Főmenü megnyitása

Kulcsár Ferenc (költő)

szlovákiai magyar költő, szerkesztő

Kulcsár Ferenc (Bodrogszentes, 1949. október 9.Dunaszerdahely, 2018. március 22.[1]) szlovákiai magyar költő, szerkesztő.

Kulcsár Ferenc
Született 1949. október 9.
Bodrogszentes, Csehszlovákia
Elhunyt 2018. március 22. (68 évesen)
Dunaszerdahely
Állampolgársága szlovák
Nemzetisége magyar
Házastársa Pék Teréz
Gyermekei két gyermek
Foglalkozása
Iskolái Comenius Egyetem
Kitüntetései
Írói pályafutása
Jellemző műfajok vers, antológia
Alkotói évei 1972–2018
Első műve Napkitörések (versek, 1972)

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

Szülei: Kulcsár Ferenc és Szűcs Jolán. Középiskolai tanulmányait a kassai Magyar Tannyelvű Gépipari Szakközépiskolában végezte el. Egyetemi tanulmányait a pozsonyi Komensky Egyetem filozófia-magyar szakán kezdte el, de félbehagyta és az Új Ifjúság riportere lett. 1973-1985 között a Madách Könyvkiadó sajtóelőadója és szerkesztője volt. 1975-től az Irodalmi Szemle olvasószerkesztője, 1984-1991 között szerkesztője volt. 1991 óta a dunaszerdahelyi Lilium Aurum kiadó vezető szerkesztője, 1995 óta pedig a Katedra című pedagóguslap főszerkesztője volt.

Költészetében szociális érzékenysége, reális szemlélete kísérletezéssel társul, a montázslíra felé mozdul. Élete legrangosabb irodalmi díját, a Balassi Bálint-emlékkardot 2014-ben vehette át a budai Gellért szállóban Bálint napján. A kardot Duray Miklós nyújtotta át neki.

MagánéleteSzerkesztés

Felesége Pék Teréz. Két gyermeke született, Ferenc (1976) és Aranka (1978).

MűveiSzerkesztés

  • Napkitörések (versek, 1972)
  • Édennek neveztem (versek, 1975)
  • Krónikatöredék (versek, 1979)
  • Dióhintó (gyerekversek, 1981)
  • A kígyókő (mesék, 1984)
  • Madách Naptár 1980-1984 (szerkesztette, Szilvássy Józseffel, 1984)
  • A felkiáltójeles ember (versek, 1987)
  • Az idő hallgatása (válogatott versek, 1991)
  • Imádságok (esszék, 1992)
  • Mindig (versek, 1993)
  • Tündöklő hontalanság. 50 év – 50 vers (versek, 1999)
  • Ördögszekér. Bodrogközi legendák, mondák, regék és hiedelmek a honfoglalástól a huszadik századig (mesék, 2003)
  • Repertórium. Katedra 1994-2003; fel. szerk. Kulcsár Ferenc; Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2003
  • Bálám szamara (versek, 2003)
  • Magángaléria; szerk. Kulcsár Ferenc; Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2004
  • Én nem tudom, talán... (kamaszversek, 2006)
  • Gyöngyök és göröngyök (2006)
  • Szabó Gyula emlékkönyv; összeáll. Kulcsár Ferenc; Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2007
  • A templomos ige. Id. Görözdi Miklós tiszteletére; fel. szerk. Kulcsár Ferenc; Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2008
  • Halottaim piros virága. Válogatott versek 1970-2010; Madách-Posonium, Pozsony, 2010 (Magyar Antaeus könyvek)
  • Kulcsár Ferenc legszebb versei; vál., utószó Bodnár Gyula; AB-art, Bratislava [Pozsony], 2011
  • Ámen és ómen; Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2012
  • Kerek világ közepében. Bodrogközi versek kicsiknek és nagyoknak; Pozsony, Ab-art, 2014
  • Ezeregyéjszaka; vers Kulcsár Ferenc, festmény Jakoby Gyula; SZMÍT, Bratislava, 2015

AntológiáiSzerkesztés

  • Egyszemű éjszaka. Fiatal szlovákiai magyar költők antológiája (szerkesztette, 1970)
  • A Csallóköztől a Bodrogközig (vers- és prózaantológia, 1977)
  • Jelenlét (versantológia, 1979)
  • Labdarózsa, nyári hó (gyermekvers-antológia, 1979)
  • Megtartó varázslat (versek, 1980)
  • Megközelítés (Tóth Lászlóval, 1980)
  • Tompa Mihály a magyar költők lantján (1982)
  • Hogyan kell repülni? (1986)
  • Szép szerelmes versek (1998)
  • Szélén az országútnak. Csehszlovákiai magyar líra, 1918–1988 (1990)
  • Tűzpalota. Csehszlovákiai magyar költők szerelmes versei (1990)
  • Hagyomány és megújulás. Csehszlovákiai magyar esszéírók 1948–1988 (1990)
  • Nyugtalan indák, fiatal költők (1993)
  • Piknik a Szaharában, fiatal írók antológiája (1993)
  • Iródia, 1983-1993 (Hodossy Gyulával, 1994)
  • Nyomkereső (1994)
  • Mesevarázs (1997)
  • Csodalámpás (gyermekversek, 1998)
  • Fél évszázad magyar költői (1998)
  • Hiányzó fejezetek (2001)
  • Förtelmes kaszálógép. Szlovákiai magyar költők versei 1918–2003 (2003)
  • A magyarokhoz (2003)
  • 1111 (2003)
  • Szlovákiai magyar szép versek (2004-2006)
  • Karácsonyi ajándék (2005)
  • Hétördögök. Mesék, versek 8-12 éveseknek; ill. Balázsy Géza; AB-art, Pozsony, 2006
  • Szlovákiai magyar szép irodalom (2007-2008)

DíjaiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Meghalt Kulcsár Ferenc. Origo.hu, 2018. március 22. (Hozzáférés: 2018. március 24.)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés