Korpa Tamás

(1987) költő

Korpa Tamás (Szendrő, 1987–) költő, kritikus, szerkesztő.

Korpa Tamás
Horváth László felvétele
Horváth László felvétele
Született 1987 (36 éves)
Szendrő
Állampolgársága magyar
Foglalkozása költő
Kitüntetései Móricz Zsigmond-ösztöndíj
SablonWikidataSegítség

Élete és munkássága Szerkesztés

Évek óta publikál a legkülönfélébb irodalmi folyóiratokban, többek között az Alföld, Bárka, Jelenkor, Hitel, Mozgó Világ és a Látó jelentette meg írásait. A szépirodalmi mellett kritikusi tevékenysége is jelentős. A Debreceni Egyetem és a Hatvani István Szakkollégium hallgatója, az Alföld Stúdió tagja. 2006-ban a sárvári Diákírók, Diákköltők írótáborának első díjasa, vers kategóriában. 2012-ben az erdélyi Látó folyóirat debüt-díját nyerte el vers kategóriában.

Önálló kötetei Szerkesztés

  • Egy híd térfogatáról; Fiatal Írók Szövetsége, Bp., 2013 (FISZ-könyvek)
  • Inszomnia, Pesti Kalligram Kiadó, Bp., 2016
  • KAF-olvasókönyv. Válogatott kritikák, tanulmányok Kovács András Ferenc költészetéről; szerk. Korpa Tamás, Mészáros Márton, Porczió Veronika; FISZ, Bp., 2017 (Minerva könyvek)
  • A magyar falu poétikái; szerk. Korpa Tamás, Pataki Viktor, Porczió Veronika; Fiatal Írók Szövetsége, Bp., 2018 (Minerva Könyvek)
  • A lombhullásról egy júliusi tölggyel; Kalligram, Bp., 2020

Részvétel antológiákban Szerkesztés

  • Szép versek (Magvető Könyvkiadó, 2013)
  • Szép versek (Magvető Könyvkiadó, 2009) helytelen ISBN kód: 9789631427206
  • Az év versei (Magyar Napló Könyvkiadó, 2009)
  • Az év versei (Magyar Napló Könyvkiadó, 2008)

Elismerései Szerkesztés

Írószervezeti tagságok Szerkesztés

  • József Attila Kör (2009–)
  • Fiatal Írók Szövetsége (2012–)

Költészete Szerkesztés

„Lírikusként Korpa Tamás szenvedélyes feljegyzője az összehangzásoknak, melyek szándéktalanul jelentkeznek játék közben, mikor a költő magára hagyja a nyelvet, hogy helyette érezzen, gondolkozzék." (Oláh Szabolcs)

Művei Szerkesztés

Online

Jegyzetek Szerkesztés

  1. Archivált másolat. [2011. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 16.)
  2. Archivált másolat. [2011. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 28.)
  3. Korpa Tamás Sziveri-díjas. litera.hu. Litera.hu Kft., 2021. március 20. [2021. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 21.)

További információk Szerkesztés