet – művelődési otthon igazgató (Dunamocs, Csallóközaranyos)
  • 1985-1989: Magyar Területi Színház - Komárom
  • 1989-1999: Városi Művelődési Központ Komárom
  • 1999-2003: Komáromi Jókai Színház – Komárom, igazgató
  • 2003-2009: Városi Művelődési Központ Komárom
  • 2004-2007: Selye János Egyetem - Tanárképző kar - magyar nyelv és irodalom - kateketika - Bc.
  • 2007-2008: Munka Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola - tanító
  • 2007-2009: Selye János Egyetem - Tanárképző kar - magyar nyelv és irodalom - kateketika - Mgr.
  • 2008-2010: Selye János Gimnázium – tanár, Ipari Szakközépiskola - tanár (Komárom)
  • 2009-2011: a pedagógia doktora - PaedDr. - titulus megszerzése
  • 2010-haláláig: Ipari Szakközépiskola - magyar irodalom tanár (Komárom)[2]

2018. szeptember 22.-én, életének 66. évében meghalt, miután öt nappal szívműtéte után a szíve váratlanul megállt.[1]

Színházi munkásságaSzerkesztés

1999 júniusa és 2003 márciusa között igazgatta a Jókai Színházat. Előtte is olyan munkái voltak, amik valamilyen formában a színházhoz kötötték. Hol újságíró-kritikusként, hol egyes produkciók alkotó résztvevőjeként, de leginkább a szlovákiai hivatásos színjátszás legfontosabb bázisát és utánpótlását adó amatőr mozgalom egyik prominens képviselőjeként, rendezőjeként és szervezőjeként volt jelen. Az első két évben - amikor a szlovákiai politikai életben fordulat következett be, s ebből adódóan a színházak helyzete is könnyebbé és egyértelműbbé vált - lassú reformokat hajtott végre, lehetőséget adott Gágyor Péternek, hogy ismét rendezhessen, számos fiatallal erősítette a társulatot. Varga Emese személyében állandó dramaturgja lett a színháznak, emberemlékezet óta először a szlovák és a magyar szakmai körökben egyaránt átütő sikere volt egy előadásnak s egy pályakezdő rendezőnek: Czajlik József Amadeusának, valamint az egyik vendégrendező s a társulat közös munkája, a Tartuffe után Kiss Péntek megtalálta a művészeti vezetőt is, Telihay Pétert.

Ahogy annak idején Dráfi Mátyásék és Boráros Imréék generációja - akkor sem konfliktusoktól mentesen - új vérkeringést hozott a Matesz életébe, az, hogy a mostani fiatalok csapatostul kapcsolódnak be a társulat életébe, természetesen szintén kiélezi az eddig is meglévő belső ellentéteket. Az új vezetés egyik nagy feladata éppen az volt, hogy segítsen ezeken az ellentéteken úrrá lenni, s egységes, jó színvonalú együttest építsen. Az ünnep jegyében sok-sok éves álom vált valóra: 2002. szeptember 7-én stúdiótermet avathattak az épületben. Az új játszási hely kísérleti, különleges előadásokkal szolgálhatta a színészek munkakedvét, művészi gazdagodását és az ínyencségekre kíváncsi nézőket, ugyanakkor ez az egyik feltétele az igényesebb, komplexebb műsorpolitika kialakításának is.

Rendezései:

Meneküléspróbák - komáromi magyar gimnázium -irodalmi színpadi összeállítás az Egyszemű éjszaka c. antológia verseiből (1970)

Egyéb tevékenységeSzerkesztés

  • 1994-1997: Komáromi Lapok - szerkesztő
  • 1996-: Selye János Gimnázium – drámatanár, a GIMISZ Diákszínpad rendezője
  • 2007-2008: Ipari Szakközépiskola – drámakör vezető, a VISZTA (Vidám Iparisták Színjátszó Társulata) rendezője
  • 2014-2018: Komárom város képviselője[3]

