Főmenü megnyitása

A Lőrinte nemzetség (Leurenthe, Leurenta, Laureme) régi, Veszprém megye déli részén élő nemzetség volt, melynek névadó őse a 12. században élt.

TörténeteSzerkesztés

A Lőrinte nemzetség első ismert tagja Dedalus volt, akinek neve 1236-ban tűnt fel Vigánt Zala megyei falu határjárásában, Rátót Gyula országbíró küldötteként.

A nemzetség ismert ágai az Essegvári és a Pacsai ág voltak, a többi ágakból csak egyes tagok ismertek.

Essegvári ágSzerkesztés

Ez ág első ismert őse I. János volt, kinek fiai: I. Lőrinte és Saul (1251-1270) voltak.

  • I. Lőrinte, aki meghalt 1251 előtt. Neje Sitkei Margit volt.

I. Lőrinte házassága gyermektelen maradt. Özvegye hitbérét Lőrinte testvére Saul hosszas perlekedés után 1251-ben fizette ki.

  • Saul nevét 1270-ben említették az oklevelekben, ekkor fogott bíró volt gyulakeszi és tóti nemesek közötti perben.

II. Lőrinte Saul fia volt. Ő 1247-ben Zala megyében, Vindornyaszőlőstől nyugatra volt birtokos. Róla több adat is maradt fenn: 1297-ben magának lefoglalva tartotta a pannonhalmi apátság néhány birtokrészét. Ugyanő 1299-ben Veszprém megyei ispán volt, és "Beled nevű rokona haláláért elégtételt nyert. 1301-ben neki és fiainak szolgáit említik, akik Bálványos és Ádánd körül eső falvakban laktak.

1304 körül Kőszeghy János nádor, II. Lőrintét, azért mert nem csatlakozott hozzá, a fennmaradt adatok szerint kegyetlenül megkínozta, lófarkon hurcoltatta és várát is elvette.

1309-ben vára helyett új várat kapott, mert leánytestvérének? fia; az Igmánd nemzetségből való II. Miklós neki és fiainak adta Essegvárát és a hozzá tartozó Bánd, Billege, Tótvázsony, Kismelked Veszprém megyei és Igmánd Komárom megyei, Zics Somogy megyei falvakban levő birtokait. Ugyan azzal a kikötéssel kapta meg e birtokokat, hogy ha Igmánd nembeli II. Miklós a Duna balpartján levő várait elvesztené, II. Lőrinte és fiai kötelesek visszaadni Essegvárát és a hozzá tartozó uradalmat. Azonban később ebből mégsem lett semmi, II. Miklós még 1345-ben is hiába követelte vissza azokat. II. Lőrinte a feljegyzések szerint hosszú életű volt, állítólag elérte a 100 éves kort is. Öt fiú gyermeke született: I. Miklós (1309), István (1309), I. Tamás, II. János, és Beke, kiknek neve 1309-ben az Essegvári uradalom ajándékozásánál fordultak elő.

Beke nevű fia birtokperekben fordul elő 1342-ben, mikor a veszprémvölgyi apácákkal pereskedik két ekényi padragi földjéért.

Fiai közül I. Tamás az aki az Essegvári család ősének tekinthető. Egy 1319-ből fennmaradt okirat szerint az ellen tiltakozott, hogy szomszédai pusztították Becse, Bánd, Szentgál, Németi, Szentistván, Billege, Tótvázsony, Csepel, Vöröstó, Lőrinte, Padrag, Csolta, Tósok, Gyepes és Csékút nevű falvait. I. Tamás Károly Róbert király hű embere volt, aki őt 1330-ban a Havaselvei hadjáratra is elkísérte, és ott esett el. I. Tamásnak két fia maradt: II. Miklós (1334-1349), és III. János, akik apjuk és nagyapjuk érdemeiért jutalmul Károly Róbert királytól Essegvár alatt és Billegén vámszedő jogot nyertek.

Pacsai ágSzerkesztés

Ez ág lakhelye Zala megyében, Pacsán lakott.

Ez ágból Ant ismert, aki 1256-ban Veszprém megyében Noszlop és Gyepes között volt birtokos, feleségül vette a Zala megyei Hahót nemzetségbeli Szabari Atyusz nőtestvérét, így került Zala megyébe. Fia János (1291-1326) kapta nagybátyjától; Szabari Atyusztól Pacsa falut. János fia István (1326-1358) királyi apród volt, sikeresen védte meg pacsai birtokát.

Egyes tagokSzerkesztés

  • Joachim
  • Gáborján
  • Leopard
  • Lukács
  • I. István
  • Ismeretlen nevű fiú, kinek négy fia ismert: Vécs, Péter, Jakab és I. Pál.

ForrásokSzerkesztés

  • Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1900–1901.