Légvédelmi gépágyú
A légvédelmi gépágyú légi célok megsemmisítésére alkalmas önműködő (automata) tűzfegyver, a gépágyú egy speciális fajtája. Űrmérete 20 mm felett van, általában szárazföldi/vízi járműveken, épületeken helyezik el. A 20. és 21. században egyre erősebb és korszerűbb gépágyúkat fejlesztettek ki, melyeket harckocsik alvázán helyeztek el, ezeket a típusokat önjáróaknak hívjuk.
Jellemzői
szerkesztésA légvédelmi gépágyúk leginkább felnagyított géppuskákra emlékeztetnek, mégis ágyúknak hívják őket, mert rendelkeznek az ágyú legtöbb tulajdonságával:
- páncélozott eszközök, épületek ellen is bevethetőek
- kézi alkalmazásuk lehetetlen
- lőszer szempontjából ezekkel a tulajdonságokkal rendelkeznek: nagy űrmérethossz, nagy kezdősebesség, nagy csőtorkolati energia, egyesített lőszer.
A légvédelmi gépágyúk sokszor több csővel rendelkeznek, ezek közül a legismertebb a Gatling-rendszerű, hatcsöves konstrukció. Ez a rendszer található meg az AK–630 típusú szovjet hajó-légvédelmi gépágyún.
A másik elterjedt elrendezés a két vagy négycsöves szerkezet, sok önjáró légvédelmi gépágyút így szerelnek fel.
Története
szerkesztésGépágyúk
szerkesztésAz első gépágyú a 19. és 20. század fordulóján jelent meg. Ez a fegyver az 1880-as években feltalált Maxim-géppuska felnagyított változata volt, pom pom-lövegnek is hívták jellegzetes hangja miatt. Ezt a gépágyút a második búr háborúban (1899–1902) használták széleskörűen. Az angolok 1918-ig használták a fegyvert.
Gépágyúk légvédelmi szerepkörben
szerkesztésAz első világháborúban a repülőgépek egyre nagyobb tűzerőt tudtak képviselni a puskával és szuronnyal felszerelt, lövészárkokban elhelyezkedő katonákkal szemben. A háború első éveiben a hadvezérek tábori ágyúkat próbáltak felállítani légi célok ellen. Ez a módszer azonban nem vált be, ugyanis ha eltévesztették a célt az egylövetű fegyverrel, könnyű célpontnak bizonyultak a repülőgépekkel szemben. A korabeli sorozatlövő fegyverek, a géppuskák nagy tűzerővel rendelkeztek, azonban ezeket élőerő megsemmisítésére tervezték, ezért nem minden távolságból (jellemzően 500 méteren belül) ütötte át a repülőgépek (akkoriban kezdetleges) páncélját. Újra előkerült a pom-pom gépágyú, melyet a britek használtak légvédelemre. Ekkoriban gondoltak arra, hogy a gépágyúk milyen hasznosak lehetnek repülőgépek ellen. A hadvezetés ezeket is alapul véve fejlesztett ki egy új fegyvert, mely nagy tűzerejű, nagy átütőerejű és kellően pontos volt, ezekkel könnyen meglehetett semmisíteni a korabeli légi eszközöket.
Alkalmazásuk
szerkesztésLégvédelmi gépágyúkat a 21. század minden korszerű hadserege használ, ha máshogy nem, akkor repülőgépbe építve. A kisebb, 20–25 mm űrméretű gépágyúkat alacsonyan repülő, páncélozott légi járművek ellen használják. Azokat a típusokat, melyek ennél az űrméretnél nagyobb lövedékeket képesek kilőni, azokat földi páncélosjárművek, épületek és fedezék mögött megbúvó élőerő ellen is be lehet vetni. A légvédelmi gépágyúk leggyakrabban tárból, vagy hevederből tüzelnek.
Egyes típusok olyan nagy tűzgyorsaságot tudnak elérni, hogy nemcsak légi járműveket, hanem rakétákat és tüzérségi lövedékeket is képesek megsemmisíteni.
Kedvelt lőszertípusok
szerkesztésA légvédelmi gépágyúk leggyakrabban repesz-romboló, páncéltörő, kumulatív, fényjelző vagy gyújtó lőszereket használnak. Nem ritka ezek kombinációja sem.
Repesz-romboló lőszer
szerkesztésEz a típus a repesz és a rombológránát tulajdonságait egyesíti. Ha időzítve használják, akkor a célpont előtt egy bizonyos távolságra felrobban, a szétrepülő repeszek pedig nagy pusztítást végeznek. Főleg élőerő és nem páncélozott repülőgépek ellen használják.
Ha viszont nem időzítik a gránátot, akkor az a célban fog felrobbanni, és a robbanás által keletkezett lökéshullám rombolóereje tesz kárt a célpontban.
Páncéltörő lőszer
szerkesztésNincs robbanóanyag a lövedékben, ez a fajta lőszer szinte egy erős és nagy tömegű vastest, mely a mozgási (kinetikus) energiájával rombol.
Páncélozott földi és légi célok ellen használják.
Kumulatív páncéltörő
szerkesztésA repesz-romboló és a páncéltörő lőszer ötvözete. A lövedékben nagy hatású robbanószer van, amely kizárólag előre fejti ki hatását, így a lehető legnagyobb pusztítást tud végezni egy harckocsiban vagy egy páncélozott szállítójárműben.
Fényjelző lőszer
szerkesztésA lövedék belsejében egy kis pirotechnikai töltet található, amelyet kilövéskor a hüvelyben lévő lőpor gyújt meg. Amint elhagyja a fegyvercsövet, meggyullad, így megjelöli a lövedék röppályáját, ezáltal a lövész szabad szemmel is láthatja hova lő. Általában kombinálják más lőszertípussal, mint például a páncéltörővel.
Gyújtó lőszer
szerkesztésBecsapódáskor lángtengerré változtatja a célpontot. Általában gyúlékony célok ellen használják, mint például fafedezékek.
Sokszor, sikerrel használják repülőgépek ellen is, amikor a gép üzemanyagtartályát vagy motorját veszik célpontba.
A fényjelző lőszerhez hasonlóan ezt a típust is sokszor kombinálják más lőszerekkel.
Magyarok által használt
szerkesztésForrások
szerkesztés- Balla Tibor [et al.]: A magyar tüzérség 100 éve:1913-2013. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2014.
- Fegyvertípusok enciklopédiája: hét évezred fegyvereinek kézikönyve. (Szerkesztette: Reviczky Béla. Fordította: Dezső Tamás, Kondorosi Ferenc, Pásztor István és Várhegyi Tamás) Gemini Kiadó, Budapest, 1995.
- Földi Pál: Gábor Áron rézágyúja...: A magyar tüzérség története. Csengőkert Könyvkiadó Kft. [Kistarcsa], 2016.
- Halberstadt, Hans: Tüzérségi eszközök: a középkortól napjainkig. (Fordította: Harman András nyá. alezredes) Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 2003.
- Kováts Zoltán [et al.]: Tábori tüzérség: Típuskönyv. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988.
- Somogyi Győző: Hungarian Soldiers in the World Wars 1914-1918, 1939-1945. A világháborúk magyar katonái: 1914-1918, 1939-1945. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2015.