Munkái - könyvek, cikkek, tanulmányok, szépirodalomSzerkesztés

  • Vészirat – versek, fotó Kurucz Ottó- AB-Art, Pozsony, 2000
  • Kihallgatás – kisprózák - AB-Art, 2013
  • A vendég - dramatikus szövegek - AB-Art, 2013
  • Privát retró - versek - Madách-Posonium, 2013
  • A Jókai Napok története - Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2014
  • A megbecsült színház - tanulmányok, kritikák és más színházi írások - AB-Art, 2014
  • Életpor -regény - 2015
  • Vers, Expozíció, 7 sor - versek - Irodalmi Szemle, 1987/4. szám, XXX. évfolyam, 443. oldal
  • Őszi tüzek, Csak az ablakok - versek - Irodalmi Szemle, 1988/1. szám, XXXI. évfolyam, 108. oldal
  • Elérhető, Dadogás, Kifordulunk, Nemzetiségi kommersz - versek - Irodalmi Szemle - 1989/6. szám, 669. oldal
  • SZÍNPAD-KÉP, SZÍNPADKÉP - Ateliér - művészeti folyóirat - 2008/2., 2. oldal
  • A szerelem aspektusai - Varró Dániel Szívdesszert című verseskötetéről - Szőrös kő - 2008/4, 13. évfolyam, 57. oldal
  • Abszurd drámai szövegek színpadra állításának lehetőségei, diákszínházi körülmények között, Eruditio-Educatio - a Selye János Egyetem Tanárképző Karának tudományos folyóirata, 2009/4. szám, 2009., 47. oldal
  • Fakuló akvarell - Békeffi István -Lajtai Lajos A régi nyár című operettjének bemutatója a Komáromi Jókai Színházban - 2010. június 24., 63. évfolyam, 144. szám, 9. oldal
  • Méltó módon ünnepelték jubileumukat - Nemzeti operánkat, Erkel Ferenc Bánk bánját mutatta be 2010. augusztus 22-én a Teátrum Színházi polgári Társulás - Új szó - Kultúra - 2010. augusztus 28., 63. évfolyam, 199. szám, 8. oldal
  • Lumpok - katarzis nélkül - Csiki Gergely színműve a Komáromi Jókai Színházban, Valló Péter rendezésében - Új Szó - Kultúra - 2010. november 2. - 63. évfolyam, 252. szám, 7. oldal
  • Kölcsönlakás visszajár? - A budapesti József Attila Színház vendégjátékával kezdte idei évadjának bérletes előadásait a Jókai Színház - Új Szó - Kultúra - 2010. október 4., 63. évfolyam, 228. szám, 6. oldal
  • Színházi karácsonyi ajándék - a Diótörő a Komáromi Jókai Színházban - 2010. december 22. - Új Szó - Kultúra - 63. évfolyam, 294. szám, 7. oldal
  • Az ördög nem alszik, a néző felébred... - télvégi bemutató volt a Komáromi Jókai Színházban - Új Szó - Kultúra - 2011. február 25. - 64. évfolyam, 46. szám, 8. oldal
  • És még nézők is voltak - Pierre Corneille Az illúzió című művének bemutatója - Új Szó - Kultúra - 2011. március 16. - 64. évfolyam, 62. szám, 7. oldal
  • Ki viszi át...? - Gáspár Tibor halálára - Új Szó, 2011. augusztus 17. 64. évfolyam, 191. szám, 9. oldal
  • Mit lehet az Isten háta mögötti helyeken csinálni? - Bengt Ahlfros: Színházkomédia című drámája a Kassai Thália Színházban - kritika - Irodalmi Szemle, LVI. évfolyam, 2. szám, 2013. február, 86. oldal
  • ÉLETPOR - regényrészlet - OPUS , 2012/6., 4. évfolyam, 6. szám, 30. oldal
  • Hogy is van ez, monsieur Gogol? - A revizor, a Komáromi Jókai Színház 59. évadjának utolsó bemutatója - Új Szó - Kultúra - 2012. június 5. - 65. évfolyam, 129. szám, 8. oldal
  • Ünnep előtt - Néhány szó színházkultúránk állapotáról - Vasárnap - 2012. július 17., 45. évfolyam, 30. szám, 18. oldal
  • Tudunk színházat csinálni - néhány szó színházkultúránk állapotáról 2. - Vasárnap, 2012. június 24., 45. évfolyam, 31. szám, 12 oldal
  • A korszerű színház látszata - Egy hölgy a Maximból - A Komáromi jókai Színház ünnepi évadának első bemutatójáról - Új Szó - Kultúra - 2012. október 18. - 9. oldal
  • Szerepálmok nélkül - bemutató előtt Szentpétery Arival - Vasárnap - 2012. november 6., 45. évfolyam, 46. szám, 14. oldal
  • Gondolatok a drámai szöveg életlehetőségeiről - Új Szó - Szalon - 2012. 12. 08. - 65. évfolyam 283. szám, 22. oldal
  • Romeo már nem lehetek - beszélgetés Illés Oszkár színésszel - Vasárnap - 2012. december 11., 45. évfolyam, 51. szám, 16. oldal
  • Gondolatok a rendezői színházról - Új Szó - Szalon, 2013. január 12., 66. évfolyam, 10. szám, 23. oldal
  • Alázat és szakmaiság - Hatvanéves a Komáromi Jókai Színház - OPUS - 2013/1., 5. évfolyam, 26. oldal
  • Rosszkedvünk tele - Shakespeare: III. Richárd - ünnepi bemutató a Komáromi Jókai Színházban - Új Szó - Kultúra - 2013. február 19., 66. évfolyam, 42. szám, 8. oldal
  • Vallomások egy faramuci, hazug világról - Jókai Napok retro II. - Új Szó - Szalon - 2013. május 18., 66. évfolyam, 114. szám, 20. oldal
  • Kenyeret és cirkuszt a népnek! - A hatvanadik, ünnepi évadot a felhőtlen szórakoztatás jegyében kreált keretbe foglalta a Komáromi Jókai Színház vezetése - Új Szó - Szalon - 2013. június 22. - 66. évad, 144. szám, 20. oldal
  • Árulás és becsület, avagy a magányanatómia buktatói - Harold Pinter drámája a Komáromi Jókai Színház stúdiójában Valló Péter "utánrendezésében" - Új Szó - Kultúra - 2013. október 2., 66. évfolyam, 229. szám, 6. oldal
  • Egerek és egybeesések - A Jókai Színház első nagyszínpadi bérletes bemutatója egy vendégjáték - ÚJ Szó - Kultúra - 2013. október 14., 66. évfolyam, 239. szám, 6. oldal
  • Indulás a koncertre - 40 éves a Popfesztivál - Szabad Újság- 2013. november 22., 2013/3 szám, 7. oldal,
  • Sic transit gloria mundi? Yes! - Mindennapi operettünk: a Lili bárónő a Komáromi Jókai Színházban, Méhes László rendezésében - Új Szó- Kultúra, 2013. december 13., 66. évfolyam, 290. szám, 9. oldal
  • Túl az Óperencián, avagy milyen a jó operett - Szabad Újság, 2014. január 10., 2014/3. szám, 5 oldal
  • Simai Kristóf: Zsugori, avagy a párhuzamosok a nézőtéren találkoznak - színikritika - OPUS, 2017/50 szám

KiállításaiSzerkesztés

  • Kiállítások: 1989, 1990, 2013, 2014
  • Grafikák - Ifjúsági klub, Komárom, 1989. 03. 10.

DíjaiSzerkesztés

  • legjobb rendezés díja, Jókai Napok: 1986, 1987, 1988
  • Kulcsár Tibor-díj

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Elhunyt Kiss Péntek József felvidéki magyar író, rendező, tanár (magyar nyelven). felvidek.ma. (Hozzáférés: 2018. szeptember 22.)
  2. PaedDr. Kiss József (hu-HU nyelven). www.spskn.sk. [2018. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 22.)
  3. Studio, Gart Webdesign: Képviselők | Komárom (angol nyelven). www.komarno.sk. (Hozzáférés: 2018. szeptember 22.)